Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-12-08 / 49. szám
A mikor reggel beült a férje mellé az autóba, már tudta, hogy ezen a napon is ő indítja be valamelyik munkatársa gépét. Ilyen ködben lassan járnak az autóbuszok, a vidékiek nem érkeznek pontosan. — Mit gondolsz, ma hányán késnek el megint? — fordult a férjéhez Fejesné. — Négyen-öten biztosan. Mit tudsz velük csinálni? A legelső járművel jönnek, nem tehetnek arról, hogy ilyen az idő... Majd úgy helyezzük szét a többieket, hogy ne legyen fennakadás — felelte a férje, s gondolatban már osztotta is be a gépekhez a munkásokat. így van ez csaknem minden reggel. A munkaszervezést már az autóban elkezdik. Négy évvel ezelőtt, amikor átvették ezt a munkát — Fejes Teodor mint a részleg vezetője, a felesége, Ilona, pedig mint mester — másról sem beszéltek, csak az üzemről. Igaz, volt is miről. A részleg három évig nem teljesítette a tervét. Több éve dolgoztak már a bratislavai Figaróban, s azzal az elhatározással vállalták az új beosztást, hogy bármilyen áron is, de fellendítik itt a termelést Az ára az lett, hogy hónapokig nem volt egy szabad percük sem, nem tudtak a családban másról beszélni, csak az üzemi problémákról. De az első hónapban teljesítették a tervet! — A dolgozókkal nem volt baj, csak a szervezéssel. Például heten csinálták azt, amit négyen is elvégezhettek. A fizetés is hétfelé osztódott. Egy sor újítást vezettünk be, melyekkel munkaerőt takarítottunk meg, és gyorsítottuk a munkafolyamatot is. Szigorítottuk a fegyelmet, pontosítottuk a bejárást. Lassan megnyertük a dolgozók bizalmát is. — Hányszor előfordult, hogy éjszaka felébredtem, s láttam, hogy a férjem nyitott szemmel fekszik mellettem. Min gondolkozol? — kérdeztem egyszer tőle. Azt mondta, hogy ha azt a régi töltőgépet kicserélhetnénk egy önműködőre, akkor három munkaerőt takaríthatnánk meg. Persze reggelig már le sem hunytuk a szemünket. — Amikor már minden a normális kerékvágásban ment, „megtiltottam”, hogy otthon a munkahelyi gondokról beszéljünk. Azóta reggel az autóban hangzik el az első szó a munkáról. — A huszonötödik évet töltöm már a Figaróban. Tizennyolc éve vagyok mester. Ennyi idő alatt nagyon sokan dolgoztak a felügyeletem alatt. Mert itt, ahol az alkalmazottak között csak elvétve találni férfit, gyakran cserélődik a munkaerő. A lányok hamar férjhez mennek, s mivel többnyire vidékiek, férjhez menés után állást változtatnak. A helybeliek az első gyerek után maradnak itt. Egyik elmegy, másik jön a helyére. A létszám feltöltődik, de a munka minőségén megérezni a változást. — Egy kis időbe telik, amíg megismerjük egymást. Mert minden emberhez másképpen kell közeledni. Az egyiket lelkesíti egy dicsérő szó, a másiknak csak a szigorú figyelmeztetés használ. Ahol reggelenként ennyi dolgozó áll munkába, ott a negyedóra késés is nagy kiesést jelent. Nem lehet ezt elnézni, nem szóvá tenni. Persze vannak indokolt esetek, különösen ősszel és télen, amikor a köd, hó miatt késik a vonat, az autóbusz. De azt is tudni kell, kinél lehet és kinél nem szabad elfogadni ezt az indoklást. Mert akadnak olyanok is, akik az autóbusz késésével magyarázzák azt is, ha elaludtak... — Ma reggel hárman késtek el. Egyikük az autóbusz miatt. Ez a munkásnő naponta száz kilométerről utazik, a ködös reggeleken már előre számolunk a késésével. A másik nagyon jó dolgozónk, kismama, nehezen viseli a terhességet, őszintén megmondta, 49. SZAMUNK RIPORTJA hogy elaludt. A harmadik rendszeresen késik. Sokféleképpen próbálkoztunk már vele — eredménytelenül, ő a prémiumosztáskor kevesebbet kap, mint a többi. — Persze akadnak olyanok is — szerencsére a dolgozók többsége — akik rendszeresen legalább húsz perccel a kezdés előtt itt vannak, hogy időben felkészülhessenek a munkára. Kyselák Lídiát, Kiaszta Terézt, Duba Annát, a Banic testvéreket nehéz megelőzni. Náluk nem kell tartani attól, hogy elalusznak ... Vagy itt van a két fiatal; Tóth Valéria és Demko Mária Júniusban kerültek ki a kilencéves iskolából, tizenhat éves korukig mint begyakorlók dolgoznak norma nélkül, de úgy versenyeznek egymással, olyan teljesítményt érnek el, hogy néha a legjobb dolgozóéval is felér. Az ő szüleiket, ha eljönnek érdeklődni a lányuk felől, örömmel fogadjuk, mert csak jót mondhatunk róluk. Sajnos akadnak olyan fiatalok is, akikről az ellenkezőjét kellene állítanunk — ha érdekelne valakit, ha eljönnének a szülők,.. Mert néha kibeszélhetjük a lelkünket, alig használ valamit A termelésen kívül egymás ügyes-bajos dolgával is törődünk, segítünk egymásnak, ha mással nem tudunk, legalább biztató szóval. Mint az a szocialista brigád tagjaihoz illik! — A munkaerő kihasználása minden heti termelési értekezleten szóba kerül. Mindnyájunk érdeke ez, hiszen a fizetést a teljesítmény után kapjuk, a tervteljesítés pedig időhöz van kötve. Ha egyikük hiányzik, a többinek kell őt helyettesíteni. A kollektíván belül megértők egymással szemben, ha a jószándékkal nem élnek vissza. Szívesen a kismama helyére állnak, ha a tanácsadóba kell mennie, elnézik, ha az autóbusz miatt nem érkezik meg valamelyik munkatársuk pontosan, de szóvá teszik, ha az a dolgozó hiányzik, aki máskor is kihúzza magát a munka alól. — Az üzemi orvoshoz munkaköpenyben ugrik át, aki rászorul, magánügyeik intézését a nemzeti bizottságon a délutáni órákban, munkaidő után végzik. A műszakból csak nagyon sürgős esetben, igazoltan mehetnek eL A tartalékok nem is az időveszteség csökkentésében, inkább a munkafolyamatok ésszerűsítésében rejlenek még. A dolgozókkal közösen igyekszünk ezeket is feltárni. A múltkor például Matúsz Katalin gépkezelő a következőkre hívta fel a figyelmet: a keverő gépébe az emeleten főzik a cukormasszát, egyszerre kezdik a munkát, ezért neki fél órát várnia kell, amíg a massza a gépébe kerül, vagyis amíg fenn megfőzik. Kérdezte nem lehetne-e ezen változtatni? Nehezen, mert a munkaidő az egész üzemben hat órakor kezdődik. Az első autóbusszal, vonattal érkeznek a dolgozók. Korábban tehát nem kezdhetnek a cukormasszát készítők sem. Sok esetben i-Üzenet helyett egykori iskolámba utca- és városképekbe a reggeli-déli diákvonulások olyan természetesen, olyan szervesen kapcsolódnak, mint az évszakok csodái: a hóvirág és a jégvirág, az első fecskék és a búcsút intő ökörnyálon vitorlázó pókok. Vonul az utcákon a diákok (hajdani mivoltunk tükörképei) hada. Kantáros bőrtáskák, kamaszszerelmet, világrengető elhatározásokat... a hajdani iskolát idéri fel bennünk az ősz. Évről évre megtörténik ugyanaz a csoda. Egyik nap még augusztus volt, a másik már szeptemberre virrad. Mozdulataink szeptember elsején idegesebbek, mintha az egy évtized alatt beléjük rögződött szokás már-már ösztön volna, mintha a táskát, könyveket akarnánk előkeresni.. . Helyettem három lányom izgult hajnal óta. Vagy másfél órával korábban keltek a szükségesnél. Futkostak a lakásban, tükör előtt cicomázták magukat, reggelizés ■közben alig fértek el a széken. Míg ettek is beszéltek. Az egyik egy Petőfi Sándor verset bóklászott ki tavalyi iskolai emlékei közül, a másik Weöres Sándor gyermekverseiből mondta fel a leckét, a legkisebbik megkérdezte, nem volt-e rokon ez a két Sándor nevű költő bácsi. Elindultak — az asztalon ottmaradt a félig elfogyasztott reggeli — ugyanazon az úton, ugyanabba az iskolába, mint apám s anyám, mint én és a testvéreim. Kezükben virág — családomban így adtuk meg az ünnep módját, mértük a tisztességet — várják őket ugyanazok a mosolyok, szavak, versek, mint annak idején minket vártak. Mit számítanak a változó városok, házak, iskolaépületek — a szeptember csodát művel. Az évnyitó ünnepély alatt gondolatban összevetettem a múltat a mával. Apám még meghatódott, hogy nem kell értünk tandíjat fizetnie, én már ingyen tanszerekkel fejeztem be iskoláimat, a mai kínálat: zeneiskola, balettiskola, rajziskola, nyelviskola .. . még ráadásul. A gyermekek egy csángó népdal dallamára Jankovics Ferenc versét énekelték: „Sej a mi lobogónkat fényes szellők fújják. ..” iipolysági (Sahy) magyar taní- Itási nyelvű gimnázium a haj■dani városháza ma már korszerűtlen épületében székel. A tantermekbe még jut valamennyi a jótékony napfényből, melyet megszűrnek még az épület előtt meredező festőién nagy termetű gesztenyefák is. A folyosókon mór szinte sűrű a homály, gyenge villanykörték fuldokolnak benne. De megmagyarázhatatlan módon feloldja a diákok zsibongása. Az ipolysági magyar tanítási nyelvű gimnáziumban az oktatás az Osztrák— Magyar Monarchia utolsó évtizedében indult meg. A burzsoá Csehszlovák Köztársaság megalakulása óta kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint egy fél évszázada nemzetiségi gimnázium. Ez a megfogalmazás rangot és küldetést is jelent egyben. Rang — mert fél évszázad alatt néhány ezer értelmiségi műszaki, humán irányzatú, vagy pedagógiai szakember indult innen egyetemre vagy a társadalom felelős posztjaira; rang — mert a jelentősnek nem mondható városkában (mely volt ugyan járási, sőfcr megyeszékhely is), rang, mert az évszázadokon keresztül hét szűk esztendőt élő Ipoly-mentének, ahol a kenyérnek valónál csak az ipar teremtődött meg nehezebben, ahol a Dunától a Kürtös patakig egy pár falusi téglagyárocska szamorkodott csupán, — reményt is jelentett ez az alma mater: a tudattisztulást, a néphez, tájhoz hű holadó értelmiség kinevelését. Küldetésének jelentősége nem csökken a mában sem, csak átértékelődik, hiszen ma egyik bázisa nemzetiségünk szocialista értelmiségének, generációk sorát bocsájtja az életbe, tovább él és virágzik a szűkös Ipoly menti tájon, ■gimnáziumot 1972-től Csömör Bélla igazgató vezeti. Losonci szár®mazású, le sem tagadhatja, érződik palóc beszédén. — így legalább könnyebben meghonosodtam — ékelődik a „ságiak" palóci rátartiságán. Ő sorolja el, hány osztály fér el ebben az ódon épületben. A nappali tagozaton két első, három második és kétkét harmadik, negyedik osztályt 283 tanuló látogat Az esti tagozatra (négyévenként nyitnak egy-egy osztályt) 30 felnőtt iratkozott be. Az „estisek" általában szakmunkások, okik a továbbtanulást egyre nagyobb számban igénylik. A tanári karból 1972-ben csak öten voltak szakképzettek, ma már 25 pedagógusból 18-nak van egyetemi, — gimnáziumi oktatásra szóló képesítése. xxx Amint az egyetemi és főiskolai felvételeik kerülnek szóba, az igazgató az 8
