Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-12-15 / 50. szám

/ A kultui szólistái f-;■<“« Wm Amikor Királyhelmecről (Krá­­fovsky Chlmec) és környé­kéről esik szó, gyakran hangzik el a hűha indulatszó után „az nagyon messze van“ kijelentés, maguk az ott lakók is úgy egetik szűkebb hazájukat, mint ||SWol-kelet"-et. Pedig mindössze Haftáz kilométerre van Szlovákia ||&Kírosától. janiikor lapunkban megindítottuk a LVersenyezzen velünk a barátság- Sgjfcrüért'1 akciót, már tudtuk, hogy a hatodik l(ör értékelését a tere­­besi (Trebisov) járásban tartjuk meg. Majd hosszú latolgatások után — hiszen annyi kedves hely van a környéken — Királyhelmecre esett a választás. Egy-egy sorsolás előkészítése hosszadalmas, ^fáradságos munkát igényel. Most sem volt másképp, talán még nehezebb lett volna a távolság miatt,I mint az eddigi sor­solások során, j De .«Kik lett volna, mert a helmeciek olyan szervezők, akikben bízni lehet. A négy patro­náló üzemen kívül ~f a tejfeldol­gozó üzem, a pékség, a zöldség-A lelkes közönség, lapunk hűsé­ges olvasói velünk együtt örültek a találkozásnak felvásárló üzem és a kórház — az előkészítésbe még nagyon sokan bekapcsolódtak a vnb-ról, a gim­náziumból és a művelődési házból is. Tulajdonképpen az egész város — ahogy később a fő szervezők elmondták. Nagyon szép est volt a helmed sorsolás. Mert a „keleti" ember szíve vendégszerető, baráti. A ven­dégszeretetből most bőven kijutott nekünk is, s egy része tán vonzó­erővé változik gyakoribb vendéges­kedésre csábítva. Mert a „távol­­kelet" minősítés talán abból is fa­kad, hogy e vidékre ritkán jut el az újságíró, még inkább egy szerkesz­tőség. Mostani találkozónk legna­gyobb jelentőségét is abban lát­ják házigazdáink is, hogy talál­­kozhatjyink, megismerhettük egy­Béres Máriát egyik készséges ! mélyesen vehette át a nöszöve A járási bizottság titkára, Cer Dobos elvtársnö gratuláltak a b más problémáit, gondjait, bajait és örömeit, lehetőségeit is. Valameny­­nyiünk véleménye az volt, hogy ilyen találkozókra sokkal gyakrabban kellene alkalmat keresni és találni. A legkellemesebb meglepetést a négy patronáló üzem versenyzői között megrendezett „Ki mit tud a Szovjetunióról?" vetélkedő szerezte. Mély eszmei és elvhűséget példá­zott a tizenkét versenyző, akik olyan ismeretekkel beszéltek az októberi eszmék bölcsőjéről, a Szovjetunió­ról, mint szűkebb hazájukról. S ha még a tényhez soroljuk azt is, hogy felkészítésükben sokan részt vettek, hogy munkatársaik közül jó néhá­nyon hasonló színvonalon, ilyen jó tudással, ismeretekkel versenyez­hettek volna, akkor dicsérhetjük csak igazán e versenyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom