Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-10-27 / 43. szám
könnypatak csorog a kemény tenyérbe: mi lesz az állatokkal, a házzal; a kukorica derékig vízben, levelei kétségbeesett ember karjaként merednek az égre. A nagyvárosba került nénike az erkély rácsaiba kapaszkodva lesi az utcát — tengernyi gépkocsi, korom, füst, emberáradat. „Vigyetek már haza! Elpusztul a jószág nélkülem!“ A cserepes ujjak a kendőt bogozzák. Az otthon, az édes otthon falai bedőltek, de a segítő kezek mindenhová elértek. S a szülőföld anyaként várta gyermekeit, akik a gyógyírt hozták. Űj időszámítás veszi kezdetét: víztároló előtt — víztároló után. Marad a munka. A harc a gabonával, mindennapi kenyerünkért, az ország kenyeréért. Mert ha árvíz már nem pusztítja is, eső elveri, nap szikkasztja. A mezővárosok nagyvárosiasodnak, mert új kincsre leltek: termálvízre. „Nem tudom, mit esznek rajta, egy kis meleg víz, de annyi autó jön, hogy mi el' sem férünk, igaz nem is megyünk, nincs nekünk arra időnk, dolgozni kell.“ Legyintenek rá a csallóköziek. Kapát, metszőollót, vakolókanalat fognak kezükbe, kertet, háztájit gondoznak, házat építenek. Dunaszerdahely (Dunajská Streda) — A természet nagy folyóval, szerteágazó mellékfolyókkal, kavicsgödrökkel ajándékozta meg a csallóközi embereket, akik a Duna forgói közt tanultak meg úszni. S a legújabb ajándék: a termálvíz — először Komáromban (Komárno) találtak, a közeli Paton (Patince), Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren (Calovo), Deákin (Diakovce), Szene (Senec) mellett. Szép hétvégeken Szlovákia szinte minden tájáról özönlenek a pihenésre, felüdülésre vágyó emberek. Az új termálfürdő az állomástól nem messzire épült, hőmérséklete testmeleg, kellemes, simogató. Nagy mennyiségű metánt és különböző ásványi sókat tartalmaz, így feltehetően gyógyító hatású. S hogy mindenki megtalálja a maga számára legkellemesebb szórakozást, minigolfpályát, röplabdapályát, teniszpályát építettek. Nagymegyer a Csallóköz egyik legrégibb — 700 esztendős — városkája. Hat évvel ezelőtt 2500 inter mélyből hozták fel a 94 fokos termálvizet. Azóta három medencét építettek, egymástól olyan távolságra, hogy ez a strand — melyet jellegzetesen csallóközi, kerek erdő övez — sohasem tűnik túlzsúfoltnak. Párkány (Stúrovo) hazánk egyik legrégibb, legdélebbre fekvő városa. A Dunamenti-síkság itt hirtelen felemelkedik, és érdekesen tagolt dombvidékké fejlődik. Különleges növény- és állatvilága végett védett terület. Az első feljegyzés a városról 1075-ből származik. A 13-században vár állt itt, a törökök pusztították el. A török hódoltság után a várost újra felépítették. 1752- ben megkapta a vásártartási napot is, Simon és Júda napjára. A város környéke a negyvennyolcas szabadságharcban is nagy csaták színhelye volt. A mai város új lakónegyedekkel bővül, ami részben a Dél-szlovákiai Papír- és Cellulózgyár eredménye. A város azonban mind nagyobb részt kér a turistaforgalomból is, a környező dombvidék szép gyalogtúrákkal, a Duna és az Ipoly alsó folyása kiadós horgászással, a homokos vízpartok kellemes pihenéssel kecsegtetnek. És természetesen különleges vonzerőt jelentenek a termálvizek. 1. A Kondorosi csárda Dunaszerdahely (Dunajská Streda) előtt 2. Rózsaliget a páti (Patince) fürdő medencéi mellett 3. A deáki termálvizü strandfürdő 4. Halászok a folyóparton 5. Személyhajó a komáromi (Komárno) kikötőben 6. Idillikus kép a Csallóköz ölén Fotó: Lisicky, Gyökeres, Nagy L. KÉK ALMOK MŰHELYE A KIS-KÁRPÁTOK TÖVÉBEN A Kis-Kárpátok mentén meghúzódó falvakban egykor messze földön híres fazekasok éltek. Munkáikat több száz, néha ezer kilométerre onnan is ismerték, megvették. De az agyagedényeket lassanként kiszorították a háztartásból a nagyiparilag gyártott agyag-, porcelán-, üvegtárgyak. Ma csak elvétve őrzik nagy tisztelettel az egykor híres népművészet hagyományait. Egyik jellegzetes központ Módra város környéke, amely mindenkor a szlovák népművészetek bölcsője, pártfogója volt. Így a modrai agyagégetőknek jutott az a feladat, hogy a népművészet elemeit, gazdagságát, utánozhatatlan színeit a későbbi időkre megőrizzék. Modrai műhelyből indult útnak a szlovák kerámia egyik legkiemelkedőbb egyénisége, Ignác Bizmayer érdemes művész. Bizmayer kötődése a szlovák kerámiaművészethez igen mély gyökerű. Az egykor híres habán-földről származik, ahol minden ház egy népművészeti múzeum lehetne. Szülei, nagyszülei ugyancsak a habán művészet jeles ápolói voltak. így már gyermekkorában segédkezett az ásatásoknál, és lelkes izgalom fogta el, ha egy cserépdarabot kikapart a földből. Fiatalon került a modrai keramikusműhelybe. Akkorra már ismerte az agyag formálhatóságának minden titkát, a habán kerámia jellegzetességeivel, és magával hozta őstehetségét, hogy azt a későbbiekben egyéni módon fejlessze. A legfiatalabb, de a legtehetségesebb inas — tartották róla a szakma avatott mesterei. Egészen rövid idő alatt a kerámiakészítő műhely vezető egyénisége lett. Az agyag, amelyből sokat és jó minőségűt találni Módra környékén, élni kezdett keze alatt. A kancsókra, tányérokra festette gyermekkori kék álmainak világát: a habán rétek kis virágait, éneklő madarait, szamócás, gombás domboldalait... Csakhogy az egyszerű utánzás, a természet másolása nem sokáig elégítette ki a fiatal népművészt. A technika fejlődése új technológiai eljárásokat hozott, ami egyre sürgette a formabontást is. Az éneklő madarak, nagykalapú gombák, érett szamócák így kerültek az edényekre, használati tárgyakra. A habán népművészek utóda új utat nyitott, a Módra melletti Harmónián rendezte be műhelyét, és megkezdte végnélküli harcát az agyaggal. Alkotásai azóta bejárták a világot. Műhelyébe csaknem naponta érkeznek vendégek, más országok művészei, a népművészet ápolói, tisztelői. Ignác Bizmayer érdemes művész kerámiái már a szubjektív átélést tükrözik, de mégis, minden egyes alkotásában, egész életművében hű maradt a habón ősök hagyományaihoz, a faluhoz, az egyszerű szlovák néphez, akikből kiemelkedett. Témái: Daloló lányok, Szénagyűjtő asszonyok, Cipészinas, Fazekas, Utcavégi köszörűs, és a népviseletbe % öltözött lányok, legények — környező világukkal: az erdő, a mező állataival, madaraival, növényeivel. Megformálta a hegyi legényeket vacsorázás közben, a szövetkezeti parasztokat áldomósiváskor, a vásári kofákat, a liptói dűlőket, a szüretet, a káposztásföldeket. .. „A legigazibb szépség d népben rejlő szépség" — írta több évvel -ezelőtt Bizmayer emlékkönyvébe Nazim Hikmet humanista török költő. S a művész eddigi életműve ezt a megtalált, igazi szépséget önti formába, maradandó tárgyakba. CS. MEGYERI ANDREA 11
