Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-05-02 / 18. szám

„Maradjak vagy menjek” jeligére

Huszonnyolc éves diplomás vagyok, ahogy mondani szokás: még hajadon. A munkámmal meg vagyok elégedve, rendesek a munkatársaim s azt hiszem, engem is ilyennek tartanak, egyszóval nálunk jó a munkahelyi légkör. De most mégis, saját hibámon kívül, roppant kényes helyzetbe kerültem: a már régebben elvált főnököm egy vállalati kiránduláson közölte velem, hogy tetszem neki, szeretné ha komolyan járnék vele. Én őszintén megmondtam neki, hogy erről szó sem lehet. Igaz, hogy nem vagyok lekötve, hogy néha nagyon magányosan érzem magam s vágyódom egy igazi társ után, de nem tudnék komolyan járni senkivel s még kevésbé férjhez menni egy emberhez, aki érzelmileg teljesen hidegen hagy — esetleg számításból. És most félek, nem lesz-e ennek az elutasításnak következménye a munkámban? Nem lenne okosabb, ha állást változtatnék?

Nyíltságáért, határozott álláspontjáért csak becsülni lehet, de mi tagadás, helyzete valóban kényes, hajszál választja el attól, hogy kínossá, sőt tarthatatlanná váljék. Ugyanis a jelenlegi viszony alaposan próbára teheti mindkettőjük idegeit és jellemszilárdságát. Vajon az elutasított férfi személyisége eléggé érett-e, erkölcsi érzéke eléggé fejlett-e ahhoz, hogy sértett hiúságát, kudarcát mint főnök ne éreztesse magával soha semmilyen formában? Magának. viszont lesznek-e idegei ahhoz hogy ki tudja milyen hosszú ideig szünet nélkül figyelje a saját szavait, modorát, arcjátékát, gesztusait, hogy még véletlenül se keltse se a főnöke, se a munkatársai előtt azt a látszatot, mint aki most nyeregben érzi magát, mert volt mersze „odafricskázni” a főnökének. Aztán egy másik dolog, amire számítania kell: főnöke feltehetően többször is megpróbál majd közeledni, már csak azért is, mert döntését semmivel sem indokolta meg. (Mellesleg helyesen tette, tekintettel a felettes-beosztott viszonyra, ennyi tapintat kellett is.) De menjünk tovább: könnyen megeshet, hogy valamilyen munkaügyi problémájában, ami a legtermészetesebb, nézeteltérése támad a főnökével, és a csak kicsit is ingerültebb tónus, emeltebb hang óhatatlanul felébreszti a gyanakvását: aha, így „adja vissza" ... S vegyük az ellenkezőjét. A vártnál nagyobb prémium, kiküldetés, előléptetés vagy hasonló, még ha pontosan tudja, hogy megérdemelt volt is, hátsó gondolatot szülhet: „csak nem képzeli...” Főnöke ugyanúgy rosszul, szubjektiven foghatja föl egyegy szavát, ellenvéleményét s hasonló gondolatok, gyanakvások ébredhetnek fel őbenne is. Az ember nem gép, nem robot s igy a legjobb akarattal sem képes ilyen esetben annyira elvonatkoztatnia önmagát, hogy mindig s mindenben egészen tárgyilagosan gondolkodjon, cselekedjen.

Mindent egybevetve (az előre nem látottakat is) véleményem szerint jobb lenne állást változtatnia. Persze okosan. józanul, mert hiszen nem ég a tető a feje fölött. És még valamit: távozásának személyes okairól nem köteles sehol senkit sem tájékoztatni — de ezzel bizonyára tisztában van.

Szeretettel üdvözli

Tesznek-e

kötelezettségvállalást a szülők?

II.

A szülők beleszólása, az alkoholizmus utón további válóok a házastárs hűtlensége. A válókeresetben feltüntetik, hogy a férj vagy a feleség alaptalanul féltékenykedik, s ez okozza a nézeteltéréseket. Amikor a bíróság közelebbről megvizsgálja a tényállást, rendszerint megállapítja, hogy a féltékenység nem is olyan alaptalan, az a bizonyos harmadik valóban létezik, s az ismeretség már hosszabb ideje tart. Az esetek többségében munkahelyi ismeretségekről von szó. S igy az is megtörténik, hogy egyszerre két család hullik szét.

A munkaadó mindenkor köteles közbelépni, ha alkalmazottjánál észreveszi a túlzott és rendszeres alkoholfogyasztást, és akkor is, ha alkalmazottai között olyan viszonyra kerül sor, ami túllép a munkatársi jó viszony és a társaságbeli érintkezés szokott formáin. A szakszervezet üzemi bizottságának, vagy adott esetben az üzemi pártbizottságnak feladata megidézni oz érintetteket és figyelmeztetni őket, vagy meggátolandó a fölösleges válásokat, olyan intézkedéseket tenni, hogy a kérdéses személyek ne találkozhassanak.

Aki válni akar, előbb jól gondolja meg, különösen ha a házasságból gyermekek is származnak. Feltétlenül tudatosítania kell a válókereset beadása előtt, hogy nemcsak saját sorsáról dönt, hanem a gyermekekéről is, s hogy a válást minden gyermek egészsége, érzelmi, jellembeli fejlődése is megsínyli.

A gyermek egészséges fejlődésének alapfeltétele, hogy rendezett családban nőjön fel, hogy a szülők élete példaként álljon előtte.

Ha a szülők házassága kiegyensúlyozott, ha megbecsülik egymást, ha természetes a csalódban az udvarias, őszinte szeretettől áthatott hangnem.

mindez visszatükröződik a gyermek általános magaviseletén, s ilyen gyermek nevelése nem okoz különösebb gondot.

A családi légkör a gyermek nevelésének egyik legfontosabb tényezője. Ha megvizsgáljuk a fiatalkorúak bűnözését, látjuk, hogy a delikvenseknek több mint a fele feldúlt családból kerül ki. Ezekben a családokban, ahol a szülők durvák, verekszenek, iszákosak, a gyerekek erkölcsi érzéke eltorzul, s már egészen kiskorukban összeütközésbe kerülnek a törvénnyel.

Társadalmunk elsőrendű érdeke, hogy a házasságok betöltsék társadalmi küldetésüket, hogy a gyermekek rendezett családi körülmények között nőjenek föl, mert csak így érnek tisztességes, becsületes állampolgárrá.

Igaz. hogy a házasság egy férfi és egy nő önként vállalt köteléke, s hogy senkit sem lehet együttélésre kényszeríteni valakivel, ha ezt nem akarja. De ahhoz, hogy a bíróság felbontson egy házasságot, bizonyságot kell szereznie afelől, hogy az elidegenedés mélyreható, tartós, s hogy nincs remény ennek az állapotnak a megváltoztatására, vagyis, hogy a bomlasztó okokat meg lehessen szüntetni s a felek ismét úgy éljenek együtt, mint ahogy az házastársakhoz méltó.

A válás kimondásával azonban nem zárul le minden. Csak ezután következik a vagyonjogi tárgyalás, s ezeknek a pereknek bizonyító eljárása évekig is elhúzódhat, időigényes és idegőrlő, különösen ha a felek gyűlölködése odáig fajul, hogy egymást akarják tönkretenni. S ha ez is véget ér, akkor következhet a pereskedés a gyermekért, a tortósdíj emeléséért vagy csökkentéséért, a „láthatásért" és így tovább.

Ha az ilyen elváltak új házasságot

kötnek, gyakori eset, hogy az előző házasságból származó gyermek nyűg és teher lesz, mert úgymond, sokba kerül. Ha a férfinak tortósdijot kell fizetni, ez előbb-utóbb ingerlékennyé teszi az új feleséget, s az első adandó alkalommal ezt a hiányolt pénzt veti férje szemére. Igy aztán kezdődik elölről... o végtelenségig. Vagy legalábbis addig, amíg ez a házasság is felbomlik. Mint bontóperes bíró ajánlom mindenkinek: mielőtt valóban kenyértörésre szánná el magát, fontolja meg jól, hogy egyáltalán érdemes-e azért a bizonyos harmadikért ... s nem lenne-e valamennyi érdekelt szómáro jobb el sem kezdeni a kálváriát. S önkritikusan belátni-bevallani, hogy senki, tehát mi sem vagyunk tökéletesek, viszont egyformán hibásak vagyunk az ellentétekben, nézeteltérésekben, hogyha olkalmazkodóbbak lennénk, kölcsönösen megértőbbek, rengeteg fölösleges veszekedést tudnánk elkerülni. Abban az esetben pedig, amikor a bajok forrása az, hogy együtt lakunk a szülőkkel, akkor a házasság, a gyermek érdekében azt nézni, hogy minél előbb a magunkéba kerüljünk, még lemondások, kényelmetlenségek árán is. A gyermek tisztelettel tartozik szüleinek, óm ha egyszer férjhez ment, megnősült, gyermeket szült, semmiképpen sem köteles a szülőknek engedelmeskedni. Főleg akkor nem, ha látja, hogy ez a feltétlen engedelmesség a saját és családja nyugalmát, boldogságát veszélyezteti. A bíróságon ugyancsak sokszor hangzanak el a nagy szavak, hogy „én majd egyedül is felnevelem a gyermekemet". Ez mind szép, csakhogy nem pótolja az elvesztett szülőt. Mindanynyiszor megrázó élmény, ha az ember azt hallja a tárgyaláson, hogy a gyerek még csak nem is köszön az apjának, vagy az anyjának. Nos, ez a kezdetleges gondoskodásmód, a primitív „bosszúállás" elrettentő példája. Mert akármi volt is vagy van a szülök között, a gyermeket legalább a legalapvetőbb udvariassági gesztusokra meg kell tanítani — ez kötelesség. Az az anya vagy apa, aki gyermekét a másik ellen uszítja, egyben önmaga ellen is uszítja, mert az így nevelt gyermek az egyik szülő iránt sem fog tiszteletet érezni, mindkettőt egyformán megveti és elutasítja.

Egy másik meghökkentő dolog, hogy a fiatalok még jóformán össze sem melegedtek, de már mindenük megvan — a ház, a komplett berendezés, az autó —, annyira minden, hogy a nagy bőségben elvesztik az életkedvüket. Es valóban úgy van, ahogy mondani szokás: jódolgukban nem tudják mit csináljanak, hót marakodnak. Ha pénzgondjaik lennének, ha mindent a saját erejükből, munkájukkal kellene megszerezniük, s nem a szülők pénzén vett készben ülnének, minden bizonnyal nem lenne annyi idejük, hogy minden jelentéktelen ostobaságon összevesszenek s a lakodalom után már a válást forgassák a fejükben.

Ez az év a gyermekek éve. üzemek, vállalatok tesznek gyermekévi felajánlásokat, kötelezettségvállalásokat. De tesznek-e kötelezettségvállalást a szülők?

Dr. MATILDA TERENOVA, bíró a polgári törvényszék elnöke, az SZNSZ Dunaszerdahelyi JB elnöke