Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-10-20 / 42. szám
Kedves „Hamupipőke“ őszinte levele, amely pillanatnyi lelkiállapotát mutatja, nagyon elgondolkoztatott. A benne foglaltak élete jelenlegi valós helyzetét tárják fel, éppen ezért kérem, az én válaszomat is úgy fogadja, hogy azzal segíteni szeretnék önnek, hogy helyesen tudja elrendezni magában azokat a problémáit, amelyek most aggasztják. Megértem, hogy szeretne kicsit több szabad időt, egy ici-picivel több szórakozást, na és kevesebb otthoni munkát. Egyik gyerek kicsi, a másik pici és már is — váratlanul — kopogtat a harmadik, akit igaz ugyan, hogy terveztek, de nem ennyire gyorsan. Megértem szorongását is, és azt is, hogy nem tud úgy örvendeni állapotának, ahogy azt elképzelték. De hogyha nemcsak arra gondol, hogy még egykét évvel kitolódik a pelenkamosás, a megszakított éjszakai nyugalom, tovább folytatódik a lekötöttség; hanem azt is számításba veszi, hogy ön milyen fiatalon örvendhet mindazon örömöknek, amelyekért nemzedéke sok-sok nő tagjának harmincéves koráig is várnia kell, azt hiszem megnyugszik. Gondolja csak el, hogy alig lesz harmincéves, amikor már mindhárom gyermeke iskolába kerül, és ahogy majd nőnek, ők lesznek büszkék fiatal anyukájukra. Pillanatnyilag azt tartom a legfontosabbnak, hogy férjével beszéljék meg a további teendőket, vegyék a dolgokat fontossági sorrendbe és úgy osszák el ezt is, hogy a megszaporodott otthoni teendőkből mennyit tud az édesapa vállalni. Azt hiszem érdemes lenne igénybe venni a szolgáltatások pelenkakölcsönzését is, esetleg az ágyneműt is mosodába adhatják stb. Ésszerűen elrendezni mindent, hogy a harmadik gyermek érkezése ne borítsa fel a családi rendet és főleg ne problémát, hanem örömet jelentsen érkezése. Talán férje munkabeosztása, illetve szabadideje lehetővé teszi, hogy többet foglalkozzon ezután a két nagyobb gyerekkel, s akkor ezzel egy kicsit könnyít az ön terhein. Kedves Hamupipőke! Nem vigasztalásnak szánom soraimat, hanem csupán arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy sokkal nagyobb öröm három kis gyerekkel törődni, mosni-vasalni, főzni nekik, mint esetleg gyermek nélkül élni le az életet. A gyermekei mosolya, kacagása, az anyukájukhoz bújás azt hiszem kárpótolja minden áldozatért, amit most kell vállalnia értük. A szórakozást, amelyről még еду-két évig le kell mondania, majd pótolja és akkor birtokában lesz mindannak, amit az élettől egy egészséges, dolgos fiatalasszony vár. örömmel olvasnám levelét, ha majd beszámolna arról, hogyan oldották meg a jelenlegi nehézségeket. Szeretettel üdvözli 10 ^4 > ü < z * о о u_ KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Lélek és nyelv Ha idegen nyelven társalgunk, bármennyire is otthonosak vagyunk benne, bizonyos idő, egy vagy több óra múltán, kifáradunk. Érdeklődésünk lankad, tompul : pihenni vágyunk. Azok, akik külföldre utaznak, hogy ott egy nyelvben tökéletesítsék magukat, hasonlót tapasztalnak, magasabb fokon. Gyakran megesik, hogy az illetők külföldi tartózkodásuk első idejében, az első hetekben, hónapokban, amikor csak régebben szerzett tudósukat használják fel, sokkal folyékonyabban, hibátlanabbul beszélnek, mint később. Közben pedig szakadatlanul azzal a nyelvvel bíbelődtek, mely becsvágyuk tárgya. Napról napra gyarapították ismereteiket, ravasz tornák által szoktatták fülüket, ajkukat a hangzókhoz, próbáltak belehelyezkedni nemcsak egy nyelvtan szabályaiba, hanem egy nép múltjába, észjárásába is. Talán már évekig éltek annak légkörében. Mégis minden igyekezetük, áldozatuk ellenére az ellenkezője történik annak, amit vártak, s amit ésszerűen várniuk kellett volna. Egyszerre hanyatlani kezdenek, visszarokkannak, úgy látszik, hogy szorgalmuk, tüzetes tanulmányuk kárba veszett, nem bírnak többé szert tenni arra a könynyedségre, természetességre sem, mellyel annak előtte, esetleg már megérkezésük pillanatában, rendelkeztek. Akkor csomagolnak, s egy kudarc ízével hazautaznak. Számosán megerősítik ebbeli észleletemet. Azt kérdezik, hogy mi lehet a magyarázata? A tény ellentétben áll a logikával. De nem áll ellentétben a lélektannal. En azt hiszem, hogy itt az ösztön és értelem titkos párviadaláról van szó, a lélek és szellem küzdelméről, mely az öntudat alatt folyik le. Az értelem még harcolni akar, de az ösztön már lerakja a fegyvert. A szellem még éber, hajlandó tanulni, tovább kamédiázni, de a lélek visszaöklődi az idegen anyagot, unja a majomkodást, őszintén fáradtnak, ügyetlennek mutatkozik. Elóbb-utóbb minden idegen nyelv tanulásánál beáll ez a mozzanat. Értelmünk elér egy magasságot, a csúcsot, ahonnan tovább nem juthat, s aztán csak lefelé ereszkedik. A lélek hirtelen elernyedése ez, a lélek honvágya az anyanyelv után, mely a nehézkedés erejével vonja őt lefelé, haza, akár Antaioszt az anyaföld, hogy tőle kapjon erőt. Csak az anyanyelvvel nem lehet soha jóllakni, csak attól nem kapunk soha csömört, csak azt fogadjuk magunkba korlátlanul úgy, hogy minden szemerjét azonnal vérré változtatjuk. A többi nyelvből kisebb-nagyobb adagot bírunk el, mint az orvosságból. Ami túl van ezen az adagon, az már nem gyógyít: mérgezést okoz. Szemem láttára, fülem hallatára alakult ki tíz év alatt egy új magyar szó, a: papszelet. Följegyzem különböző állomásait, mert ez a folyamat jelképesen világít ró arra, hogy honosodik meg egy idegen szó, hogy szerzi meg polgárjogát, nemzeti viseletét, hogy lesz teljesen a miénk, bájos félreértések, belemagyarázások sorozata folytán, melyet a tudomány népetimológiának nevez. A papszelet a sertés hasa-alja-húsa. Ma már így hívják a mészárszékben. Egyébként tősgyökeres német szó: Bauch-Fleck. Tíz évvel ezelőtt még bauch-flekninek mondták, vagy paufflekninek, később pedig pamflekni-nek. Vidékről származó cselédeink ezt csak üggyel-bajja! tudták kiejteni, s inkább papflekni-t kértek a mészárostól. Utóbb a flekni helyébe szelet került. így támadt a: papszelet. Aki tehát azt képzeli, hogy a papszelet azért papszelet, mert a papok különösebben kedvelik, téved. Egy spanyol író a tubarózsáról elmélkedvén, azon sopánkodik, hogy nyelvükben milyen rút neve van ennek a gyönyörű virágnak. Nem értem őt. Hiszen a tubarózsát a spanyolok is körülbelül így hívják, mint mi: tuberosá-nak. Miért volna ez csúnya név? De aztán megértem. ö, a spanyol, érzi ennek a szónak latin eredetét is, ösztönösen, nemcsak az értelmével, mint én. Vagyis nemcsak a virágot látja, hanem a gyökerét is. Ez a szó nem jelent egyebet, mint göbös, göcsös, gumós, rokon azzal a gyászos fogalommal, melyet mi is ismerünk, a tuberkulózissal. Képzeljék el, hogy mi a tubarózsát gümősrózsá-nak hívnák. Én, a magyar, nem gondolok ilyesmire, ha a tubarózsát emlegetik előttem. A tubáról a galamb jut eszembe, a tubica, a tubicáról pedig, távolabbi eszmefűrés útján, a kedvesem. Eszerint nálunk, a tubarózsa hangulati velejárója ez: galombrózsa, a galambom, a szeretőm rózsája, aki maga is rózsa. Micsoda andalító szól Viszont náluk a tubarózsa hangulati velejárója ez: húskinövés-rózsa, a gümőkór görcsös, fekélyes rózsája, virágdaganot. Micsoda förtelmes szól Ismét ámulva állapítom meg, hogy mennyire fontos egy nyelvben — minden nyelvben — a szó alakja, az az ezer és ezer öntudatlan, zenei kapcsolat, mely hallatára fölébred bennünk, és színt ad neki, veretet, talán sokkal inkább, mint az a tárgy, az a fogalom, melyet jelezni kíván.
