Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-10-24 / 43. szám

HEul évvel ezelőtt a római világ­élelmezési konferencia célul tűzte ki: 1985-ig el kell érni, hogy föl­dünkön senki se éhezzék. Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasá­gi szervezete, a FAO most véget ért újabb római tanácskozása a mezőgazdasági termelés és az ag­rárreform összefüggéséről azon­ban kénytelen volt megállapítani: a helyzet ma ebben a tekintetben rosszabb, mint öt évvel ezelőtt. „Abszolútak” és „reménytelenek” A fejlődő országok lakosai kö­zül több mint egymilliárdnak az évi jövedelme nem éri el a 70— 80 dollárt, több mint félmilliárd­­nak pedig évente mindössze évi 40—50 dollárból kell tengetnie életét. Az ILO, az ENSZ nemzet­közi munkaügyi szervezete az előbbieket abszolút, az utóbbiakat reménytelenül szegényeknek ne­vezi. Minden esztendőben több mint tízmillió ember hal éhen — nem azért, mert a Földön nincs elég ennivaló, hanem, mert szegény­ségéből nem telik ételre. A FAO előrejelzése szerint az idén 1,1 milliárd tonna gabona­­termésre számíthat a világ. Ez hat százalékkal kevesebb a tava­lyinál. Huszonnyolc fejlődő orszá­got fenyeget az éhínség, ugyanúgy, mint 1973—74-ben. Nem azért, mert nincs elég gabona, hanem mert szegények, mert nem tudják megfizetni. így válik az éhség szociális és politikai problémává. Az 1972. évi bukaresti világné­pesség konferencia állást foglalt a demográfiai robbanás ellen, de azóta e téren nem sok a változás: Még most is ott a legnagyobb a népszaporulat, ahol legnagyobb a nélkülözés. Az elmúlt húsz év alatt az abszolút szegények száma megkétszereződött. Nyomoruk azonban három-négyszeresére nőtt. Ez a helyzet hihetetlen ve­szélyeket rejt magába: elviselhe­tetlenné növelheti a feszültséget. A nyomor fészkei mindenek­előtt az elképzelhetetlen mérték­ben növekvő nagyvárosok, ahova a földek nincstelenjei tódulnak. Statisztikusok szerint az ezred­fordulóra Kalkutta, Lagos, Me­xikóváros és más városok lélek­­száma a 30 milliót is meghalad­hatja. S e százmilliók jó része számára nincs munka, nincs ke­nyér. Az emberiség fele (több mint kétmilliárd) azonban a fejlődő országokban — a városokba ván­dorlás ellenére — falvakban él. Többségük éhezik beteg, földnél­küli és munkanélküli. írni-olvas­­ni nem tudnak, nincs tető a fe­jük fölött, ruházatuk rongyokból MINDEN ÉVBEN TiZMIlllí EMBER HAL ÉHEN áll. Mintegy 1,8 milliárd ember él számunkra elképzelhetetlen vi­szonyok között. Az érintett országok mezőgaz­dasága nem tart lépést a fejlő­déssel. Míg Kelet-Ázsia és Afri­ka országainak mezőgazdasági termelése 1961-től 1970-ig évi 2,5 százalékkal nőtt, 1970—77 között ez a növekedés 1,9 százalékra süllyedt. 1970-ben 15 millió tonna volt a fejlődő országok gabonahiánya, ma 80, millió, öt év múlva ez 94 millióra növekszik. És az ezred­fordulóra? A fejlődő országok élelmiszer­­importja már most évi 10 milli­árd dollárnál nagyobb értékű. Ez az összeg pedig a nemzetközi segélyalap 80 százalékát jelenti. Norman Borlaug, 1970. évi No­­bel-díjas, az úgynevezett „zöld forradalom” atyja néhány éve még abban reménykedett hogy a mezőgazdasági termelés a „harmadik világban" ugrásszerű­en felfuttatható. A kezdeti sike­rek után — a Fülöp-szigetek la­kói például rizsből önellátókká lettek, és India búzából rekord­termést aratott — jött a vissza­esés, a kudarc. Kiderült, hogy a korszerű tech­nika alkalmazásához hiányzik a szakértelem, de mindenekelőtt a megfelelő vezetés, politikai rend­szer. A föld drámája A római agrárreform-konferen­­cia drámai felhívással fordult az emberiséghez. Az ENSZ-szervezet tanácskozása első ízben mondta ki nyíltan: a termőföld egyenlőt­len elosztása és a falusi tömegek elnyomottsága a fő oka a fejlődő országok éhezésének, szegénysé­gének, munkanélküliségének. A harmadik világ legtöbb or­szágának a földbirtok jelenti a hatalmat, a befolyást: legtöbbször maguk a földbirtokosok vagy a tőlük függő emberek az ország vezetői. Tőlük aligha várható, hogy önként osszák széjjel föld­jeiket. A folyamat jelenleg ennek éppen az ellenkezője: a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbekké válnak. In­diában például a falusi lakosság 4 százaléka még ma is a földte­rület ß0 százalékát birtokolja. Bangladesben 11 százalék kezé­ben van a földterület több mint a fele. A legszembetűnőbb a földterü­let elosztásának aránytalansága Latin-Amerikában. Ott 7 száza­lék birtokolja a termőterület 93 százalékát. Ilyenformán nem cso­da, hogy a lakosság legszegényebb 40 százaléka a nemzeti jövede­lemből csak 7—12 százalékban részesedik, a legazdagabb öt szá­zaléknak pedig 30 százalék jut. Afrika és Ázsia népességének 75—85 százaléka falun él, főfog­lalkozása a mezőgazdaság. De egyre nő a földnélküliek és tör­pebirtokosok száma. A FAO már húsz éve felhívta a világ figyelmét: a földterületek harminckilenc százaléka egy hek­táron aluli — ez három százalé­ka a termőföldnek. Ugyanakkor három százalék rendelkezik a a szántóföldek felével, Ázsiában — a legújabb statisztika szerint — a falusi lakosság harminc szá­zaléka földnélküli. Segélyekkel nem lehet megol­dani a fejlődő országok élelmezé­si. gondjait, legfeljebb átmeneti­leg enyhíthető a helyzet. A föld­terület igazságos elosztásán kívül arra is szükség van, hogy a pa­rasztok megfelelő áron értékesít­hessék terményeiket. A nemzetközi agrármonopóliu­mok árpolitikája pedig arra tö­rekszik, hogy tartósítsa a sze­génységet. A termelőket mono­kultúrára — tea-, paradicsom­vagy akár virágtermesztésre — ösztönzi, hogy így biztosítsa az alapvető élelmiszerek importját. Jószándékú ajánlások a reformokra A világkonferencia ajánlásai ar­ra irányulnak, hogy növeljék a parasztok árbevételét. Ez siettet­né a fogyasztópiac. a belső ipar kialakulását. Az ipar munkaalkal­mat teremtene, s ez is csökken­tené a városi és falusi szegénység nyomorát. Az ajánlások a többi között javasolják: 1. A rendelkezésre álló földek, vizek és eszközök újraelosztását, 2. Felvilágosítással és pénzügyi eszközökkel segíteni a korszerű agrotechnika elterjedését. 3. Támogatni a fogyasztási cik­keket termelő ipar kialakítását. 4. Elősegíteni a falusi lakosság szociális fejlődését. 5. Reális árakat biztosítani a belső és a nemzetközi piac szá­mára. Perszé, „teljességgel elképzel­hetetlenek a mezőgazdasági fejlő­déshez szükséges reformok és be­ruházások a fejlett országok nagyarányú segítsége nélkül” — állapította meg Herman Santa Cruz, a konferencia főtitkára. A várakozáshoz mindenesetre mindkét fél erőfeszítésére szük­ség van. GÁTI ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom