Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-08 / 49. szám
m iss Martha Meachamnek volt a sarkon egy kis péküzlete (olyan bolt ez, ahol három lépcsőn kell felmenni, és csengő szól, ha nyílik az ajtó). Martha kisasszony negyvenéves múlt; kétezer dolláros bankbetéte volt, két műfoga "és melegen érző szive. Sok nő megy férjhez, bár jóval csekélyebbek az esélyei, mint Martha kisasszonynak. A boltba háromszor hetenként bejárt egy vevő, s a kisasszonyban érdeklődés ébredt iránta. Az illető középkorú, szemüveges férfi volt, s ápolt, hegyesre nyírt barna szakállt viselt. A vevő angolul beszélt, de erősen németes kiejtéssel. Viseltes ruhája gyűrött, lötyögős, és helyenként stoppolás látszik rajta. De azért kellemes jelenség, s a modora igen jó. Két szikkadt kenyeret vett minden alkalommal. Egy friss kenyér öt centbe kerül. Ot centért viszont két szikkadt kenyeret lehet kapni. A vevő sohasem vett mást, mint szikkadt kenyeret. Martha kisasszony piros és barna foltot látott egyszer a vevő ujján. okvetlenül fel kell figyelnie erre a képre. Két nap múlva bejött megint a vevő. Két sziggadt kenjeret kérek. S míg Martha kisasszony papírba csomagolta a kenyereket, azt mondta: Szép képe van, natysád. — Ugye szép? — mondta Miss Martha, s örült, hogy ez a ravasz ötlete támadt. — Imádom a művészetet és a ... (nem volna helytelen máris azt mondani: „a művészeket“?) ... és a festményeket — fejezte be mégis másként a mondatot. — Jó képnek tartja? A balota nem jól van rajzolva. Hamis a persbektiva. Jó napot, natysád. A vevő fogta a két kenyeret, meghajolt és kisietett a boltból. Igen, kétségtelen, hogy festőművész. Martha visszavitte a képet a szobájába. Milyen kedvesen, jóságosán ragyog a szemüvege mögül a szeme! Milyen magas a homloka! Hogy felismerte első pillantásra a perspektitet sokan használják, mert jót tesz az arcbőrnek. Egyik nap a vevő bejött megint a boltba, letette a pénzt a pultra, s kérte a két szikkadt kenyeret. Míg Martha kisasszony levette az árut a polcról, kintről hangos tülkölés, csengetés hallatszott; egy tűzoltókocsi zúgott el a bolt előtt. A vevő az ajtóhoz ment és kinézett: mindenki ezt tette volna a helyében. Martha kisasszony hirtelen ihlettel felhasználta a kínálkozó alkalmat. A pult mögött, a polc alján éppen egy font friss vaj feküdt; tíz perccel előbb hozta a tejesember. A kisasszony a kenyérvágó késsel mélyen belemetszett mind a két kenyérbe, a hasadékokba belekent egy jókora adag vajat, aztán jól összenyomta a kenyereket. Mire a vevő megfordult, a kisasszony már papirosba csomagolta a kenyeret, s a csomag köré spárgái kötött. A vevő roppant kedvesen elcsevegett vele még egy kicsit, aztán eltávozott; Martha kisasszony pedig mosolygott magában, bár kissé izgatottan vert a szíve. Nem volt-e túl merész? Nem sérЩ ■ O. HENRY юшеАгшпиёп Erre aztán biztosra vette, hogy a férfi festőművész és nagyon szegény. Alkalmasint padlásszobában lakik, képeket fest és szikkadt kenyeret eszik, és bizonyára azon jár az esze, milyen finom ennivalók vannak Martha kisasszony péküzletében. Mostanában, hogyha Martha kisasszony leült a teájához, a hirtelen sült borjúszelethez, az omlós kiflikhez meg a dzsemhez, gyakran felsóhajtott, s arra gondolt, milyen jó is lenne, ha a kellemes modorú festőművész megosztaná vele az ízletes ételt ahelyett, hogy a huzatos padlásszobában száraz kenyérhéjat rágcsál. Martha kisasszonynak, mint már említettem, melegen érző szíve volt. Ki akarta próbálni, helyes-e az az elmélet, amelyet kialakított magában a vevő foglalkozásáról, s egyik nap kihozott a szobájából egy festményt; a képet egy árverésen vette, s most a pult mögött nekitámasztotta a kenyeres polcnak. A kép velencei jelenetet ábrázolt. Pompás márványpalazzo (mondta a felirat) állt az előtérben, illetve a vízben. Volt még a képen néhány gondola (s az egyik gondolában egy hölgy, aki a kezét végighúzza a vizen) és felhő és ég, meg bőséges fény- és árnyhatás. Festőművésznek vát — és mégis száraz kenyéren él! De hát a lángésznek sokszor nagyon sokáig kell küzdenie, míg kivívja az elismerést. Milyen sokat jelentene a művészet és a perspektíva számára, ha kétezer dollár bankbetétre, egy pékboltra és egy melegen érző szívre támaszkodhatna és . .. De hát ezek csak ábrándok, Martha kisasszonyt Az utóbbi időben gyakran megtörtént, hogy a vevő, amikor bejött a boltba, elbeszélgetett vele egy darabig, az üvegezett pult fölé hajolva. Mintha csak szomjazná Martha kisasszony derűs szavait. S vette tovább a szikkadt kenyeret. Soha egy darab süteményt, soha egy pitét nem vásárolt, soha nem vett Martha kisasszony finom teasüteményéből. A kisasszony aztán úgy vette észre, hogy a vevő lesoványodott és rosszkedvű. Sajgott érte a szíve, úgy szeretett volna valami finom ennivalót becsempészni a férfi szerény kis csomagjába, de nem volt hozzá bátorsága. Nem merte megsérteni. Tudta, milyen ,büszkék a művészek. Martha kisasszony mostanában a kék pettyes selyemblúzát viselte a pultnál. Birsalmamagból és bóraxból valami titkos keveréket kotyvasztott a bolt mögötti szobában. Ezt a főzetődik-e meg a férfi? De nem, dehogy. Az ennivalónak nincs külön nyelve. A vajat igazán nem lehet úgy értelmezni, hogy itt valami hajadonhoz nem illő, szemérmetlen közeledésről van szó. Martha kisasszony gondolatai egész nap e körül a dolog körül forogtak. Elképzelte magában a jelenetet, amikor a férfi felfedezi a kis csalást. Leteszi az ecsetet, a palettát. A festőállványon a kép, amelyet épp most fest, teljesen kifogástalan perspektívával. A festő leül száraz kenyérből s vízből álló reggelijéhez. Megszegi a kenyeret és . . . nicsak! Martha kisasszony elpirult. Gondol-e vajon a férfi a kézre, amely a vajat a kenyérbe kente? S vajon A boltajtó csengője bántóan, hangosan csörömpölt. Valaki nagy garral belépett. Martha kisasszony besietett. Két férfi állt a boltban. Az egyik valami fiatalember, pipával a szájában: ezt most látta először. A másik az ő festőművésze. A festő arca egészen kivörösödött, kalapja hátralökve a tarkójára, a haja összeborzolódott. Két kezét ökölbe szorította, s vadul rázta Miss Martha arca előtt. Igenis, az ő arca előtt. Dummkopf! — ordította torkaszakadtából; aztán meg: — Tausendonver! — vagy valami ilyesféle német szót. A fiatalember igyekezett a másikat a kijárat felé húzni. Nem metyek ki! — mondta dühösen a festő. — Addig nem metyek ki, míg meg nem mondtam neki a féleményemet! És verte öklével a pultot, mint az üstdobot. Tönkretett engem! — rikácsolta, s kék szeme a szemüvege mögül villámokat szórt. — A szemébe mondom, hogy micsoda! Maga ety szemtelen, tolakodó fén macska! Martha kisasszony tehetetlenül a pultnak támaszkodott, a kezét kék pettyes selyemblúzához szorította. A fiatalember galléron ragadta a festőt. — Gyerünk! — mondta. — Ebből elég. — Kituszkolta a haragos férfit az utcára. Aztán visszajött megint a boltba. — Gondolom, nagysád, kíváncsi rá, miért támadt ilyen botrány — — fordult a kisasszonyhoz. — Ez Blumberger, építési rajzoló. Egy irodában dolgozunk. Blumberger most három hónap óta nagyon keményen dolgozik az új városháza tervrajzán. A tervrajz egy pályázatra készül. A kollégám tegnap készült el a vonalak kihúzásával. Tudja, nagysád, a rajzoló először ceruzával készíti el a rajzot. Aztán, ha már tintával kihúzta, egy marék száraz kenyérmorzsával tünteti el a ceruzavonalakat. Jobban tisztít, mint a radírgumi. Blumberger itt vette mindig a kenyeret. Nos, ma pedig . .. egyszóval, azt nagysád is tudhatja, hogy a vaj nem éppen .. . hát szóval a Blumberger tervrajza ma már csak arra való, hogy felszeleteljék szendvicsnek a vasúti büfében. Martha kisasszony visszament a bolt mögötti szobába. Levetette a kék pettyes selyemblúzt, s felvette megint a régi, barna szövetujjast. A birsalmamag- és bórazfőzetet pedig kiöntötte az ablakon a szemetesládába. KILÉNYI MÄRIA FORDÍTÁSA ILLUSZTRÁLTA VARGA LAJOS-I
