Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-10-31 / 44. szám

«....biztos lépteink

bar lathatatlan| itt marad ott

„Nehezebb volt megszervezni a mezőgazdasági munkásokat, ők akkor alkottak csak tömeget, ha több faluból összejöttek. Nekünk nem okozott nehézséget, ehhez szoktunk. Pedig más nyelven kellett beszélni a zsellérekkel, másként a cselédekkel, az idénymunkásokkal. A falun élőket ezzel fogtuk meg, a tanyasiakat azzal. Egyetlen dolog volt, ami mindannyiunkat összekötött: a szegénység. A vágy, az akarat: kikerülni ebből — a sorból. Ezt nem volt nehéz megértetni az emberekkel. Bár az urak is jól tudták, hogyan lehet az egységet megbontani: egy-egy helyen engedményt adni, máshonnét kenyérnélkülieket hozni sztrájktörőknek. De mi is résen voltunk. Nem kővel fogadtuk őket, értelmes beszéddel. Elmondtuk nekik, miért harcolunk, vagy hozzánk csatlakoztak, vagy rögtön visszafordultak, kifizettetve a napi dijat. Az asszonyoknak persze Így se volt munkájuk, esetleg nyáridőben a marokszedés. Télen a férfiak közül is csak néhányon kaptak munkát."

A galántai (Galanta) járás arculata megváltozott. Az egykor teljesen mezőgazdasági jellegű járásban ma az ipari munkások száma (17 000) meghaladja a mezőgazdaságban dolgozókét (14 093). A nők foglalkoztatottsági aránya is hasonló képet mutat: 6814 asszony dolgozik az iparban, a mezőgazdaságban 4962.

EREDMÉNYEK - KÖRÜLMÉNYEK

A ki rá lyrévi (Král'ov Brod) állami gazdaság baromfi telepén tyúkokat, húscsirkéket és kacsákat tenyésztenek. Az állami gazdaság évi húseladási terve 45 vagon, ebből húsz vagon a kacsahús.

— Kacsahizlalással nem foglalkozunk, csak tojóállomány-neveléssel, keltetéssel. Évente 150—160 ezer kiskacsát keltetünk eladásra, további 120—130 ezret pedig nyolchetesen a galántai baromfifeldolgozó üzemben értékesítünk. A tavalyi húseladási tervünket 120 mázsával léptük túl, az idén — bár az idényen már túl vagyunk — nem akarok jóslásokba bocsátkozni, hiszen közbejöhet valami nem várt baj, járvány, s ilyenkor jócskán befolyásolja tervteljesítésünket a baromfielhullás - Csondal István tervekről, gondokról beszél.

— Az úrföldi (Slov. Pole) részlegen a tehénistálló padlásán csirkéket nevelnek, az etetés gépesített. Nálunk, a kacsafarmon rosszabb a helyzet. Kézzel keverjük a takarmányt. Igaz, zsákolni nem kell, de talicskázunk, s ha betartanánk azt a rendeletet, amely szerint 15 kilónál többet nem emelhetünk, hajnaltól hajnalig dolgozhatnánk — panaszolják a délutáni műszakban dolgozó asszonyok, Polák Margit és Sárkány Vilma.

— Idényben, a keltetés alatt — februártól augusztusig — hatvanöten-hetvenen dolgozunk, két műszakban. A magkacsáknál, a tyúkoknál és a keltetőben (karbantartás, takarítás) egész évben van munka. A szabadságot lépcsőzetesen vesszük ki — mondja Papp Erzsébet, Borsányi Margit és Lovász Olga, egymás szavába vágva.

— Legnagyobb problémáink a kiskacsa-idényben vannak. Februártól májusig olyan nagy a kereslet, hogy nem győzzük kielégíteni. Más járásokból is ide jönnek vásárolni, kétszer annyi kiskacsát tudnánk eladni. — Laczkó Ilona,

Lencse Irén, Keszeli Ilona és Kameneczky Mónika nevetve mesél a várakozó kocsisorról, a gyakorta kialakuló vitákról, egyes vásárlók „üzleti szelleméről" (néhány koronával drágábban adják tovább a kacsát).

— A tojóállomány növelése nem lenne kifizetődő, mert később mór a magánszemélyek nem vesznek kiskacsát. Megfontoltan kell terveznünk, jövőre már kevesebb lesz a kacsa. Százötvenezer kiskacsa eladását terveztük, és kevesebb lesz a növendékkacsa is, mert a kacsatenyésztés nem rentábilis. Tudjuk, a kereskedelemnek, a fogyasztóknak kell a kacsa, mégsem növelhetjük a tervet, mert ha a csúcskeresletet ki akarnánk elégíteni, a tojóállományt kéne megkétszereznünk. A magkacsák nevelése és teleltetése pedig a jelenlegi takarmányáraknál - tekintettel a rövid kiskacsa-eladási idényre — nem térül meg - védi az állami gazdaság érdekeit Tories Károly közgazdász.- A kacsafarm Királyrév határában van. Kerékpáron közlekedünk, de szívesen dolgozunk itt — vallja a két szocialista brigád nevében Katona Irén és Borbély Mária.

Igényeiket a lehetőségekhez idomítják, átlagos havi jövedelmük ezerötszáz korona. Munkakörülményeik nem könnyűk. A takarmánykeverők alakja alig vehető ki a felszálló porfelhőből. Lapátolják, öntözik, keverik a tápszereket.- Nyáron, száraz időben nincs okunk panaszra. Ha esik, a földutak feláznak, nem gyerekjáték talicskázni, de etetni muszáj. Jól beleizzadunk — törli meg verejtékező homlokát Farkas Judit. — Arról ne is beszéljünk, hogy a lejtős tóparton hányszor csúszunk meg, esünk el. Néha majdnem a vízben kötünk ki. Különben is, nézzék csak az alámosott partot. Ezt a kacsa-fürdőt csak a természet alakítja — fűzi még hozzá.

Megfelelő szociális létesítmények a farmon nincsenek. A három öltöző-étkező helyiség közül csak egy elfogadható.

— Pajtának se volna -jó a mi „ebédlőnk". Az üzemanyagot, ketreceket, szemetet is itt tárolják. Mindenütt por és piszok — panaszolja a három férfialkalmazott, Farkas László, Kubovic Stanislav és Csifáry István.

Egy műszakban harminc-harmincöt asszony dolgozik, részükre van egy WC, egy mosdó a WC „előszobájában" — csak hideg vízzel —, egy zuhanyozó — rózsa nélkül, óriási vízköves betonkáddal, s a keltetőgép rekeszeit is itt mossák.

A munka végeztével csak kezet mosnak, átöltöznek.

Egykori tanyasi emberek, zsellérek, cselédek utódai szólnak így. Itt-ott elhangzik még a féltőn figyelmeztető félmondat: jól van már, na, prémiumot is kapunk, meg úgyse fürdenénk itt, otthon még mindegyikünket várja a munka. Nem az urasági birtokok szelleme, a kenyérféltés szól. Az ifjabbak lázadását egy más nemzedék munkában keményeden nyugalma csöndesíti.

„Nem hitték el, nem mi lázitunk, az éhség. Csak mi mondtuk ki a nemet ezekre a viszonyokra. A mi kezünkbe kerültek az első Marx és Lenin művek, mi figyeltünk oda jobban Október híreire. A Virágh Dezsők, Víg Sándorok, Takács Dezsők. Mi mutattuk az utat. Aztán kereshettünk munkát valahol Csehországban, mert itt ipar nem volt, az urak meg

összefogtak. Kosútról (Kosúty) sok szó esik, mert ott vér is ömlött. De földmunkássztrájkok, bérkövetelések szinte minden faluban voltak: Sókszelőcén (Selice), Alsószelin (Dőlné Sáli by), Kajaion (Kajal), Vágtornócon (Trnovec nad Váhom), Vágón (Váhovce) és sorolhatnám a többi falut, tanyát. Sokasodtak a családok, ahol hónapokig nem látták az apát, ment kenyeret keresni, vagy az asszony vállalt mosást, a kertből árulta a semmijét, a tejet, amit saját gyerekei szájától vont meg. De nem törtünk meg."

TEJES GONDOK

Ahová benyitunk, mindenütt jó hangulat fogad. Titkot nem keresünk, ilyenfajtákban nem hiszünk. így a magyarázat sem lep meg: „az üzem vezetősége úgy állítja össze a csoportokat, hogy azok könnyen kollektívává erősödjenek. Láthatják, mi is egy korcsoportba tartozunk, s elhihetik, megértjük egymást. Civakodás nélkül jobban dolgozunk, s ez az üzemnek is haszon.“

A galántai Milex tejfeldolgozó üzem az idén huszonöt éves. 1954-ben kezdte működését, napi kapacitása akkor 30 000 liter tej volt, az 1963-as rekonstrukció óta kb. tízévenként korszerűsítik és újítják, így az üzem napi teljesítménye ma 100 000 liter tej. A járás tejtermelésének felét dolgozzák itt fel.- Átlag 107-110 dolgozója van üzemünknek, ebből harminc férfi - tájékoztat Bergendyné Sedlák Gabriella gyártásvezető. Közvetlenül a gyártásban csak három dolgozik közülük, a többiek a gépek karbantartását, a szállítást végzik. A járás egyetlen tejüzeme a miénk, rugalmasan kell dolgoznunk. Az árucserére is nagy gondot fordítunk, mert vajat, kiscsomagolású ömlesztett sajtot, joghurtot, pudingport nem gyártunk, így a lakosság ellátása ezekkel a mi üzemünk gyártotta termékek folyamatos szállításától is függ. Kiváló szakembereink vannak, nem csoda, hogy jó minőségű túrót készítenek, országos hírűek az Arany Salima díjjal jutalmazott sajtjaink: a Sunka, a Salas és a Pofovník. Most spanyolországi exportra készítünk huszonöt kilós kerek „csedárokat". Nagyon ritkán fordul elő, hogy a megrendelő kifogásol valamit. Nincs ebben semmi ördöngösség: csak szakképzett munkásokat alkalmazunk. Évente hét-tíz ipari tanulónk szerez szakmunkás-bizonyítványt a nyitrai (Nitra) szaktanintézetben, ők töltik fel a természetes kiesést. Az üzem igényeinek és a tanulók képességeinek megfelelően a tanulmányi idő három vagy öt év. Vannak tehát érettségizett dolgozóink is. Többségük már itt az üzemben szakosít.

Mintegy nyolcvan asszonynak, lánynak ad munkát a Milex. A fiatalok is szívesen jönnek ide szakmunkástanulónak. Tudják, itt szükség van rájuk, s tanulmányaik végeztével állandó lakhelyükön, vagy legalábbis annak közelében találnak képesítésüknek megfelelő munkát.

— Galánta a járás központja, aránylag jól megközelíthető. Mégis voltak, vannak gondjaink — folytatja Berendyné. A nyári időszámítás szerint vasárnap nem volt a serecfi vonalon közlekedőknek olyan járatuk, amellyel hétre beértek volna, így kerékpáron jöttek be. A Kajal-Vágkirályfa (Kráfová n/Váhom) — Vágsellye vonalra elkelne a sűrített

autóbuszjárat, persze ez nemcsak a mi dolgozóink utazását könnyítené meg.- Más jellegű gondjaink is vannak. A helyhiány — kapcsolódik a beszélgetésbe Kamenár Katalin, az üzem szakszervezeti bizottságának elnöke. Munkásainknak nincs „fekete" és „fehér" öltözője. Munka előtt, munka, után ugyanott öltöznek. Nincs megfelélő tanácstermünk, összüzemi gyűléseket itt nem tudunk tartani, üzemi konyhánk sincsen, igaz, a járási építővállalat konyhájáról hordunk ebédet, de dolgozóink az ételek minőségével az utóbbi időben elégedetlenek. Az elmúlt évben magunk építettünk egy raktárt, s megígérték, hogy a közeljövőben új adminisztratív épületet kapunk. Az új épület remélhetőleg ezeket a gondokat is enyhíti a jelenlegi irodahelyiségek hasznosításával. Munkaruhák, szekrények vannak most is, meg napi 15-20 perc pihenő a gépek mellett. Foglalkozási ártalom a tejiparban alig van, bár gumicsizmában, vízben, gőzben kell dolgozni. Lehetőség van arra, hogy a munka közben átnedvesedett ruhát, lábbelit azonnal szárazzal cseréljék fel. Dolgozóink tisztálkodását mosdók, zuhanyozók szolgálják. Háromhárom tus áll a nők és a férfiak rendelkezésére, viszont azt is meg kell mondanom, hogy nem használják ki. Utaznak, buszra sietnek, nem akarnak megfázni, így az alaposabb mosdás otthonra marad.

A vezetők szavait sűrű bólogatással nyugtázzák a beosztottak, itt-ott kiegészítik, elmondják, hogy az üzem vezetősége az anyák érdekeit is szem előtt tartja. Bevezették a lépcsőzetes munkakezdést. Reggel öt órára hat nő jár dolgozni, hatkor további tíz kezdi a műszakot, a többség hét órakor áll munkába, s fél nyolckor kezdik a munkanapot a kisgyermekes anyák, vagy az egyéb okokból kedvezményt élvezők. A gyártási és a feldolgozó részlegen nyújtott műszakban dolgoznak, az így nyert szabad napok lehetővé teszik, hogy az édesanyák-házi teendői ne a hét végére sűrűsödjenek. Talán ez is hozzájárul, hogy munkahelyükön jól érzik magukat.

Aztán újabb gondot juttatnak a gyártásvezető eszébe az üzemmel érző asszonyok.- A galántai tejüzem fejlesztési tervét csak 1984-ig adták ki. Utána a sered'i új élelmiszeripari kombinátnak kell átvenni a járás tejtermelésének feldolgozását. Itt nálunk főleg a helybeli és a Galánta környéki asszonyok-lányok a szakmunkások, nekik nyújt egész évi kereseti lehetőséget a Milex. Ha figyelembe vesszük, hogy dolgozóink többsége fiatal édesanya, nyilvánvaló, hogy a napi utazgatás Serecfre jóval több időt igényel, mint Galóntára, esetleg szakképzett nőket késztet majd munkahely-változtatásra, egészen más munkaterületre. Olyan megoldás kellene, amely az ő érdekeiket, s a szakképzettség gazdasági jelentőségét sem hagyja figyelmen kívül.

A galántai tejüzem dolgozóinak átlagéletkora harminc év. Minden munkása szakképzett. Ez a tény az üzem életképességét bizonyítja.

„Hallgatom a fiatalasszonyokat. Ilyen gyorstisztitó, olyan pedikűr meg szőnyegmosás. Azt hiszik a magam korabeliek másról beszélnek?I Csak a pedikűr marad el, de a fodrász az nem. Hányszor

GEE