Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-06-13 / 24. szám
MEGÉRDEMELT VASTAPS A BESZÉLŐ KÖNTÖS NAGY SIKERE A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN Komáromban (Komárno) a bemutató után hosszú perceken át zúgott a vastaps. Bizony, nem volt könnyű felidézni, mikor aratott ilyen nagy sikert egy előadás a Magyar Területi Színházban. Akadtak pedig tamáskodók is, akik sehogy sem értették, miért kell az ismert Mikszóth-elbeszélésből készült színdarabot bemutatni. Az élvezetes előadás q MATESZ vezetőit és dramaturgját igazolta. Ha elemezzük az előadást, akkor egyhamar rájövünk, hogy nem a véletlennek, hanem nagyon átgondolt, tudatos dramaturgiai és művészi munkának a gyümölcse ez a rendkívül pozitív fogadtatás. Klasszikus darabokat csak akkor érdemes színre vinni, ha közvetve, sőt — az örök érvényű, avagy napjainkban is időszerű gondolatok, dilemmák és konfliktusok révén — közvetlenül is a mai nézőhöz, a mai nézőről szólnak. Ez minden sikeres előadás egyik próbaköve. Nyilvánvaló volt az is, hogy a fordulatos, ám kissé romantikus és kedvesen naiv történetet nem lehet „egy az egyben" előadni, mert így legfeljebb átlagos ifjúsági előadást lehetne kerekíteni a színműből. Kmeczkó Mihály dramaturg és Konrád József rendező nem könnyű, de járható és eredménnyel kecsegtető utat választott. A mi — groteszk, tragikomikus — szemléletünk szerint bontották ki a cselekményt, s az egykori hősöket mai tulajdonságokkal, gondolkodásmóddal is felruházták. Így a történet gyroteszk hangvételű, többértelmű, számos vonatkozásban pedig egyértelmű lett: egyszerre szólt a török időkről és napjainkról. Nem kell vájtfülűnek lenni ahhoz, hogy a játékban sok olyan' etikai, magatartásbeli problémát fedezzünk föl, amelyek ma is időszerűek. Mindez, persze, az előadásnak csupán egyik — nem lényegtelen — rétege. Az elgondolkoztató jeleneteken kívül, pontosabban azokkal együtt sok a mulatságos, szellemesen megengedett helyzet, amely minden bizonnyal mindenhol mosolyt fakaszt, jókedvre deríti a nézőket. Konrád József rendező különösen az első részben nem fogy ki a szellemes és találó ötletekből. Kecskemét városának és polgárainak történetét, a nevezetes bűvös kaftán históriáját pergő ritmusú játékban viszi színre. A második rész — legalábbis a bemutatón — már kissé halványabbra sikerült, de lehet, hogy mindez a bemutatón tapasztalható lámpaláz következménye. Olyan típusú előadás ez, amelyet utólag is számos ötlettel lehet még színesebbé, változatosabbá tenni. Kmeczkó és Konrád minden bizonnyal él is ezzel a lehetőséggel. A színészek közül leginkább Boráros Imre találta föl magát, ő alkalmazkodott a legsikeresebben ehhez a rendezői koncepcióhoz. A követ szerepében sikerült felmutatnia a harácsoló rablóvezér embertelen vonásait, óm ezzel együtt a figura tragikomikumát, sőt az ilyen embereket általában jellemző tulajdonságait is. Pőthe István Lestyák Mihály szerepében remekelt: kitűnően keltette életre a csavaros eszű, lángoló szívű ifjoncot. A kecskeméti elöljáróságok közül Tóth László alakítása emelkedik ki. Szunyogh György szerepében elsőrangúan domborított ki egy gerinctelen, magyarból törökké lett hivatalnokot, aki kevés koncért emberségét, nemzetiségét, hovatartozását adja föl. Jól kidolgozott, üde alakítás Varsányi Mari Cinnája. Az elismerés hangján szólhatunk Ferenczy Anna, Szentpétery Ari, Fazekas Imre, Siposs Ernő, Siposs Jenő és Turner Zsigmond teljesítményéről is. Benes Ildikó Szunyogh Észtere mulatságos figura, kór, hogy színészi eszközeiben erősen hasonlít a néhány hónapja látott Cigányra. Kiss László, a színház fiatal, kezdő színművésze ezúttal is igazolta tehetségét. A jelmezeket Csonka István tervezte, a díszletek pedig Kopócs Tibor művészetét igazolják. A Magyar Területi Színház művészei ezekben a hetekben a sikeres bemutató után falujáró körútjukra indulnak. Sok dél-szlovákiai kisvárosban is megfordulnak. Tulajdonképpen nem is szabályos kritikának, inkább kedvcsinálónak, szíves meghívóként írtam e néhány sort. Nézzék meg ezt a szívet-lelket gyönyörködtető, megmosolyogtató és elgondolkoztató előadást. Ritka élményben lesz részük. SZILVÁSSY JÓZSEF
