Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-05-02 / 18. szám
3 í </ ú tjrí n 1. Ez a fiatal házaspár Amandurzsun és Chanszabod. Ashabadból jöttek és mindketten a szőnyegszövő iparban dolgoznak. Azt hittük nászutasok, de miközben kajütjükben megvendégeltek bennünket egy kis hazaival — zöld teával s hozzá saját készítésű, előbb napon szárított, majd sűrű szirupban eltett dinnyebefőttel — kiderült, hogy a nászúttól már messze vannak, a bábuska gondjaira bízott kétéves kisfiúk várja haza őket . . , 2. A Dunaj fedélzetén. 3. A leningrádiak színházaink előtt álltak meg, képtárunk iránt érdeklődtek. És azt mondták, sehol a Duna mentén olyan gyönyörű emlékművet nem láttak, mint a mi Slavinunk. De nemcsak a Slavínra fognak emlékezni, hanem a szabadságunkért életüket áldozok sírját gondozó gyerekekre is. Ok, akik a lening ádi blokád áldozatainak döbbenetesen szép emlékművéhez járnak kegyelettel, azt őrzik majd emlékezetükben, ami legjobban összeköt. 4. Mi szívesen énekeljük a Moszkva parti estéket. Vajon a mi Dunánk naplementéjében gyönyörködve milyen dallamot visznek haza tőlünk a moszkvaiak, leningrádiak, akik a barátság hajóútján először járnak hazánkban? Fotó: Nagy László és Huszár Tibor lazítását. A gondolkodás, a tudati átalakulás jóval lassúbb folyamat. Az Iráni Demokratikus Nőszövetség adatokat közöl az iráni faluról, a nők életéről, a gyermekek helyzetéről. A falvakban a nő, a gyermek, a család abszolút ura a férfi. Még ott is, ahol már modernizálódott a külső életforma. A férfiak túlnyomó többsége vagy a közeli városokba jár be naponta dolgozni vagy a földet műveli. A nők otthon szőnyeget csomóznak, de eladni a piacra a férfi viszi. A kislányoknak még ott az anyatej az állukon, de már befogják őket anyjuknak segíteni. Egyes vidékeken a lányokat, mihelyt nővé értek (ez itt korábban bekövetkezik, mint nálunk), tüstént férjhez adják. Az ifjú férjek hol csak egy-két évvel idősebbek, hol valamicskével még fiatalabbak is — tíz-tizenkét évesek. Házasság, hozomány adásvétel tárgya, s a családfők az „üzletkötéssel“ általában a piacon foglalkoznak. Világos, hogy a nők tudata ilyen körülmények között csak nagyon lassan ébredezik. Mert fejlődésről nemigen lehet beszélni ott, ahol 9 millió falusi nő, és a többi nők 75 százaléka írástudatlan. Közszolgálatban (tanítónők, gondozónők stb.) több mint 120 000 családanya dolgozik — de mindössze 7 állami gyermekgondozási intézmény áll rendelkezésükre, maximálisan 700 férőhellyel. Annak ellenére, hogy ezek a nők havi fizetésük 7 százalékát fizetik be szociális biztosításra, gyermekszüléskor az orvosi költségek 30 százalékát maguknak kell megtéríteniük. Egyébként egészen mindegy hol dolgoznak a nők, fizetésük, bérük, napszámuk jóval alacsonyabb, mint a férfiaké. Egy napszámban dolgozó falusi nő béréből az adó levonása után marad — egy kiló rizsre való... A gyári munkásnők bére valamivel magasabb, de mert nagy részük bejáró, amennyivel többet keresnek, azt felemésztik az utazás költségei. A törvény szabta iskolakötelezettség Iránban hat év. „ ... de ezt egyszerűen nem lehet betartani — mondta egy tanítónő 15 éves gyakorlat után —, mert kevés a pedagógus és kevés az iskola, a tanterem. Megszokott dolog, hogy egyegy osztályban 80 gyermek tanul, s persze vannak, akiknek csak az ablakpárkányon vagy a földön jut hely, még akkor is ha a padok mellé székeket is állítanak. így a kevés kivételtől eltekintve a városokban a gyerekek átlag négy évig, a mezőgazdasági területeken mindössze két évig járnak iskolába .. .“ A dolgozó gyermekek számát Iránban csak nagyon hozzávetőlegesen lehet megállapítani: a Nemzetközi Munkaszervezet (ILO) becslése szerint a szőnyegcsomózó háziiparban és műhelyekben, valamint a mezőgazdaságban mintegy 750 000 tíz év körüli gyermek végez rendkívül nehéz fizikai munkát. Irán népe március végén államformának egyértelműen az iszlám köztársaságot választotta, ezután már ki is tűzték — június 1-re — a választásokat az alkotmányozó nemzetgyűlésbe. A választásokon kivétel nélkül minden párt jelöltet állíthat, sőt egyének is jelöltethetik magukat. Ismeretes az is, hogy Iránban a nők megkapják mind az aktív, mind a passzív választójogot, azaz választhatnak és választhatók lesznek. Ezzel kapcsolatban azonban izgató s nyugtalanító kérdések tolakodnak előtérbe, amelyeket az iszlám köztársaságnak maholnap feltétlenül meg kell oldania. Például jóval a népszavazás előtt rendeletet hoztak, mely szerint a nők ismét kötelesek fátylat viselni a nyilvánosság előtt s a közhivatalokban ... és hát elképzelhető egy képviselőnő, amint a parlamentben interpellál ebben a nehéz, sötét, bőráncú burokban, amelyből csupán a szeme látszik résnyire?l Vagy: a Korán avagy a kor gazdasági és politikai követelményei szerint „illesztik" bele majd a lányokat az oktatási rendszerbe? Vagy ugyancsak rendelet szüntette meg az ügyészségeket és a bíráskodást teljes egészében a mecsetek hatáskörébe helyezte... s ez nem jelenti-e hallgatólagos elnézését a „családi ítélőszékeknek?“ Kérdés tehát, hogy egy VII. századbeli ideológiára („férfi"-ideológiára) épülő államforma miként lesz képes lakossága felének — a nők mai s holnapi nemzedékének — életének, sorsának kulcsproblémáit megoldani ma, a XXI. század küszöbén? A nőkérdéssel az iszlám köztársaságnak már a közeljövőben óhatatlanul szembe kell majd nézni... LANG ÉVA enni