Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-08-08 / 32. szám
Es volt a vízözön. Mert minden új világ így kezdődik. Előttünk is vízözön volt, szakadt a gát Paton (Patince) és Csicsón (Cicov), egy kisországnyi területet hajtott rabságba a víz, elsodorta az addigi életet. Kezdhetnénk másképp is, más mítoszokat idézve, egykor élőket és maiakat. A Dunáról, megfeneklett hajókról, árvízről. „Füzítőn alul egy gyenge kis roppanás hangzott a víz alatt; de erre a roppanásra rémülten ordít a kormányos a vontatókra .megállj I“... A Duna, mikor megárad, elszaggatja a partjait, s az onnan letépett fákat behömpölyögteti a medrébe; azokat a gyökereihez tapadt földtömegek a víz alá húzzák, s a felfelé vontatott terhes hajó nekimegy a tuskánok, az kilyukasztja a fenekét — a legtöbb dunai hajó az ilyen lappangó fatuskók miatt vész el." (Jókai Mór: Az aranyember) Valahogy így retten elénk a múlt. Az időszámítást, — mint minden valamirevaló nép a történelemben — az árvíz után újrakezdtük. Hely és időszámítás. Mondunk egy területi egységet. A komáromi (Komárno) járás. Nem több, nem kevesebb: lakóházak, kertek, mezők, vizek, műhelycsarnokok, irodák, hajók, emberek és a Duna. je GABONA ÉS ZÖLDSÉG Hullámzik a táj. És mégis megnyugtató a látvány. Nem a Duna (az olykor szeretett vagy az olykor szidott) hullámzik, hanem a táj .. . mely most gabonatábla. Búza- vagy ősi szép szavunkkal: élet! Az idén szűk marokkal mért - s éppen ezért a szokottnál is nagyobb figyelmet kíván a holnapi kenyér. Ma mór tudjuk, hogy nemcsak kalász, hanem több az (szavakkal tán meghatározhatatlan), amit mögötte sejtünk, érzünk. Tömören mondhatjuk így: Nekünk a szélben bizonytalankodó kalász a holnap szimbóluma, címere. — Igen - mondaná, de nem mondja ki a jnb elnöke Nagy Kázmér, s tán a tavalyi magas szárú búzára gondol. A dunamocsi (Moca) szövetkezetben (a járás keleti része) a kapás növények és gyümölcsök azok, melyek rekordokat számolnak, a gabona ezen a talajon mintegy ötven százalékkal alatta marad a járás csúcsokkal büszkélkedő szövetkezeteiben jegyzett hektárhozamoknak. — A mezőgazdaság nem öltöztethető egyenruhába — mondja Nagy Kázmér. - A jövő, úgy érzem rugalmasabb gazdálkodástervezést kényszerít ránk. Ezzel előbb vagy utóbb számolnunk kell. Jobb ha előbb tesszük. Amellett, hogy az országosan meghirdetett gabonaprogram az önellátást tűzte ki a jövő céljául, nem értelmezhető merev program gyanánt, a mezőgazdaság további szakosítása egyre határozottabb követelményként jelentkezik. Csak ezáltal emelkedik (emelkedhet) realitássá. Ebben az ősi mesterségben a (helyi) talaj és klíma mondja ki — minden korszerű termelési eszköz és mód dacára - a végső szót. így lesz évről-évre valóság, hogy ugyanolyan agrotechnika és növényvédelem mellett két szövetkezetben húsz mázsa különbség is mutatkozik a hektárhozamok között. Ezért is fontos, hogy a 60 mázsás hektározamokat elérő szövetkezetek főleg gabonát termesszenek, míg az ebben a termelési ágazatban gyengébb eredményt elérő gazdaságok a talajfeltételeknek megfelelően főleg gyümölcs és zöldségtermesztéssel foglalkozzanak. Ez mezőgazdaságunk legfontosabb, a közeljövőben tisztázásra váró feladata. A járásban a nagyüzemek és kistermelők által termelt zöldség nagyobb hányadát a SZSZK és CSSZK más járásaiba szállítjuk. Járásunk egyike a legnagyobb őstermelőknek, de a feldolgozás a határán kívül történik. Nincs tejüzemünk, baromfifeldolgozónk. Zöldség-ALKONYI DALLAM KÉT MÉLYHEGEDŰRE Falusi este van Bátorkeszin (Vojnice). Elhalkuló madarakkal. Rovar zizzenésekkel. Öreg vályogház. Nagyon öreg, falai takarosak, fehérek. Előtte — mint a mesében — két anyóka. Az egyik nyolcvan éves, a másik hetvennyolc. Az egyiket Bucsek Ágnesnek hívják, a másikat Jaksa Máriának. Olyan messzire néznek a kékülő alkonyatba, hogy hajdani önmagukat látják. — Ugyan már ... nincs rajtunk semmi érdekes. Mit is mondhat két öreg. Semmit! — mondja az egyik, a másik meg halkan kucog, bólintgat. — Hát csak megélünk, megélünk. Nyugdíjat kapunk. Hatszáz koronát. Be kell osztani. Nem sok pénz, de aki beosztja, az megél belőle. — És újra kucog, büszke önmagára, hogy beosztós. 1926-ban megözvegyültem. Rá négy hónapra az anyám is özvegyen maradt. — Itt ötvenhárom év messzeségének dacára is nyirkosabbak a szavak. — Bizony még szántottam is. Két ökörrel. En voltam akkor a családban a férfi. — Két kezét maga mellett tartja. Csak akkor mozdítja, ha használni kell. — Három háborút... bizony hármat is megéltünk. A tizennégyest, a Vörösök háborúját és a ... — A virti bevonulásnál az én uram is ott volt a vöröskatonák között. — ... meg a 45-ös háború. Az volt a legborzasztóbb, két hétig állt itt a front. Kezével furcsa-szép, göcsörtös és lágyvonalú kupolákat formáz a levegőben, állva beszél. — Amikor az első háború volt, Pesten szolgáltam. Egy ezredesnél voltam. Csak az ezredesné volt otthon. Akkor... egyszer villamoson utaztam és jöttek a katonák és kiáltozták, hogy vége a háborúnak, és sok-sok őszirózsa volt náluk. Mondtam is az asszonyomnak — már ugye otthon —, hogy hazajön az ura. Haza is jött. Becsülték őt. Jő ember volt, szerették, ő mondta, hogy ha nem szeretik, többet haza se jött volna. Néhány nap múlva keresték. „Itthon van az ezredes elvtárs?“ Így. A tanácsok alatt valami minisztériumban dolgozott a Gönczi ezredes. En meg hazajöttem azután nemsokára. Azóta semmit sem hallottam róluk ... Egy ház. Két lakás van benne. Szoba konyha, szoba konyha. Az egyik földes, havonta tapasztani kell, a másik padlós. Bútor. Csak amennyi okvetlenül kell. A padlósban újabb divatú. Az utódok szinte mindennap meglátogatják őket. Fát vágnak. Segítenek. Hoznak gyümölcsöt, zöldséget, befőzni valót. Enni nem esznek a két anyókánál... A ház körüli kertben csak virág nevelkedik. Az egyiket Bucsek Ágnesnek hívják, a másikat Jaksa Máriának ■ - ________ _______________________________C0ZI
