Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-06-13 / 24. szám

Nagy László felvételei OLVASÓINK NYÁRI OLIMPIÁJA A legszebb gyermekévi ajándék Nyári olimpiánk következő ajándékát a Slovlik érsekújvári (Nővé Zámky) üzemében kaptuk: az engedélyt, hogy Krisztiánnal és Rajmonddal megláto­gassuk munkahelyén a szülőket. Szlo­vákiában csak itt készítenek gyermek­tápszert, amelyet a legtöbb gyermek ismer, szeret. A Kociha szülők szívesen veszik át a házigazda szerepét, hiszen a gyerme­keknek még nem volt alkalmuk látni, mit csinál az anyuka, apuka. De nem­csak a hároméves Krisztián és a hat­éves Rajmond örült ennek az ajándék­nak. Velünk tartott a nagymama is — Simek Istvánné —, aki Krisztiánnak meg Angelikának, az unokatestvérnek a „pótmamája“, míg anyuka megjön a munkából. A nagymama sem járt még itt, ebben az aránylag fiatal üzem­ben, ahol a lánya dolgozik. — Csak kívülről láttam eddig — mondja a kapuhoz érve. — Meg is áll­tam néha az úton, és nézegettem: lám, milyen hatalmas üzem lett a gidres­­gödrös városszélen. Megélhetést ad a környék fiataljainak. Azt mondja a lá­nyom is, vejem is, jó itt dolgozni, az üzem törődik velük. Nemrég készült el egy szép üdülőközpont, most meg úgy mondják, hogy üzemi óvoda is lesz. — Vállalom a kalauzolást — nyitja ránk a gyümölcsfeldolgozó-csarnok ajta­ját Kociha apuka, aki a gyermektáp­­szerkészítő részleg gépkezelője. A látogató, aki először lép ilyen hely­re, megtorpan: mit is nézzen, hova is figyeljen. Kristián hirtelen befogja a fülét, ilyen zúgást, zajt még nem hal­lott. Rajmond szeme egy furcsa nagy masinára tapad, piros lámpa villog raj­ta, oda biztos nem lehet menni ... Május végén még gyönyörű, egészséges jonathán alma vár feldolgozásra, ebből készül az ízletes almapüré. A legköz­kedveltebbek az őszibarackos, sárga­barackos, ribizlis, epres, banános, vaní­liás gyümölcskrémek. Némelyik már elnyerte az ‘..Arany Salima“ díjat és megkapta a kiváló minőségű áru véd­jegyét is. — Alig látni embert a gépek között — csodálkozik a nagymama. — A gépek egymásnak adják át a munkát — magyarázza alkalmi kísérőnk. — Futószalagon érkezik a nyersanyag, megy tovább a félkész, majd a kész termék. Gépek osztályozzák, mossák a gyümölcsöt, zúzzák, fűzik, töltik az üvegekbe, zárják a kupakokat, csírát­­lanítják, szállítják ... A futószalagról lecsúszik egy-egy üveg. — Jaj, de kár érte — .csapja össze kezét a takarékos háziasszony. Simek nagymama. — Kár minden cseppért, de ilyen nagyüzemi termelésnél ez csak annyi, mint a háztartásban egy-egy romlott gyümölcs. Közben a futószalag egyenletes gyor­sasággal tölti az üvegeket, azok átcsúsz­nak a hűtőalagúton és dobozokba bújva elnyeli őket a hatalmas raktár. Itt aztán egész hegyek tornyosulnak, sok más finomság társaságában. Mielőtt a raktárba lépnénk, az apuka teljesíti Rajmond fia kívánságát: Meg­mutatja azokat a gépeket, amelyeket még a legnagyobb játékboltban sem láthat. — Én ezekre a gépekre vigyázok. Sok pénzbe kerültek, és nehéz javítani őket. Ha pedig elromlanák, nem lehet más­sal helyettesíteni, leállna a termelés — magyarázza az édesapa. — Ha a gőzölgő nagy gép romolna el, nem tudnánk üvegekbe tölteni a gyümölcsöt, ha meg az a másik állna le, nem tudnánk jól lezárni a kupakokat, és megromlana az étel. — Akkor a bácsik meg a nénik csi­nálnák — vágja rá Rajmond. — Csakhogy ez a gép igen sok ügyes bácsi meg néni helyett végzi el a mun­kát. Hibátlanul, pontosan. És az sem baj, hogy forró az üveg, nem vágja meg a kezét a törött üveggel, csorbult ku­pakkal. És azon a szalagon már csak olyan üvegek mehetnek tovább, ame­lyek tele vannak, tiszták, zártak. Rajmond dagadó mellel áll apja mel­lett, ilyen nagynak talán még sohasem látta. Ennyi gépre vigyáz egyszerre — az óvodában nem is tudják a gyerekek, hogy az ő apjának köszönhetik, hogy mindennap megkapják a kedvenc gyü­­mölcspüréjüket. De anyuka sem marad ki az elisme­résből. Az ő munkája is fontos, érde­kes, nélkülözhetetlen, ö vezet tovább a raktárba. Itt vannak a mesebeli üveghegyek — nyitja az ajtót, ahol egyszerre meg­szűnik az ínycsiklandó, kellemes alma­illat, és hűvös levegő csap arcunkba. — Igazi üveghegyek — mutatja a ma­ma. — Alma, ribizli, őszibarack, ba­nán .. > És mögötte újabb üveghegyek: paradicsom, paprika, barack, eper, szil­va, zöldborsó — befőttek, lekvárok, sa­vanyúságok, még tovább húsok, kész ételek. Szállításra várnak. Én irányí­tom őket: üzletekbe, üzemi konyhákba, és még messzebb, határainkon túlra, az NDK-ba, Magyarországra. Hollandiába, az NSZK-ba, Kanadába, az Egyesült Államokba. A gyermekételeket csak belföldre szállítjuk; majd öt-hat év múlva, ha a mostani tizenkét félét 39-re bővítjük, azonkívül leveseket, húsos ételeket is gyártunk, jut majd bőven külföldre is. — És nálunk minden gyermeknek jut belőle elég? — kérdezi végül Angelika. Kociha mama mosolyog. — Jutna, ha a felnőttek nem szeret­nék oly nagyon ... Mert való igaz, hogy nemcsak gyer­mekek, hanem öregek, betegek, felnőt­tek egyaránt igen kedvelik. A gyermek­tápszer címke helyett nyugodtan oda­ragaszthatnánk: ..mindenki csemegéje". Mint ahogy a közös látogatás is bizo­nyította: rögtönzött ..kóstolót" tartot­tunk, és hozzáértők, nem hozzáértők, gyerekek és felnőttek egyhangúlag je­lentettük ki: finom, ízletes — nagyon sok kell belőle! MEGYERI ANDREA I 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom