Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-10 / 32. szám
сари... radok hamar. Hetvenéves koromig dolgoztam a gyárban. Tizennégy évesen kezdtem ... Minden idős füleki munkásasszony ezt mondaná. Olyan egyformák voltunk. Elesettek, éhezők. Sokszor munka nélkül... Tizenegyen voltunk testvérek. Anyánk korán meghalt. Tüdőbajban. Apám nem bírta egyedül eltartani a családot. Kellett minden fillér... Sokat átéltem a gyárban, összeszorított ököllel tűrtük a megaláztatásokat. De aztán már elviselhetetlen volt... Legyen jó már a szegény embernek is. A Tanácsköztársaság nagy reményeket adott, de aztán minden maradt a régiben. De szervezkedni továbbra is kellett. Csak így védekezhettünk. Huszonegyben az alapításkor léptem be a pártba ... Közben férjhez mentem. Született egy lányom, akivel ma is együtt élek. Sokszor nem tudtam hova tenni őt. Hamar özvegyen maradtam ... A lányomnak egyszer eltört a karja. Vérmérgezést kapott, és az életét mentették meg, amikor levágták neki. Ügy gondoltam, tanulnia kellene, ha már dolgozni nem tud. Elvégezte a polgárit, de Hulita nem adott neki munkát. Azt mondta, hogyha én felhagyok a lázítással, kap munkát. Addig csak kosztot ad neki. Ilyen alamizsnát nem fogadtunk el tőle ... 1934-ben végleg kitett a gyárból. A bíróság ugyan igazságtalannak ítélte, dehát ez már nem segített. A munkástanács tagja voltam, és az új választások idején mór nem dolgoztam, mégis beválasztottak. Megbíztak bennem... Űri házakhoz jártam mosni, takarítani. így kapartam össze néhány fillért... A sztrájk idején a csendőrök elől a Vöröskőre menekültünk. Amíg ott voltunk, parasztok, boltosok is segítettek bennünket. Ennivalót hoztak... A kislányom akkor a szomszédoknál lakott ... Mindig szeretett volna dolgozni. Nem tudta elképzelni, hogy amíg az emberben élet van, ne csináljon semmit. Később sem kapott munkát. Otthon dolgozgatott a ház körül... Látja, mindenféle eszébe jut az embernek. Jólesik, hogy valakit érdekel a sorsunk. Jól megvagyunk. Ezerháromszáz korona a nyugdíjam, a lányom hatszáz korona szociális segélyt kap ... Hetvenévesen hagytam ott az üzemet. Koronczi Bözsi még könyörgött is, ne menjek. Nem kell csinálni semmit, csak tanácsokat adni. Több mint negyven esztendeig dolgoztam a zománcozóban. Ismerem minden titkát. Bözsi még eljön néha, de 6 se igen ér rá. Dolgozik a gyárban, a pártban, a nőszövetségben ... Ha jön valaki, csak ő jön ... Mást nem is várok. Ö megérti az embert, jólesik néha panaszkodni. Ilyen kevés is elég már a magamfajtának, hogy könnyebb legyen a szíve... Az üzemtől más nem jön... Hetvenhatban a negyvenedik évforduló alkalmával kitüntettek. Kaptam ezer koronát... De azóta nem jönnek ... Elfordul. Kinéz az ablakon. Az udvaron épp most jön át az ápolónő. Szólítja a lányát, kikészítette-e már az injekciókat? Bejön a szobába, kezében a B-12-es dobozkáival. Az ápolónő kopogtat. Boros néni mosolyog. A gyógyulás reménye érkezett meg. DUSZA ISTVÁN О О u_ Nem értette senki, miért vállalom a gyógykezelést. Fiút akartam, az is lett. értették még a rokonaim sem, miért kínzóm magam. Miért kezdem el a gyógykezelést újra és újra. A rengeteg tablettát, az injekciókat miért szedem. .Ha annyira szereted a gyerekeket, vegyél ki egyet a gyermekotthonból!” - mondogatták. Mór-mór a férjem is hallgatott ezekre a tanácsokra, ilyenkor veszekedésig fajult a vitánk. Főleg az utóbbi négy-öt évben. Akkor már elkészült az emeletes házunk. Csak ketten kóvályogtunk benne. Az emeletre, meg vissza. És már a bizalmunk is csappant. Nem az orvosokban, mert Janecka Martin doktorban úgy bíztam, mint senki másban. Meg abban, hogy lehete ( még anya. Csak hát akkoriban mór tíz éve biztatott, eredmény meg sehol. A férjem is türelmetlenkedett. Mondtam is neki, tudod mi a helyzet, ha al arod, próbáld meg mással, én nem i llők az utadba. De ő is kibírta, én miig mást nem tehettem. Én anya akartcm lenni. Va lya Mária az igazát bizonygatja még most, utólag is. Talán nem is nekünk, a férjének Va lya Ferencnek. Pedig neki nem kell. Tavi ily januárban kisebb infarktusom Egy tardoskeddi (Tvrdosovce) családi idill. volt, hat hétig feküdtem kórházban, aztán itthon. Akkor éreztem igazán a gyerek hiányát. Értettem én a feleségemet, meg bíztam is az orvosokban, a nővérek is mondták, hogy biztosan sikerül a kezelés. Nagyon rendesek voltak, de én itthon voltam egész nap. és egyedül. A feleségem Újvárba járt dolgozni, én a kertben tettem-vettem, olvasgattam, és főleg unatkoztam. Nagyon rossz volt, mert korábban Komáromba jártam, később meg Bratislavában dolgoztam. Ott munkásszállón laktam. Szóval, mindig rengeteg ember között. Itthon meg rámszakadt a magány. Végtelennek tűnt az idő, míg a feleségem megjött a munkából, és azután is csak kettesben az öt szobában. Mindezt akkor mondja, amikor nincs ott a felesége. Nem titokként, hiszen ők ezt százszor, ezerszer megbeszélték. Csak Vanya Ferenc is tudja, az igazi győztes a felesége, neki van több mondanivalója. Április kilencediké az a dátum, amelyik megváltotta családunkat. Jaj, hogy vártuk azt a napot?! Amikor megszületett Tamáska, nem akartam elhinni. Mert elaltattak, nem láttam. Jött a nővérke, összecsókolt, és mondta, hogy látja Marika, mégis sikerült. Hirtelen elhallgat, a férjére néz. Aztán elneveti magát, a férje is mosolyog. Ilyenek az emberek! Mondtam is neki: Mari, Mari. Eddig nem volt semmink, most meg, hogy végre jelentkezik a csöppség, válogatsz is. Mert nekem mindegy volt, csak legyen már gyerek. Igaz, én is olyan vagyok, hogy alig született meg Tamáska, már azt mondtam, azért jó lenne, ha a másik kislány lenne. Mert akarunk ám még egyet Folytatná a mondatot, de már nem lehet. Felébredt a .boldogság”, nyugtalan gőgicsélés hallatszik a másik szobából. Figyelmet parancsoló gügyögés. Ö az — hozza karján édesanyja —, akinek sírása a ház öröme. NESZMÉRI SÁNDOR
