Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-10-20 / 42. szám
„Vir az é Bárkit is kérdeztünk meg Szentesen (Plesony), milyennek látja lakhelyét, így válaszolt: — Virágoskert az én falum. Igazuk van a szentesieknek, mi is így láttuk falujukat. Tisztának, virágosnak. A helyi nemzeti bizottság elnöke Kulcsár B. Ferenc szívesen rótta velünk a „virágoskertet". A Fő utcán haladva ágyások tucatjait látjuk, melyekben virágok százai pompáztak. Rózsák, szalviák, őszirózsák, begóniák. Februárban ezen a helyen még gidres-gödrös, gondozatlan bokrokkal tarkított terület volt. Boda Klára, a nőszervezet elnöke talán még büszkébben beszél a virágzó faluról, nem véletlenül: — A szentesi asszonyok csaknem 20 ezer árát dolgoztak társadalmi munkában az ágyások, járdaszegélyek, parkok létesítésekor. A hnb képviselőivel közösen naponta szerveztük a munkát. Természetesen ott voltak a vörös-ÖRÖKSÉGÜGYBEN Ügy kezdődik, mint a mese. Élt egyszer Alistálon (Hrobonovo) öt testvér. Négy lány és egy fiú. Bözsi és Gizi férjhezment, Károly megnősült, Júlia és Mária hajadon maradt. Károly a feleségével és két testvérével a szülői házban élt. Az első szoba a házastársaké volt, a hátsó a két testvéré. A konyhában két tűzhely állt, mert a három asszony nem fért meg egy mellett. így teltek a napok, évek ... Bözsi a szomszéd faluban lakott férjével. Gyermek nélkül, mindennapos gondokkal éltek. Az öt testvér közül, csak Gizinek született két lánya. Az egyikkel még az ötvenes évek elején elköltözött Csehországba. A másik, Ilona Malackyba ment férjhez. Az évek mindnyájuk fölött elszaladtak: Alistálon a három testvérrel együtt megöregedett a ház is, amelyben laktak, a bútorok, melyek körülvették őket. A nyugdíjat felélték; amit Károly bácsi keresett, mint a helyi nemzeti bizottság kézbesítője, azt elköltötte cigarettára, sörre. Legalábbis a faluban mindenki ezt gondolta róluk. Olyan életútjuk volt, mint a legtöbb embernek, s amilyen szerényen éltek, olyan csöndben mentek el. 1975 júliusában meghalt a feleség, rá egy hónapra követte Károly. Két éven belül meghalt a másik két testvér is: Mária és Júlia. A családi házba beköltözött az időközben megözvegyült Bözsi néni. Minden a maga rendje szerint történt, amíg ez év júliusában levelet hozott a posta. -A Csehországban élő Gizella írta szerkesztőségünknek. Egybefolyó sorokból, nehezen érthető mondatokból raktam össze a tartalmát. Arra kért, nézzünk utána testvére, Károly és Júlia örökségének. Úgy tudja, sok pénzük volt, amit neki kellene örökölni. Az alistáli nemzeti bizottság elnöke annak idején írta neki, hogy küldjön meghatalmazást Malackyban élő Ilona lányának, aki felveheti helyette a pénzt. A meghatalmazást elküldte, de azóta sem kapott egy fillért sem Utánanéztem. Az Alistáli Helyi Nemzeti Bizottság két dolgozójának, Szele Ilonának és Ilka Vilmának elmondtam, mi járatban vagyok, összecsapták kezüket: — Ugyan mit akar az a Gizi néni! Nein volt ezeknek semmijük. Roskadozó ház, szúette bútorok — nem érték ma már az. Különben is Bözsi néni, a testvérük lakik benne. Pénz? ... Felélték ők azt a kis nyugdíjat, nem juthatott abból a takarékba! — Gizi néni huszonöt év alatt kétszei sem volt itthon. A temetésre sem jött el. Egyedül Ilonka járt ide. ö gondoskodotl az öregekről. Eljött fát vágni, kifestette, takarította a lakást, tiszta ágyneműt húzott. A két temetést is ő intézte. Lőrincz István, a hnb elnöke alig tudja leplezni bosszúságát, amikor megtudja, mi iránt érdeklődünk. — Ilonka volt hivatott az édesanyja nevében cselekedni. El is intézett mindent. A házban még él az egyik testvér. Ha üres marad, lebontódik. így kívánja a községfejlesztési terv. Természetesen ar értékét kifizetjük majd az örökösöknek: Gizi néninek, vagy a gyerekének. Megnéztük a házat. Ebben az állapotban valóban utolsó éveit éli. Bözsi néninek, aki hetvenkilencedik évét tapossa, még megfelel. Máshol jól sem érezné már magát. .. Megkérdeztem tőle, szerinte volt-e Károly bácsinak pénze? Rám nézett, majd az elnökre, egy pillanatig gondolkodott, mintha fontolgatná magában, megmondja-e, amit gondol, majd így szólt: — Nagyon spórolós ember volt a Károly. Vaságyon aludt, mert rendes ágyra sajnálta a pénzt. Hogy mennyi pénze lehetett, azt pontosan nem tudom, de amikor meghalt, Ilonka és az elnök úr végignéztek minden kabátzsebet — ide szokta dugdosgatni a pénzét — és sokat találtak nála. Nekem egy fillért se adtak belőle — Bözsi néni mennyi nyugdíjat kap? Elég a megélhetéséhez? — A hatszáz koronából havonta kétszázötvenet még félre is teszek. — Mire takarékoskodik? Ha meghal, csak gondot okoz vele az örökösöknek. Majd elviszi azt is a község Korbei Jlona, levélírónk lánya nagyon elcsodálkozik, amikor megtudja, hogy anyja levelet küldött hozzánk. — Ilyesmi csak anyámnak juthat eszébe!... Hetvenhat éves, minden magyar újságot elolvas. Ezt az örökségi panaszát már levélben és személyesen is jópárszor megvitattuk. Nem hallgat ránk EGY PANASZLEVÉL NYOMÁBAN
