Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-05-23 / 21. szám
Vilma Espin de Castro Angela Davis, békeharcos Mk idén harmincadszor határozott a Szovjetunió Legfelső Tanácsa arról, hogy kinek ítéli oda a Nemzetközi Lenin-békedíjat, amelyet a világbéke megszilárdításáért folytatott küzdelem legkiemelkedőbb képviselőinek adnak évente. A napi hírekből már értesültünk az új Nemzetközi Lenin-békedíjasokról: Kurt Bachmann, az NDK Kommunista Pártja Elnökségének tagja; Freda Brown, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke; Angela Davis amerikai polgárjogi harcos; K. P. S. Menőn, az Indiai — Szovjet Baráti Társaság elnöke; Halina Skibniewska lengyel politikus; és Vilma Espin de Castro, a Kubai Nőszövetség elnöke kapta. A hír rövid. A kitüntetés aranyfedezete a Szovjetunió békeszerető, békét akaró politikája. Jószándékú, becsületes kezekbe került, tisztaszívű emberek mellére tűzik fel. Az érdem vitathatatlan. Nekünk mégis megdobban a szívünk a hír hallatán. Megdobban, mert ott vannak a kitüntetettek között ismerőseink, barátaink, akik jártak már közöttünk, akikkel beszélgethettünk már kerekasztal mellett, és munkahelyeinken a saját és a világ dolgairól. Angela (Davis), a harcos fiatal néger filozófusnö, kommunista, akit a börtön szenvedései sem térítettek le az egyetlen biztos útról. Most harmincöt éves. De nevét már régóta a világ haladó békeharcosai élvonalában emlegetik. Brandeisben, majd Párizsban, a Sorbonne-on tanult irodalmat, Hamburgban filozófiát. Amerikában nehezen kapott filozófia tanári állást. Haladó nézeteiért, magatartásáért korán feketelistára került. Koholt vádak alapján bebörtönözték, és a világ haladó közvéleménye hatására A LEGBIZTOSABB ÚT: a béke útja tudott csak kiszabadulni. Nem rettent meg. Hamarosan az Egyesült Államok Kommunista Pártja KB tagja lett. Bejárta a világot. Sok barátra talált a szocialista országokban. Közöttünk is járt, láttuk, beszélgettünk vele, megismertük életét, nézeteit, gondolatait. A kitüntetéshez most gondolatban mi is kezet nyújtunk. Szívesen kezet fognánk Vilma Espin de Castroval, a Kubai Nőszövetség elnökével is. És megkérdeznénk, hol tartanak céljaik megvalósításában a kubai asszonyok, és ő beszélne; jelenről, munkáshétköznapokról, és beszélne a múltról: a legendás hősökről, ^a forradalmi Kuba bátor asszonyairól, a Siera Maestráról, a Moncadáról, a Siboney-i tanyáról ... És kérdezne, tapasztalatokat gyűjtene, emberekkel ismerkedne, új barátokat szerezne. Freda Brown is egy távoli kontinens aszszonya: Ausztráliából indult útnak. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnökeként ismerik, tisztelik szerte a világban. Rosa Luxemburg, Clara Zetkin, Eugénie Cotton munkásságának továbbvivóje. A világ haladó nőmozgalmának képviselője, az egyenjogúság, a haladás, a béke fáklyavivője. Láttuk nemzetközi konferenciákon szervezni, beszélni, agitálni. Elmélyülten, elkötelezetten, férfias keménységgel. A szünetekben körésereglettünk, kézírását kértük, szavait lestük, jegyeztük. Fáradhatatlan munkájukban legyen új erőforrás ez a kitüntetés, hiszen milliók gondolják nevük hallatán ezentúl: ők a béke biztos őrzői, nemzetközi nagykövetei. MEGYERI ANDREA bolygónkon négymilliárd ember él. Ez a négymilliárd ember egységesen és oszthatatlanul az élőlények világában egyetlenegy fajt képvisel — a homo sapiens faját, az emberiséget. És mégis a Föld különböző részein tudománytalan és torz fajelméletek alapján még ma is milliónyi gyermek születik „eleve elrendelten“ kitaszított páriának. Mert a bőre nem fehér... A fajelméletek, a faji megkülönböztetés gyökerei a régmúltba nyúlnak vissza. Már a középkor végén az új világrészek felfedezése óta a hódítók mindig is keresték a bizonyítékokat, amelyek a fehér faj felsőbbrendűsége mellett szólnak, bizonyítva ugyanakkor azoknak a felfedezett másoknak, a színes bőrűek, a „vadak“ fajának, fajainak alsóbbrendűségét. És szégyenteljes, döbbenetes paradoxon, hogy ha figyelembe vesszük a tudományok szédületes iramú fejlődését napjainkig, a faji megkülönböztetés, illetve faji egyenlőtlenség elmélete éppen a XX. században érte el tetőpontját: népirtássá, fajgyűlöletté torzult. A rasszizmusnak semmi köze a tudomány egyetlen ágához, sem a természettudományokhoz, ezen belül sem a biológiához, sem az ántropológiához és így tovább. Nem egyéb valójában, mint áltudományos megokolása egy embercsoport politikai törekvésének, melynek célja egy másik embercsoport leigázása és kizsákmányolása. Érdekes módon a sors szeszélye folytán ott, ahol megszületett a germán faj felsőbbrendűségéről szóló mítosz, ugyanott írta meg az antropológia „tízparancsolatát“ a Nemzetek, fajok és nyelvek című könyvében a világhírű német antropológus, Felix Luschan berlini professzor: 1. Az emberiség egységes (Homo sapiens). 2. Vadak nincsenek, csupán eltérő kultúrák léteznek. (A vadak azok a durva és műveletlen fehérbőrűek, akik nem hajlandók elfogadni és kizsákmányolják a más fajhoz tartozót.) 3. A különbségek a szociális és az éghajlati tényezők összetevőiből adódnak. 4. Nincsenek alacsonyrendű fajok. 5. Minden fajnál vannak kimagasló és kevésbé jó képességű egyének. 6. Az emberi fajok beleépülnek természetes környezetükbe. 7. A nyelvi és testi tulajdonságok csak másodlagosan fejlődtek ki. 8. Értelemben és erkölcsben az egyes fajok között csupán annyi a különbség, mint amennyi egy fajon belül az egyedek között. 9. A félvérek nem alacsonyrendűek. 10. Bármilyen faj kizsákmányolását és lebecsülését meg kell szüntetni. A fehér faj felsőbbrendűségének elmélete, a faji megkülönböztetés, a fajgyűlölet a tőkés társadalmi rendszer velejárója, fenntartásának egyik alappillére. S bár példát találunk rá bőven kontinensünkön is, hiszen az utóbbi évtizedekben az NSZK nagyvárosaiban rendre kialakultak a színes bőrű, főleg előázsiai vendégmunkások gettói, mégis inkább a veszélyesebbet, a gyilkosabbat mutatjuk be, ahol milliók sínylődnek, küzdenek és pusztulnak legjobbjaik: Dél-Afrikát és az Egyesült Államokat. DÉL-AFRIKÁBAN a lakosság megoszlása: 4,5 millió fehér, 10 millió fekete, a föld felosztása: 87 százaléka a fehéreké, 13 százaléka a feketéké: a nemzeti jövedelem elosztásának aránya: a fehé-Ma
