Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-02-27 / 9. szám
lakótelepi óvodát. 1978 óta nyolcmilliós hozzájárulással az üzem és a vnb 155 férőhelyes óvodabölcsőde komplexumot épít, átadását 1981-re tervezzük. Így a városban lakó dolgozóink gyerekeit el tudjuk helyezni. A faluról bejárók gyerekeivel bonyolultabb a helyzet, a mikrobölcsődék nem válltak be: bejáróink'közül sok anya kénytelen igénybe venni bölcsődehiány miatt a hároméves gyermekgondozási szabadságot. Az 1980. évi terv célkitűzése továbbra is a népgazdaság arányos fejlesztése, mindenekelőtt a hatékonyság növelésével. Ennek segítségével kell tartani és tovább fokozni lakosságunk életszínvonalát. Az 1980-as terv főleg azoknak a tényezőknek a fejlesztésével számol, melyek a népgazdaság hatékonyságát és minőségi fejlődését segítik elő. Elsőrendű feladatai közé tartozik a tüzelőanyagszükséglet, a nyersanyag- és energiafogyasztás csökkentése. Az anyagtakarékosság biztosítása érdekében a költségvetési tervekben előírt mutatók szerint kell növelni az anyagfelhasználás gazdaságosságát. (Részlet Vojtech Lendel mérnök cikkéből, mely a Plastika n. v. üzemi lapjában jelent meg.) Éjszakai műszak van. Míg a fólia eléri a kellő szélességet, néhány hengersoron kell végighaladnia. Végül hatalmas tekercsekben szedik le az utolsó gépről. — Nem könnyű munka — mondja Cigány Erzsébet, aki Kálazról jár be. — Húsz kilogrammos tekercseket kell emelgetnünk. Az utolsó hengersoroknál férfiak dolgoznak, mert ott még nehezebbet kell emelni, ök jobban is keresnek. Már tizenkét éve itt dolgozom. Átlagosan 1700—1800 koronát keresek. Ebbe már beleszámoltam az éjszakai műszakokért kapott pótlékot is, ami éjszakánként tizenhat korona. Szerintem megérdemelnénk egy ilyen éjszakáért huszonnégy koronát is. Férjem autóbuszsofőr a nyitrai városi közlekedésben. — Tagja vagyok a szocialista brigádnak. Így több társadalmi munkát végzünk. Máshol még nem dolgoztam, csak itt. Ezért nem is mennék máshová, mert azt nem ismerem. Tanulni sem akarok már, még szakmát se. Harmincéves elmúltam, korábban esetleg lehetett volna. Fekete csövek műanyagból. Különböző az átmérőjük. Ez a gyár csőkészítő részlege. — Milyen csöveket készít? — Vízvezetékcsöveket — válaszolja Kondé Magdolna, aki Pogrányból utazik naponta Nyitrára. — Elégedett a munkahelyével? — Kétezer koronát keresek szakképesítés nélkül. Csak egyszer voltam kétnapos tanfolyamon. Elégedett vagyok. — Család? — Egy fiam van. Elsős a pogrányi szlovák iskolában. A férjem az ottani szövetkezetben traktoros. Most építkezünk. — Tud segíteni a gyereknek a tanulásban? Tudja mi a halmaz? — Annyira még nem tudok szlovákul. A férjem lehet, hogy tudja, ő szlovák iskolába járt. „Sokan járnak be faluról dolgozni a Plastikába. Egyenesen a kapa vagy a főzőkanál mellől. Ezekkel az asszonyokkal nehezen tudjuk megértetni, hogy a szakmunkásképzés nemcsak társadalmi érdek, az ő javukat is szolgálja. így előfordul, hogy egy kétnapos tanfolyam után, a munkabiztonsági előírások ismeretével már munkába is állnak.” (Hyza Ján) A nvitrai járásban rohamosan fejlődött az iskolahálózat. 1952-ben alakult a mezőgazdasági főiskola, egy évvel később a pedagógiai fakultás, melynek már két évtizede működik magyar tagozata. A járásnak négy gimnáziuma van, tizenkét szakközépiskolája, egy szakmunkásképző intézete és tizenegy középfokú szaktanintézete. 1119 osztállyal 106 alapiskola működik. A járásban négy gyógypedagógiai iskola van. A legtöbb dél-szlovákiai földművesszövetkezetben és állami gazdaságban is a nyitrai mezőgazdasági főiskolán végzett szakemberek irányítják a termelést. Szinte nincs olyan magyar tanítási nyelvű iskola Szlovákiában, melynek a nyitrai pedagógiai fakultáson végzett tanítója ne volna. — Jelenleg — mondja Gál Tibor, a pedagógiai fakultás magyar tagozatának prodékánja -— minden tagozaton olyan szakembereink vannak, akik biztosítani tudják a magyar- nyelvű oktatást. Ennek ellenére folyamatosan csak az 1—4-es évfolyamok részére képezünk pedagógusokat az utóbbi években. Magyar pedagógusképzés, de egyben a legfelsőbb magyar tanítási nyelvű főiskolai intézmény kérdése hazánkban tehát nyitott. Viszont figyelembe kell venni a társadalmi szükségleteket. Gyors megoldást kell találnunk, méghozzá legfelsőbb minisztériumi szinten. 1974-ben végeztek az utolsó matematika-fizika szakos pedagógusok, akiktől elvárható, hogy a szakterminológia szempontjából is megfelelnek a nemzetiségi pedagógussal szemben támasztott követelményeknek. Ha az idény egy új csoportot indítanánk, már akkor is tízéves kiesést kellene áthidalnunk. A magyar tanszéken az utolsó egyetlen évfolyam szintén az idén végez. Harmincöt évvel ezelőtt az alkalmazottak harminc százaléka volt nő. Jelenleg 47 százalék. Az általános foglalkoztatottság növekedésével párhuzamosan fokozódik az igény a szakképzettség növelésére. Évről évre nagyobb a részaránya férfiak és nők között egyaránt az érettségizett illetve egyetemi diplomát szerzett dolgozóknak. Országosan a szolgáltatások a kommunális vállalatok kezében összpontosultak. Az egészséges konkurrencia érdekében alakultak szolgáltató vállalatok a rokkantak kisipari szövetkezetén belül is. Országos átlagban ezek a szolgáltató vállalatok tizenhét százalékát teszik ki, a nyitrai járásban viszont negyven százalékát. — Az egyetlen módszer, amellyel polgártársaink bizalmát meg tudjuk szerezni és tartani az, hogy árdrágítás nélkül növeljük szolgáltatásaink minőségét és színvonalát. Míg más városokban, így a fővárosban is egy hónapot kell várni az esernyő megjavítására, addig nálunk csak egy napot. De nemcsak huszonnégy órás határidőink vannak, ha lehet, az apróbb munkákat, javításokat azonnal elvégezzük. Jó szakembereink vannak — mondja Ladislav Látecka, a szövetkezet elnöke —, és szívesen maradnak nálunk. Alkalmazottaink hetven százaléka csökkent munkaképességű. Sőt van olyan üzemünk is, ahol, úgy vélem, nem a teljesítmény a lényeg, hanem a társadalmi környezet biztosítása. Tanszerkészítő üzemünkben alkalmaztunk olyan nőt is, aki tolókocsiban jött hozzánk. Két éve, s ma már — ha hiszik, ha nem — táncol. Most üzemi óvodát építünk. Az országot járva akarva-akaratlanul összehasonlítunk: mi az egyedi egy-egy járásban, mik a közös vonások. Az utóbbiból, legalábbis látszatra több van: fejlődő városok, szépülő falvak, új, korszerű üzemek vagy üzemrészlegek, hatalmas szövetkezetek, állami gazdaságok nagyüzemi termelési viszonyai. De mindez — az iparosodás, városiasodás, a falvak struktúrális változásai — más-más formában jelentkezik különböző sorrendbe állítva a megoldásra váró feladatokat. A legszembetűnőbb a nyitrai járásban, hogy gazdagok az emberek, gazdag maga a járás is. A nagycétényi (Vefky Cetín) példa — házanként másfél televízió, egy autó — nem szélsőséges. Sok más gyorsan iparosodó, fejlődő várossal szemben Nyitrának van atmoszférája, a város elrendezése architektonikus szempontokból is figyelemre méltó. A szolgáltatások egyenes arányban nőttek a dolgozók igényeivel, amihez hozzájárult az is, hogy a kommunális üzem segítőjeként (vagy pozitív értelmű konkurenseként) a lakosság szükségleteinek kielégítéséből sokkal nagyobb részt vállal magára a rokkantak kisipari szövetkezete, mint más járásokban. A járás fejlődésének szempontjából meghatározó jelleggel bír, hogy székhelyén országos, sőt nemzetközi jellegű és hírű rendezvények valósulnak meg évente, hogy főiskolái és kutatóintézetei országos kulturális és társadalompolitikai központtá teszik. A megsokszorozódott odafigyelés követelményét azonban gyors iramú fejlődés gondok, nehézségek hordozója is. így aztán többet kell Nyitrán várni egy lakásra, mint a fővárosban, viszonylag magas (1800) az elintézetlen bölcsődei és óvodai kérvények száma. A legtöbb faluban óvodai gondok nincsenek. A kulturális igényekhez mérten viszont a berendezések száma nem megfelelő. Pedig a járásban pezsgő kulturális élet folyik, főleg a népi hagyományok gazdag kincstárának felkutatása, felelevenítése deríti az odalátogatók szívét. S mindez legtöbbször pedagógus nélkül, mert sok kis falu maradt az iskolák összpontosítása után — a más járásokban kultúra-hordozóknak is nevezett — tanítók nélkül. A hagyományok — nemcsak a néprajzi jellegűek — Nyitra környékén erősebb gyökerekből táplálkoznak még ma is, mint a környező járásokban. S míg ez sok esetben elősegíti a járás társadalmi és kulturális fejlődését, a világnézeti nevelésben gondokat okoz. Hűek akarunk maradni a járásban tapasztaltakhoz, azért nem soroljuk fel a rengeteg pozitívumot, az örömöt adó eredményeket, amelyeket a 35 szabad év alatt a járás dolgos népe elért. Természetesnek vettük őket mi is, mint riportalanyaink tették. Próbáltuk úgy szemlélni a járást, mint ők: „vagyunk már olyan erősek, hogy szembenézzünk a valósággal, s a gondokat — felismerésük után — alapos megoldási szándékkal feladatul tűzzük magunk elé.” [MU