Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-15 / 50. szám
LEONYID ILJICS BREZSNYEV A „KIS FÖLD”. A Kis Föld - napjainkban Az egykori harcostársak, akiknek emléket állít könyvében L. I. Brezsnyev Fotó: APN E^^Bt a föld, füstöltek a kövek, olvadt a fém, omlott a beton, de az esküí®SHS0a®Bp6khöz hű emberek nem hátráltak erről a földről. Századok zászlóaljak nyomását viselték el, zászlóaljak ezredeket őröltek fel. A géppuskák csöve felizzott, a sebesültek, félrelökve az egészségügyieket, gránátokkal támadtak a harckocsikra. Közelharcot vívtak puskatussal és késsel. S úgy látszott, már soha nem lesz vége ennek az ütközetnek. Ott, ahol körös-körül mindent elborítottak az ellenséges holttestek, új láncok jelentek meg, ,s amikor ezeket is elpusztítottuk, újra meg újra feltünedeztek a szürkészöld árnyalakok. Nem csoda, hogy az egyik rohamnál a 8. gárda lövészdandár egyik harcosa így fakadt ki: „Mi az, a földből nőnek ki ezek?“ „Emlékszem, egyszer kora hajnalban jöttem vissza a peremsávból, amikor két lányt pillantottam meg. A tenger felől jöttek felfelé: VOJTECH KONDRÓT líf/í/ élet lapjai 4 Leonyid Iljics Brezsnyev így kezdi háborús visszaemlékezéseit: „Nem vezettem naplót a háborúban, ám az ezernégyszáztizennyolc lángoló nappalt és éjszakát nem felejtettem el. És voltak olyan epizódok, találkozások, harcok, voltak olyan percek, amelyekre mint minden frontot járt émber, örökké emlékezni fogok.“ Ügy érzem: leginkább emlékezni fog arra a kétszázhuszonöt napra, amelynek csaknem minden óráját a halál árnyékában élte végig egy lövészdandár katonájaként. Kis Föld — töredéke egy Hatalmas Földnek. De milyen töredéke! Két évvel ezelőtt (szovjet és más szocialista országbeli írókkal együtt) részt vettem Kubányban a Szovjet Irodalom Napjain. Előbb Krasznodarban, a krasznodari körzetben állomásoztunk, majd a Fekete-tengerhez vitt utunk, Novorosszijszkba. Keresztül-kasul Kubányon kaukázusi szél bolyong (mosdatták tengeri habok) megpihen boldog arcokon Akkor pillantottam meg először a Kis Földet. Aztán újra láttam, amikor kezembe került a Kis Föld kézirata ... Szétlőtt vasúti vagon, cementporral lepve. A cementgyár előtt egy Proletár. Időálló vaskonstrukció, a háború mementója... A Kis Föld: mindössze 27 km-, a Feketetengerbe futó, keskeny, köves földsáv. A halál völgye — a halhatatlanság völgye. » Domboldalak, amelyeken újra meghonosodott a szőlő. Akácosok — kedvelt fáim. És a háború fája: gránát és aknatöredékekből konstruált fa-mementó, intő példaként az őrzőkhöz ... E tenyérnyi földön 1250 kg vas jutott egy katonának! Katonák,,.. Cézár Lvovics Kunyikovra gondolok, az „egyik legbátrabb katonára“, a kommunistára, aki 34 évesen, négy nappal a partraszállás után esett el — pár nap különbséggel apámmal lenne egyidős ... És a béke emlékműveire gondolok, ahogy a sorokban olvasom. A víz „emlékművére“, amely a legifjabb Novorosszijszkban. (A várost 1838-ban alapították, százharminc évig volt víz — vízvezeték nélkül. Csak 1968-ban csobogott fel először, a hatvan kilométerre fekvő Trojickból érkezett.) És magam előtt látom a szerényen hajladozó platánt, amely ezer évig él maid az idő tanújaként. Mint az öröklét jelképe. A béke jelképe. Az örök békéé. Ezt a fát ültette el Leonyid Iljics Brezsnyev 1973. szeptember 16-án, amikor Novorosszijszknak a Hős Város címet adta át. Újra eszembe jutottak Tyutcsevnek egy évszázaddal ezelőtt írt verssorai — próféciája: Oroszországot meg nem érted, nagyságát végtelen földjének
