Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-11-10 / 45. szám
I 4 |J emrégen még sokan azt :? hitték, hogy víz — a Föld РШЩ jelentéktelen körzeteitől eltekintve — mindig és mindenütt van. Ma már azonban világviszonylatban stratégiai nyersanyagnak tekintik. A víz politikai feszültségeket támaszt, háborúkat robbanthat ki. Földünk felhasználható vízmennyisége állandó, nem lehet rajta változtatni. A kormányok vagy a népek elterelhetik a folyók vizét, szennyezhetik vagy tisztíthatják a vizet, de a rendelkezésünkre álló készlet mennyisége nem változik. Az emberi szükségletekre közvetlenül felhasználható vízmennyiség, tehát a folyók, tavak, mocsarak, kutak vize, az eső és a hó együttvéve 1 százalékát sem teszi ki a Földünkön levő vízmennyiségnek. Vízkészletünk 97,3 százaléka sós víz, a 2,7 százaléknyi édesvíz, ennek négyötöde jég formájában található a sarkvidékeken vagy a magas hegyekben. Szerény édesvízkészletünknek évente 2 százaléka elszennyeződik. Ugyanakkor Földünk lakossága évente 2 százalékkal növekedik. A falusi lakosság háromnegyed része és a városi lakosok egyötöd része nem jut megfelelő ivóvízhez. A maláriát, álomkórt és más súlyos betegségeket terjesztő rossz ivóvíz évenként tízmillió áldozatot szed. Sok szegény ország fejlődésének kulcsa a víz. Az elegendő édesvizzel rendelkező országokban is egyre nehezebb összehangolni az ipar. a mezőgazdaság, az egyéni vízfogyasztók, a közlekedés, az üdülés, a környezetvédelem érdekeit. Nyolcvanmilliárd dollárra becsülik azt az összeget, amelyből 1990-ig meg lehetne oldani a vízhiány világproblémáját. De senki sem tudja, honnan vegyék ezt a pénzt. A vízhiány megoldásának módja is eldöntetlen kérdés. A javaslatok többsége irreális. О_______ 1 I о W7 UyZ \ / __ Г I О_____ . Van például olyan terv, hogy jéghegyeket kellene a sarkvidékről a Szahara vidékére vontatni. Egy másik terv szerint le kell csapolni a Nílus forrásvidékén levő mocsarakat (területük majdnem akkora, mint Nagy-Britanniáé), és az így nyert vizet öntözésre felhasználni. Mások azt tervezik, hogy megváltoztatják a szibériai folyók folyásának irányát, hogy dél felé vigyék vizüket, ne északra, a lakatlan tundrák felé. A szakértők szerint ezek a tervek technikailag ugyan megvalósíthatók, de arról fogalma sincs senkinek, hogy végrehajtásuk milyen következményekkel járna a szárazföldön, a vízben és a levegőben. Kevésbé nagyszabású tervekkel is sokat lehet segíteni a vízhiányon. Sok nagyvárosban például a tiszta ivóvíz 30—50 százaléka elfolyik, mert a vízvezetékek szivárognak. A merész tervek várható következményeit alaposan meg kell fontolni. Tragikus példa a Szahelövezet. ahol tömegesen fúrták az új kutakat, odatelepitették a nomád lakosságot és a szarvasmarhacsordákat. majd az aszály szörnyű pusztítása után a Szahara hódította meg a korábban félsivatagos területet. És mi a helyzet a sokat emlegetett módszerrel, a tengervíz sótlanításával? Ez roppant költséges eljárás. A sótlanító üzemek rengeteg villamos energiát fogyasztanak. Nem csoda, hogy a gazdag Kuvait rendelkezik a legtökéletesebb tengervízsótlanító üzemekkel. Szaúd-Arábia is 5 milliárd dollárt szán a következő öt évben ilyen üzemek építésére. Egy időben bizakodva emlegették az „esőcsinálást“, vagyis azt a módszert, hogy különböző vegyszereknek a felhőkbe juttatásával esőzést vagy havazást váltanak ki. Évek óta folynak a kísérletek, főleg Amerikában. de a haladás igen lassú. A szakértők azt mondják, hogy a felhők fizikájának sok jelenségét még nem értik. Az Egyesült Államokban, Olaszországban, Izraelben és Chilében műanyaggal próbálják beborítani a tavak felszínét, hogy lassítsák a párolgást. A napsugárzást visszaverő, úszó műanyag golyócskák vagy tutajok csakugyan csökkentik a víz párolgását, de oxigénellátását, „szellőzését“ is akadályozzák, azonkívül a szél és a hullámzás folyton a parira sodorja a műanyag takarót. Kísérleti szakaszban van még az a terv, hogy műholdakon és repülőgépeken elhelyezett fényképező-, radar-, ultraibolya- és infravörösíj berendezésekkel felkutatják az eddig ismeretlen talajvízkészleteket. Radioaktív izotópokkal is követni próbálják a talajvizek mozgását, de ez a módszer roppant költséges és bonyolult. Az édesvízben igen gazdag Norvégia azt a tervet latolgatja, hogy egymilliárd literes, óriási műanyag tartályokat tölt meg édesvízzel, és vontat el a tengeren az édesvízben szűkölködő országokba. Az édesvíz könnyebb a sósnál, ezért az óriási tartályok az óceán felszínén úsznának. vontatásuk nem lenne különösebben nehpz. A tartályok egyelőre csak rajzasztalon léteznek.
