Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-10-31 / 44. szám
nutife.99 (BÁBI TIBOR) mondtuk el, ezen az úton kell járni. Egységesnek kell lenni, kitartani. Sokszor megkaptuk: hiszem, ha akarom. De nem tágítottunk, ha kellett ezerszer is elmondtuk, mert hittünk benne, s tudtuk, minden emberre szükség van. Ma is elkelne ez a kitartás, de ma már kétszer se hajlandók megismételni valamit, hogy mindenki értse, megértse. Pedig most is minden emberre szükség van, minden szorgos kézre, alkotó eszmére." MUNKAHELY ÉS MINŐSÉG- Október tizenkettedikén ünnepeltük a Golóntai Kommunális üzem fennállásának harmincadik évfordulóját. A mosodai munkákat 1959-ben öt dolgozóval kezdtük, ma 176 alkalmazottja van ennek a részlegnek, s a szlovákiai mosodák és vegytisztítok versenyében évek óta mi kapjuk a legtöbb minőségi védjegyet. Tavaly a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottságtól „A lakosságnak nyújtott példás szolgálatokért" kitüntetést kaptuk — mutatja be munkahelyét Lenicky Piroska, a mosodai részleg vezetője.- Pedig az adott körülmények között elég nehéz a színvonalat és jó hírünket megtartani — mondja Deák Klára az avult épületekre, barakkokra tekintve- Ezekben először a szolgáltató vállalat asztalosműhelye volt, később traktorállomás, 1961-től a mosoda. Az új szolgáltatásközpontnak 1981-re kell felépülnie. Gyors- és vegytisztítást, fehérneműmosást, -vasalást vállalnak, a szőnyegtisztítást a megrendelő lakásán végzik, öt napon belül és felár nélkül tisztítják a gyermekruhákat. Tavaly mindössze tizenhárom reklamációjuk volt. Munkájuk eredményes, a dolgozók közt mégis kevés a fiatal.- Üj gépek kellenének, mert a mostaniak gyakran felmondják a szolgálatot, pótalkatrészt pedig nehéz szerezni. Egyetlen új szerzeményünk ez az önműködő vasaló- és csomagológépsor, amelyen dolgozunk — mondja Fülöp Olga. — Hogy miért nem olyan kitartók a fiatalok? Talán a körülmények miatt. A mennyezetről nyakunkba potyog a vakolat.- Az új gépsor csak néhány asszony munkáját könnyíti meg, mert váltott műszakban, kettesével dolgozunk itt. Nagyon várjuk már az új épületet — teszi hozzá Rózsa Éva. Steiner Michal termelési igazgató szintén az új központtól várja a munkakörülmények javulását.- A szolgáltatásban dolgozó nők elsősorban a dolgozó nőknek, édesanyáknak segítenek, az ő munkájukat könnyíti pontos, megbízható tevékenységük, de ők maguk is dolgozó anyák, üzemi óvodát, bölcsődét létesíteni nehéz, mert alkalmazottaink szerte a járásban dolgoznak. Az édesanyáknak^ úgy segítünk, hogy szükség szerint módosítjuk munkaidejüket, változtatjuk munkahelyüket s a nemzeti bizottságok és a bölcsődével, óvodával rendelkező üzemek soron kívül helyezik el intézményükben gyermeküket, így is átlag harminc dolgozónk van szülési illetve gyermekgondozási szabadságon. A megértés és együttműködés azért is fontos, mert a szolgáltatás minden területén be akarjuk vezetni a második műszakot. IMP I i kMj j / W 9 ' (91 / I <*»«**» • "Ejt* I» | ' / I gt’Jg '__