Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-24 / 34. szám
Hazánk legjobb dolgozói májusban találkoztak a prágai Várban, ahol Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök kezéből átvették a munkájukért kapott kitüntetést. Azt, amely nálunk a legmagasabb: A Szocialista Munka Hőse. Ebben az esztendőben egyetlen nő volt közöttük a Szlovák Szocialista Köztársaságból, Anna Petrovicová, a Tőketerebesi (Trebisov) Élelmiszeripari Kombinát művezetője. Napjaink hőse а шапка hőse Annát, a hőst (ahogy magamban elneveztem) ‘korábban a televízióból, az újságokban megjelent fényképekről már ismertem, de. szerettem volna személyesen találkozni vele a munkahelyén, az otthonában. A valóságban fiatalosabbnak tűnt. Fürge szeme, ügyes mozdulatai semmiben sem különböztek a műhelyben dolgozó lányok mozdulataitól. A „Csehszlovák- Szovjet Barátság“ műhely zsongott a fiatalos lendülettől. Mindenütt rend, tisztaság, kellemes légkör. A művezetőnő helyettesének, Anna Dregulovának szavait vélem hallani: „Hanka olyan jó hangulatot tud teremteni a munkahelyen, hogy nemegyszer nincs kedvünk hazamenni. Tud az emberekkel bánni. — Milyenek a munkatársai? — kérdezem Annát a pihenés óráiban barátságos otthonában, ahol már harmadik esztendeje egyedül él. A férje váratlanul elhunyt, a gyerekek felnőttek, kiröpültek a családi fészekből. — Milyenek a lányok a műhelyben? Nagyon jók. Ügy gondolom — itt váratlanul megszakítja az elkezdett gondolatot és így folytatja —, a fiatalok olyanok, ahogyan mi hozzájuk közeledünk. Fontos, hogy mindegyikükhöz megtaláljuk az utat, nem szabad lekezelni őket. Bosszant, ha a fiatalokról azt hallom, hogy rosszak. Nem szabad ennyire általánosítani, hiszen ez így nem igaz. — Látni, érezni, mennyire szívén viseli a fiatal munkásgeneráció nevelését. Végeredményben feladatának egy része, hiszen a csomagolóban egy műszakban hetven ember dolgozik. Többségük fiatal. Szétnézek a lakásban. Fényképek Vieráról, a lányáról, aki Cadcában tanítónő. Két unokájáról. Fiairól — egyikük főiskolán tanul, a másik katona. Észreveszi, hogy egy pillanatra megállt a szemem a férje fényképén: — Nagyon jó férj volt, megértette a munkámat, gondjaimat. Sokban segített széles politikai ismereteivel. Tizenkilenc évesen lépett be a kommunista pártba. Harcolt a Szlovák Nemzeti Felkelésben. — Mindketten Liptóból származunk — felkelési területről. Demánovában születtünk, ma már Liptovsky Mikuláshoz tartozik. Amikor a férjem a hegyekben volt, már akkor is együtt jártunk. Egyik este eljöttek utánam a kunyhóba, hogy megsebesült az egyik partizán, vérre van szüksége. Megijedtem, azt hittem, hogy az én fiúm, de más volt, vért így is adtam — először életemben, s talán így kezdődött a munkám a Csehszlovák Vöröskeresztben. Anna, a munka hőse, szerényen húzza elő kitüntetéseit. Legfelül megcsillan a Szocialista Munka Hősének aranycsillaga, majd a példás munkáért kapott többfajta kitüntetés, az SZNF-ben való részvételért, a véradásért kapott Jánsky-érem ezüst fokozata, ötvenkétszer adott térítésmentesen vért és sok véradót szerzett. — Mondogatom a műhelyben: Ma már sok mindent elő lehet állítani, de emberi vért nem. Emberek életét mentheti meg az, aki vért ad, gyakran anyáknak, akik új életet hoztak a világra. Míg beszél, szüntelenül arra gondolok; ide, ebbe a lakásba mindig érkezik valaki, aki tanácsot kér, aki elmondja gondjait, problémáját. Anna Petrovicováról köztudott, hogy mindig megért másokat, együttérez velük, tud tanácsot adni. Ügy is mint ember, úgy is mint a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője. Anna Petrovicová abban a bizottságban dolgozik, amely a közlekedés, a kereskedelem és a szolgáltatások tevékenységét kíséri figyelemmel. Széles problémakör. — A közlekedésben van mit javítani. Főleg a városban, ahol élek. Tudom, hogy a kereskedelemben is sok a tennivaló, de a terebesi üzlethálózat jó. Talán azért állítom ezt, mert mint fiatalasszony kerültem ide, és a mai helyzet az akkorival össze sem hasonlítható. Végigsétáltunk a városon — Anna Petrovicovát mindenhol ismerik, megállnak, beszélgetnek vele. Betértünk a csemegeüzletbe, ahol a vezető egy fiatalasszony, Anna Plavnická. Kitűnő a kiszolgálás, bő a választék, csak az eladókat kell megtanítani mosolyogni — ért egyet a képviselő és az üzletvezető. Mi kell ahhoz, hogy az ember ilyen segítőkész legyen? Gondolkozik; nem egyszerű azonnal felelni erre a kérdésre. Aztán elmosolyodik: — Példaadással kell nevelni másokat. Nem nézhetem csak azt, hogy mit kapok a társadalomtól, adnom is kell. Valahogy így foglalnám össze az egészet. Pontosan fogalmazott. Üjra arra a májusi napra gondolok, amikor a mellére tűzték a Szocialista Munka Hősének járó aranycsillagot. Ez a kitüntetés méltó kezekbe került. TEREZA MICHALOVA L Lisicky felvételei 3
