Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-07-11 / 28. szám

*1 ifjú pÄRM*k fő«* riszrelr szülők : re1,eSulT^hez.QKarUU1UK,k v^Vuk szeRererreTUtóS2°" rm^ és ÖYenmekükec sZíK;,ai,’Uk u>®zi*lörr muwl< ragjai közörr r*«s«b*l-QRAtulWuuk EZÜSTLAKODALMUK alkalmáBÓl és kívánjuk hogy közös eterük további éveir is jó egeszsegnew és Békességseu rötrhessék. sP°^«i ügVek*8 « W"cs XT WCker re»me MEGYERI ANDREA NYITOTT K 1. A falu széléről indulok. Jobbról a templomtorony őrzi a tájat, bal­ról meg az iskola jelzi a falut: Jurová — Dercsika. Az előbbi portáját lombos fák rejtik el, az iskola kapuja sarkig tárva, a szél nyikorgatja. — Ezek a gyerekek mindig tár­va hagyják — mentegetőzik a ta­nító néni, Kulcsár Lajosné, aki­nek ez az iskola első és második otthona is. Itt lakik, itt dolgozik, a férje a nemzeti bizottság elnö­ke, tehát minden háznak minden lakóját jól ismerik: jó helyre ko­pogtattam. Elmondom mi járatban vagyok: Huszonöt éves a polgári ügyek testületé. Erről a huszonöt évről kellene beszélnünk. Világnéze­tünk alakulásáról, változásáról. És okom volt rá, hogy ezt a falut kerestem fel, bár olyan mélyen húzódik Csallóközben, hogy rit­kán téved erre az ember. A tanítónő mosolyog: — Igen, megnyertük a közelmúltban zá­rult kétéves verseny egyik első díját. Ez érdekli, tudom. — Akkor hát pontosan: Két év­vel ezelőtt az SZSZK Kulturális Minisztériuma a CSKP 55. év­fordulója és a NOSZF 60. évfor­dulója tiszteletére meghirdette a polgári ügyek testületéinek szlo­vákiai versenyét, fennállásuk hu­szonötödik évfordulója alkalmá­ból. A pontozásos versenyben Der­csika az első kategória első cso­portjában (474 lakossal, anya­könyvvezetés nélkül) első helye­zést ért el. Ennyi a hivatalos jelentés. S mert a fejlődés dialektikája nem ismer előre kiköthető szabá­lyokat, sémákat, inkább arról kérdezek, ami gondot, problémát jelent. A zöldbe gubózott templomra tekintek: — Jelképes ez a közel­ség? — A hitoktatásra gondol? — vág közbe a tanítónő. — Nem mondanám, hogy gondjaink van­nak. Inkább azt, hogy egy-egy családban még a nagymama irá­nyítja a gyerekek-unokák életét. Az apa, anya dolgozik, munka után pedig bebújnak a fólia­sátraikba, és csak a napnyugta viszi haza őket. Vasárnap meg a főzés, nagytakarítás, pihenés miatt örül az anyuka, ha a nagymama elviszi az unokát — akár temp­lomba is. Azt „állítják” a szülők, hogy a család nyugalmának, bé­kességének ára ez ... 2. Rendezett, tiszta udvar, takaros porta. Hosszú ház, libasorban nyílnak az ajtók. A konyhába tévedek. Ebéd utáni csendélet: kis lábaska, egy tányér, egy ka­nál. Az asztal végén nyitott ima­könyv: Ünnep előtti zsoltár... A gyúródeszkán még felvágat­lanul szikkad a nagy tepsi süte­mény, bőségesen csordul róla a kakaós máz. — A gyerekeimnek sütöttem, nyit rám a háziasszony, és meg sem lepődik, hogy idegen botor­kál a házában ... Csak szabad­kozik . .. Engem ugyan nem lehet lefényképezni, mit szólnának a gyerekek? De mert éppen róluk — a gyerekekről — kérdezőskö­döm, megered özvegy Mester Márkné szava: — Haza jönnek. így ünnepek körül mind a négy meglátogat. Öt unokám is van már. Szépen élnek, nincs is ennél nagyobb öröme egy szülőnek. Mert én tu­dom, mi az máról holnapra élni. Négy gyermekkel maradtam özve­gyen, az én jó uram úgy itt ha­gyott bennünket, hogy jószerével még elbúcsúzni sem volt időnk. A legidősebb nem volt még tíz­éves, a legkisebb meg három se. Sokat kellett azért dolgoznom, hogy rendes ruhát adjak rájuk, amiben vasárnap megmutatják magukat a templomban. De hál’ istennek, tanultak, ők már köny­­nyen boldogulnak. — És most hogy telik a vasár­nap, ha összejönnek néhanapján? — Az unokáim élvezik a tágas udvart, a jó levegőt, az állatokat, a szabadságot, ami a panelházban nincs meg nekik ... A gyerekeim meg elbeszélgetnek, ezt-azt meg­javítanak a ház körül. Most is ígérte a fiam, hogy megcsinálja a kerítést, ha hazajön. — Nem hiányzik már, hogy közösen menjenek vasárnapon­ként a templomba? — Nekik nem, én meg úgy va­gyok, hogy a legjobban az embe­rek hiányoznak. Jövök-megyek, egyedül vagyok mindig. Nincs ki­vel megbeszélnem a gondjaimat. Nyugdíjas vagyok, de néha ki­megyek egy kis idénymunkára a szövetkezetbe, hogy emberek kö­zött lehessek. Aztán meg a nem­zeti bizottság rendezett mostaná­ban a nyugdíjasoknak találkozót, oda is elmegyek. Tessék elképzel­ni, névre szóló meghívót kaptam. Már hogyne kéne oda elmenni. Bár gyakrabban gondolnának ránk ... A falu legkisebbjei - az óvodások akiket már a PUT gondoskodj kisér. Több mint ötven éve együtt. A Ka­tona-házaspár szívesen emlékszik vissza aranylakodalmára. r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom