Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-01-10 / 2. szám

dách a cseh és szlovák szerzők műveit jelenteti meg, melyek kö­telező vagy ajánlott olvasmányok formájában a tantervijen szere­pelnek. Ezenkívül azonban behoz­zuk a magyarországi Diákkönyv­tár legjavát (magyar irodalom, vi­lágirodalom), melyek szintén a kötelező vagy ajánlott olvasmá­nyok között szerepelnek. Meggyő­ződésem, hogy a két sorozat (együtt!) hasznosan segítheti a2 „igényes és értő olvasók nevelé­sének" feladatát. Hogy valóban segítse is, az a magyar szakos ta­nárokon múlik! Az a tény, hogy a közkönyvtá­rak olvasóinak jelentős része diák, arról győz meg, hogy az ér­deklődés felkeltése megvan, s eb­ben több tényező, közte a tömeg­tájékoztatási eszközök is jelentős szerepet játszanak. Nem vagyok biztos azonban abban, hogy az igény kielégítése mindig rendben volna. Könyvtáraink ellátottságá­ra kellene szerintem nagyobb fi­gyelmet fordítani. Visszatérve az első kérdés­ben taglaltakhoz: A megjele­nés sokszor elhúzódik, befolyá­­solja-e ez, az 1978-ban kiadás­ra tervezett könyvek időbeni megjelenését? — A nyomdai gondok sajnos, rendszerré tették az áthúzódáso­kat. Ma még korai volna a jövő évi „csúszásokról” szólni, áltat­nánk azonban magunkat, ha azt hinnénk, a tervezett 59 mű mind­egyike megjelenik. Befejezésül kérem, hogy szól­jon az idei — 1978 — illetve a következő évek terveiről. Várható-e nagyobb, mélyebb rétegeket is megmozgató vál­tozás a kiadó munkájában? — Tematikailag a leglényege­sebbnek a népművészeti kiadvá­nyok rendszeresítését tartom. A meglevő sorozatokon kívül (Cseh­szlovákiai Magyar írók, Kis­könyvtár stb.). 1979-től szeretnénk sorozatban megjelentetni a cseh és szlovák irodalom legjobb alko­tásait. 1979-ben megindítjuk Fábry Zoltán életmű-sorozatát. Ezenkí­vül 1978-tól „Körkép” címmel időszaki kiadvánnyal szeretnénk felhívni a figyelmet a csehszlová­kiai magyar irodalom és szelle­miség figyelmet érdemlő alkotá­saira, alkotóira. Űj Mindenes Gyűjtemény címmel 1979-ben ugyanakkor olyan kiadványt adunk olvasóink kezébe, mely nemzetiségi életünk s szellemisé­günk sokrétű változásaira figyel­tet. 1980-tól tervezzük a tájkiad­ványok (Csallóköz, Bodrogköz stb.) megjelentetését, s ha min­den jól megy, 1980-ban jelenik meg a csehszlovákiai magyar iro­dalmi lexikon I. kötete. Jól tud­juk, ideje volna az irodalomtör­ténet megjelentetésének is. Itt azonban még csak a szándéknál tartunk. A változást mi — a felsoroltak alapján — a szellemiségünkre fi­gyelő, elmélyültebb munkában látjuk. Mindent megteszünk, hogy így is legyen! Л IFJÚ 1 WZEMMELJ Beszéljünk a szerelemről Beszélünk, írunk a szerelem­ről. Másként vélekedik egy serdülő, egy húsz év körüli fiatal, vagy egy tapasztalt érett em­ber. Sok fiatal összetéveszti a fellán­golást az igazi szerelemmel. Szeret­ni lehet valakit anélkül is, hogy a másik tudna róla. Megtörténik, hogy valaki megtetszik, mindent megten­nénk érte, keressük az alkalmat, hogy minél többet lehessünk társa­ságában. Vonz az ismeretlensége, küzdünk érte, mint egy elérhetetlen célért. Érzéseink kezdetben mégnem elég erősek, biztosak ahhoz, hogy a tudomására hozhatnánk. A harminc év körüli ember nem mindig foglal­ja szavakba érzelmeit. Az átélt ta­pasztalatok, tanulságok alapján el tud igazodni az érzések világában. Tud különbséget tenni ragaszkodás, vágy, szeretet és szerelem között. Egy meleg kézfogás, pillantás is el­árulhatja az érzelmek töredékét. A partner ebből sokat megért. De ez még nem az igazi szerelem. Ahhoz, hogy valaki megtalálja az igazi sze­relmet, közelebbről kell megismer­nie a másik embert. Kár, hogy a há­zastársak gyakran csak a házasság­­kötés után ismerik meg egymást va­lójában. Ennek azután tragikus kö­vetkezményei is lehetnek, melynek szenvedő alanya a gyerek ... H. Irén, Lakszakállas (Sokolce) Foto: JANEK A szerelem mindaddig ma­gánügy, amíg két ember lelki világának legmélyebb érzéseit tükrözi, a megfelelő he­lyen, módon, időben. Am a sze­relem problémái társadalmi prob­lémák is: a túl fiatalon, meggon­dolatlanul kötött házasságok nagy része válással végződik. A gyer­mekotthonok kis lakóinak töme­ge ilyen „családból” származik. A tizenöt-tizenhat évesek között nem ritkaság a tiltott diákszere­lem, de úgy vélem, hasznosabb, ha szabad idejüket művelődésre, sportolásra, s mindenekelőtt ta­nulásra fordítják. Sok esetben a serdülők bizalmatlanok szüleik­kel, tanáraikkal szemben, azon­ban -az ilyen bizalmatlanság kö­zepette nagy segítséget nyújtanak a szakkönyvek, folyóiratok. Kazán Valéria, Berencs (Brand) Tegyünk különbséget ab­ban, hogy mi elfogadha­tó erkölcsileg és mi ütkö­zik a jó ízléssel. Én egyáltalán nem tartom elítélendőnek, ha egy fiú átfogja a lány derekát, úgy sétálnak, s időközönként válta­nak egy-két csókot. Ilyenkor el­mosolyodom, s arra gondolok, hogy nem is olyan régen még mi is így andalogtunk. Ha jólesik a csók, vagyis ha két ember közt megvan a szükséges harmónia, az mindennél többet ér. Hiszen a csók az élet sója. Ne gondolják fiatal barátaink, hogy a mi fiatal éveink könnyeb­bek voltak, mint az övék. Akkor­tájt a nemi élet problémáiról be­szélni illetlenség volt. Ennek el­lenére akadtak olyan édesanyák, pedagógusok, akik hajlandók vol­tak felvilágosítani bennünket, amiért mi igen hálásak voltunk nekik. Mindig jobb, ha a szüksé­ges felvilágosítást kellő komoly­sággal, az élet iránti tapintatos tisztelettel nyújtják, mintha a fia­talok brutálisan értesülnének ezekről a dolgokról. Azonban nemcsak a kellő felvilágosítást kell megadni, hanem ezzel együtt felelősségérzetet kell oltani az if­jú generációba, mert csak így vál­nak jó szülővé és jó élettárssá. M. Gabriella, KoSice A szerelem valóban magán­ügy, de nem mindig azo­nos a szeretettel. Sok eset­ben a szerelmes ember magányo­sabb, mint más. Ezen kívül a mai fiatalokat nem kell a szerelemre biztatni, sajnos igen hajlamosak rá, nem gondolva annak visszás voltára. A szülők józanabbul íté­lik meg a helyzetet, ezért szólnak gyermekükre, amikor úgy látják, eltévelyedett. Sokan később, fel­nőtt fejjel megbánják fiatalkori ballépéseiket, de nem lehet min­den esetben visszakozni, s cikkor legjobban az anyának fáj gyer­meke elromlott élete. Mészáros Pálné, Izsák

Next

/
Oldalképek
Tartalom