Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-02 / 1. szám
Az anyat^j táplálék is, gyógyszer is , egy újszülöttnek maga az élet. érzékenység, ami a szakmai tudáson felül jellemző hivatásunkra. Hivatalosan a szülészet egzakt tudomány. Megkockáztatom, hogy művészet is. Laboratóriumi logikával az általános szülés megmagyarázható, de egy bizonyos szülés a gyakorlatban elképzelhetetlen az alkotó ember nélkül. Ezért fontos az állandó kapcsolat a szülő anyákkal, mely mór a terhesgondozás alatt elkezdődik. Jó, ha a szülni érkező nő bizalommal jön hozzánk, és ez a bizalom az orvos és a leendő anya között itt tovább mélyül. A jelenlegi szakembergárda négy éve szerződött. Hitvallásuk, hogy a szülő nő lelki állapota nagy mértékben tükrözi a környezet hangulatát, ezért elsőrendű feladat a jó környezet! Voltak — különösen eleinte — akik a szolgálat előtti kipihentséget, a borotvált arc és ápolt külső követelményét szőrszálhasogatásnak vélték. Meg kellett azt is tanulni és tanítani, hogy az otthon gondjai a szülészeten kívül maradjanak. Rövid idő alatt mindenki meggyőződhet arról, hogy így alakíthatták ki a legoptimálisabb körülményeket. A rozsnyói járásban évente 1600— 1800 gyermek születik. Ezerkétszáz Rozsnyón, a többi Revúca szülészetén. A vetélések száma "133, a küreteké 637 volt a múlt évben. Az újszülöttek 15,6 ezreléke hal meg a szülés alatt, ill. az azt követő hét napon belül. A halva születettek aránya ezen belül 5,7 ezrelék. A csecsemőhalálozás (1 éves korig) 21,8 ezrelék. Ez év első félévében az újszülöttek 8,4 százaléka volt koraszülött. Évente egy anya veszti el szülés közben az életét, de a halál oka betegség. — Még szakmai körökben is elismerést vált ki a 15,6 ezrelékes perinatális elhalálozási adat. Ez európai viszonylatban is a legjobbak közé tartozik — tájékoztat Erika Posluchová, a nőgyógyászat kerületi főnővére. Reggeledik. A kisfiú — akit mint valami mesebeli herceget még „Nevesincsnek” hívunk — nyugodtan alszik. Dr. Oliver Loboda és asszisztense, Zuzana Simsiková elégedetten néz össze a kiságy felett. A szülés közben sem volt, s már úgy tűnik, nem is lesz probléma. A kisfiú édesanyja, Tóth Róza ébren van. — Leányt vártam. Fiam már van. Másodiknak leányt akartunk. De az a legfontosabb, hogy egészséges legyen! És az, hogy legyen elég tejem. Tóth Róza eészségügyi nővérként dolgozik. A „férfiakat" várja, férjét és Ede fiát, hogy „Nevesincsnek" nevet adjanak. ■ Gropiusvárosban az ember -zinte automatikusan megtanul mindent, amit megtiltanak. Tilos volt például minden olyasmit játszani, ami jó. Egyáltalán, tulajdonképpen minden tilos volt. A lakótelep minden sarkában állt egy tábla. A legtöbb tábla természetesen a gyerekeknek tilt meg valamit. Játszani, vadulni, görkorcsolyázni vagy kerékpározni — tilos. És aztán ott volt a fű, és minden sarkán tábla: „Fűre lépni tilos!" Minden kis zölddarabkán volt egy tábla. Még a babáinkkal sem ülhettünk le a fűre. Egy gumilabdával éppenséggel illedelmesen dobálózhatunk. De „Sportszerű labdajátékok űzéss iilos". Ez különösen a fiúknak volt rossz. Fölös energiájukat a játékszereken, a padokon és természetesen o tilalmi táblákon vezették le. Jó sok dohányba kerülhetett a tönkretett táblákat mindig újra felújítani. Leginkább o lifttel volt tilos játszani. Ezért aztán ez különös örömet okozott nekünk. Ha valaki fel akart menni, mert -vécéznie kellett, akkor megnyomtuk az összes gombot. A lift megállt minden emeleten, és a végén a gyerek a nadrágjába csinált. Még rondább volt egyébként, ha elvettük a gyerekektől a főzőkanalat. A kisgyerekek mind csak főzőkanállal mentek le az utcára. Mert csak a hosszú kanállal tudtuk elérni a lift gombjait. Fakanál nélkül' teljesen tehetetlenek voltunk. Nekem azért jobb volt, mint a többi gyereknek. Ott voltak az állataim: macskák, madarak, nyúlok, a kutya és a három egér. Rajtuk sohasem próbáltam ki, hogy milyen erős vagyok. Velük nem harcoltam. Ók egyszerűen egyenrangúak voltak velem. Velük beszélgetni is tudtam. Ajaxnak, a kutyámnak sohase parancsolgattam. Egy délután az egyik egér rászalodt a fűre, amire tilos volt rálépni. Nem találtuk meg többé. Kicsit szomorú voltam, de azzal vigasztaltam magam, hogy az egérnek odakinn sokkal jobban fog tetszeni, mint a ketrecben. De éppen aznap este nézte meg az apám az egérketrecet, és egész furcsán megkérdezte: - Hogy lehet, hogy csak kettő van? Hová lett a harmadik egér? Apám úgy nézett rám, mint egy őrült. Tudtam, hogy teljesen kiborult. Kiabált, és azonnal megütött, ütött, én meg beszorultam az ágyamba, és nem tudtam kimenekülni. Még sohase vert meg ennyire. Amikor elkezdte a húgomat is csépelni, nyertem néhány másod percet, és ösztönösen a nyitva ma radt ablak felé igyekeztem. Azt hiszem, kiugrottam volna a tizenegyedik emeletről. De az apám megfogott, és visszadobott az ágyamba. Az anyám biztos most is sírva állt az ajtóban, de én nem láttam meg. Csak akkor vettem észre, amikor közénk vetette magát, öklével ütötte az apámat. Az apám teljesen magánkívül volt. Az előszobában verte az anyámat. Akkor már jobban féltettem az anyámat, mint magamat. Utánuk mentem. Anyám megpróbált a fürdőszobába menekülni és magára zárni az ajtót. De az apám a hajánál fogva tartotta. A fürdőkád minden este tele volt beáztatott ruhával. Mosógépre ugyanis még nem tellett. Az apám benyomta anyám fejét a fürdőkádba. Aztán az apám halálsápadtan eltűnt o lakószobában. Anyám meg a ruhásszekrényhez ment, és felvette a kabátját. Egy szó nélkül kiment a lakásból. Valószínűleg ez volt életem egyik legborzalmasabb pillanata, amikor az anyám, egy szót sem szólva, kiment a lakásból, és egyedül hagyott minket. Az első pillanatban csak az gondoltam, na, apám most visszajön, és tovább ver bennünket. De a lakószobában csend volt. Csak a tévé szólt. Christiane anyja másnap magával viszi a gyerekeket egy kolléganőhöz, de ott nagyon szűkén vannak: néhány nap múlva vissza kell menniük Gropiusvárosba. Apám akkor este úgy tett, mintha észre sem venné anyámat. És rajtunk is egyszerűen keresztülnézett, mintha ott se lennénk. Az szörnyű volt, hogy úgy tett, mintha már nem is tartozna hozzánk. Rosszabb volt, mint a püfölés, pedig az utolsó verést még éreztem a csontjaimban. Csak most éreztem igazán, hogy az apám volt. Hiszen sohasem gyűlöltem, csak féltem tőle. És még büszke is voltam rá. Mert szerette az állatokat, és mert spéci autója volt, egy 62-es Porsche. És most valahogy már nem volt az apánk, ha velünk is lakott még a kis lakásban. És akkor még valami nagyon rossz történt: Ajax, a kutyám, hasüreggyulladást kapott, és elpusztult. Még magányosabb lettem. Az anyámat nagyon szerettem. De ő csak magával és a válással foglalkozott. Sokat sírt, és már egyáltalán nem nevetett. (folytatjuk)
