Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-01-31 / 5. szám
PAVOL ORSZÄGH HVIEZDOSLAV felesége II. ének részlet megsegít s a munkám megáldja." így merengett a nyári hőben — a szekérrúdnak vetve válla s kigondolta a tervét szépen. Az erdőmester úrnak is — gazdája akkor az volt éppen elárulta friss látomását, fölfedte szíve szomjú vágyát. Az erdőmester ráncba rántja homlokát és szigorú szemmel, bajusz-pödörve, szája-rágva méri végig. Jó cselédjén, sej, senki nem ád túl szívörömmel. Készült éppen jól összeszidni, ám meggondolta, lágy a szíve, s jószíve egy-kettő legyűrte. Jobbra fordulni hű cselédje, sorsát, örömmel látta-nézte. Döntése fordul így kegyesre, megsejtvén, nem rossz Miska terve, s szolgáját vállon veregette. S mivel nem kívánta a kárát, maga sürgette hű szolgáját, sőt, ajánlásával indulhat neki a nagy, hosszú útnak. S Mihály percet se vár bizony, a tiszta ruhát előszedte az istállómélyből (mert szolgakorában még el ott rejtette). Kopott juhász-csuha csupán, de mint a réti liliom tiszta, kígyózik a zsinórja, akárha a vörösfenyőről fehér rügyként ma hullott volna. Noha még a széltől is óvja, igaz. Egy miatyánk alatt átöltözik. Jól leporolja magát s előszed valamit a zsebéből — No lám, tükör! Fénye megvillan az ajtón. Haját rendbeszedi, az arcát vizsgálja figyelmesen, állát simítja s tükrét zsebre rakja. Meg kell hagyni, helyre legény volt, mint ama kőris lenn a kertben, ha tündöklik reggeli fényben. Üj szűrt vett és új kalapot, amazt csak átvetette vállán. Kihúzza magát s indul a majorból le a faluba. Szóra senkivel le nem áll, noha rengeteg nép ma jár az úton, szénát hordanak a legények. Egy szót ha csak vet nekik, ha rászólnak mást nem. Aztán lépdel még keményebben. A tréfát soha nem szerette, savanyúnak hitte legtöbbje, ám ismerték jól izmát, öklét, s különben még azt sem feledték, hogy az apját imént temette. Csak, amidőn egy bizonyos ház mellett ment el, lassított léptein, mint ki idejében rájött, elvesztett valamit. Látni, nem véletlenül tette, szemét az ablakon feledte, s úgy húzta az időt, hogy botja végével a földet kotorta. Dehát szerencséje most nem volt, semmit se lát. Nagyot sóhajtott s a víz melletti útra tért. Mire a nap fölhág az ég csúcsára, a faluba ért, az uradalom udvarára. Hogy mindenki nyugodtnak lássa, kötelességtudón megállt a kapuban. Fák árnyékában ruhájáról a port lerázza, s homlokáról a verítéket törölve, kifújja magát. Az idő múlik, menni sürget, indul s kanyargós utakon a kastély felé igyekszik. Jó sokáig várakozott, amíg végül beléphetett. A szegény vendég sorsa ez. Mert először: a nép csupán nép, akármeddig elvárakozhat, míg az úr kegye rámutat majd ujjal arra, ki ottan áll épp az ajtónál s fél állni is még, megkérdezi unottan, dölyffel hangjában bizonyos csömörrel: Mit kopog ott, mit dörömböl? Tán eltévesztette az ajtót? Mit keres? Fáj valamije? S ha az uraságnak úgy tetszik, várakoztathatja bármeddig, akár egy, akár ezer évig, minek jött? Ki hívta ide? Aztán meg: buta mamlasz ez. Midőn kopog — miért dörömböl: úgy él, mint — nem ért semmihez mint a vadállatok — kezet ha csókol — bepiszkolja csak, barom biz ő, erdei vad. Kúszik ugyan, kígyóként csúszva, de ha kér — nincs benne köszönet, megcsúfolja az erkölcsöket. Hiába a jog szövete. Ó, s a beszéde — ez a hangkáosz a fülnek, ördögi lant. Minden hang kínos kínt okoz, semmit, de semmit nem fejez ki. Egyetlenegy szava sincs, mi a szalonba illene\ Hol az írásművek virága, mi a szalonok asztalára való? Hol jóember? Sehol! Béreslegény, lovászlegény! Ej, férgek férge, csúszómászó, esti moraj, földönkúszó, Kifelé innen! Ott az ajtó! CSELÉNYI LÄSZLÖ FORDÍTÁSA 130 évvel ezelőtt, 1849. február 2-án született Vysny Kubínban, elszegényedett kurtanemesi családban Pavol Országh Hviezdoslav, a szlovák irodalom mindmáig legnagyobb alkotója. Munkásságát aligha kell bemutatni olvasóinknak, a jubileum kapcsán inkább csak jelezni szeretnénk kapcsolatait a magyar irodalomban. Köztudott ugyanis, hogy gimnáziumi tanulmányait Pavol Országh Miskolcon kezdte s ott olyan jól megtanult magyarul, hogy első verseit Petőfi modorában magyarul írta. S ha pályája kezdetén Petőfi volt rá hatással, a pálya végén Ady lírája ihlette nemcsak rokon érzelmű versekre, hanem válaszkölteményre is. S az is közismert, hogy Petőfi és Arany 28 versének fordítása mellett ő ültette át először szlovák nyelvre Az ember tragédiáját. E fordítások elismeréseként a Kisfaludy Társaság 1912-ben tagjává választotta. Hviezdoslav legismertebb alkotása a „Hájnikova zena" című lírai eposz, amelynek új magyar fordításából közlünk egy részletet az évforduló alkalmából. NOl 7
