Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-12-15 / 50. szám
Az elveszett idő óra smsiédja hozta el Abaráról ünnepi estünkre. Szeég járási bizottságának diját, a kerámia vázát, máková elvtársnő, és a nőszövetség jb elnöke, dog nyertesnek A kulturális műsor — ha rövid volt is — bizonyította, hogy a bodrogközi Fürt néptánc és -dalegyüttes értékes munkával gazdagítja műkedvelő kulturális mozgalmunkat. A fiatalok, akik most újoncként mutatkoztak be, lelkesek, tehetségesek. S ha még tudatosabban, szakszerűbben dolgozzák, használják majd fel a Bodrogköz gazdag népi hagyományait, legsikeresebb együtteseink közé nőhetnek. A lelkes közönség — hű olvasóink — a szorongó — a műsor végén boldog — szervezők és valamennyi vendég, köztük mi is, egyöntetűen állapítottuk meg a búcsú kézszorítások közepette: tartalmas, minden formalitást kizáró esten találkoztunk olvasóinkkal. is műsorban a Fürt néptánc- és dalegyüttes ; felléptek Nem is olyan régen még negyvennyolc órás volt a munkahetünk. Négy napon át nyolc-nyolc órát dolgoztunk, a szombati munkanapot úgy rövidítettük, hogy hét közben a hatodik „hosszú nap" volt. Elégedettek voltunk, örültünk a szabad szombat délutánnak, a vasárnapi pihenőnek és mindenekelőtt annak, hogy hazánkban a munkanélküliségnek még az árnyéka sem kísért többé. Eredményeink tették lehetővé, hogy a hatnapos munkahetet ötnaposra rövidíthetünk. Nem volt nehéz megszokni, hogy a hét végén két napig szünetel a munka. Most évi szabadságunkkal együtt százhuszonöt szabadnapunk van minden esztendőben. Az év minden harmadik napja — pihenőnap! Számoljunk csak utána, hogy így van. El sem tudnánk már képzelni másképpen. Központilag elfogadott tervek, határozatok szavatolják, hogy társadalmunk építésének feladatai, — és teljesítésük belefér ebbe a rövidített munkahétbe. De csak akkor, ha a kötelességét mindenki pontosan végzi. S ez az a pont, ahol meg kell állnunk; a gyakorlat azt bizonyítja, hogy sok helyen van brutto és netto munkaidő! Jelentős időkülönbség van a megszabott és a megvalósított, a valóban ledolgozott munkaórák között. üzemekben, hivatalokban, más intézményekben is gyakran hangzik el: „Rögtön jövök, csak... lefutok az üzletbe, . . . kifizetem a telefonszámlát, . . . kiváltom a bérletem, . . . berendelt a fogorvosom . . .“ A dolgozó valamilyen személyes jellegű elintéznivaló miatt „elugrik egy percre", s azután hosszú ideig szünetel a munkája. Azt is jól tudjuk, sok helyen műszak vége előtt félórával leteszik a szerszámot, hogy nyugodtan átöltözhessenek. A „megértő" főnök szemet huny, esetleg ő is készülődni kezd, hogy ne lógjon ki a partiból. És így gyűlnek, szaporodnak napokká, hetekké, hónapokká az elveszett percek, órák — megannyi üresjárat, amely népgazdaságunkat és közvetve minket, valamennyiünket érint. Ugye, nehéz elhinni, hogy egyetlen üzemben, a Bucina fafeldolgozó nemzeti vállalatban végzett felmérés azt mutatta ki, hogy a kései munkakezdés, a jól megnyújtott ebédidő és a munkaidőben végzett személyes ügyintézések miatt: egy esztendő alatt harminchárommillió korona kár érte az üzemet! Mennyi kész termék fér ebbe az összegbe, amelyre hiába vártak a vásárlók?! És hány ilyen üzem van országszerte? Annak ellenére, hogy több helyen már módosították a központi hivatalok félfogadási idejét (hetente egy napon 18 óráig), az ügyintézésben sem javult a helyzet. A trnavai jnb-n kimutatást készítettek, miszerint az egy nap alatt elintézett felek közül 419 tizennégy óra előtt járt a hivatalban. Háromszázhetvenen munkaidejük alatt! Közülük ötvenegyen igazoltan, kilépővel távoztak munkahelyükről, a többi dolgozó „lógott"! Megint egy hétköznap tükre egy központi hivatalban. Hol marad a többi járás, a többi intézmény és az év többi hétköznapja?! Igen sok példa tolakodna még ide. De ne példázgassunk. Ismerjük, tudjuk, hol van a munkánkon javítani való. A munkaidő ki nem használásának kérdése olyan összetett probléma, amelynek megoldásához minden területen és minden szinten egyszerre, egyforma felelősséggel kell hozzáfognunk. A napokban új kormányhatározat lépett életbe, amely utasítja a minisztériumok, nemzeti bizottságok, központi hivatalok vezető dolgozóit olyan sürgős intézkedések bevezetésére, mint az üzletek, szolgáltatások nyitvatartási, a hivatalok félfogadási idejének további szabályozása: a rendszeresebb áruellátás és elosztás; az üzemen belüli bevásárlási és személyes ügyintézési lehetőség biztosítása (esetleg egy dolgozó megbízása ezzel); a távolsági járatok menetrendjének a munkakezdés és végzés idejéhez igazítása; a bölcsődék, óvodák, napközi otthonok üzemeltetésének meghosszabbítása; a járó betegek rugalmasabb kivizsgálása, kezelése és egyéb lényeges dolgok, amelyek szorosan összefüggnek a problémával. Ezeknek a határozatoknak kis időrendi különbséggel jövő év decemberéig gyakorlattá kell válniuk. (Amíg a szolgáltatásoknál 1978 végéig, az egészségügyben 1978 első feléig, a gyermekgondozókban már ez év decemberében kell a határozatot realizálni!) Az első konkrét lépést tehát felső szerveink már megtették. A munkaidő helyes kihasználását azonban nem a határozatok oldják meg. Hanem az emberek. A dolgozók — vezetők és beosztottak. Mi valamennyien, akik örülünk a rövidített munkahétnek, szeretünk szépen öltözködni, jól enni; türelmetlenül várjuk az új bölcsőde, óvoda, bevásárló-központ vagy az új lakóház átadását. . . Csak arról feledkezünk meg sokszor, hogy fegyelmezett munka nélkül — nincs eredmény. S talán arról is, hogy a munkához való viszony a társadalomhoz való viszonyt tükrözi . . . JANDÁNÉ H. MAGDA
