Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-11-24 / 47. szám

R február 24-én egy, idiánok számára ki­­í, a Pine Ridge Re­megtalálták egy fia­it. Az indiánok hiva­­ának, az Indiánhiva­­u of Indian Affairs) rendőrsége és az FBI elrendelte a hivatalos halotti szemlét és a halál okának kivizsgálását. Noha a tanúvallomások fejsebet említe­­tenek, a hivatalos jelentésben mégis ez állt: A halál oka meg­­fagyás. Március 6-án az FBI az ujjle­nyomatok alapján megállapította a személyazonosságot. A fiatal nő neve Anna Mae Aquash volt. A Család- és Polgárjogi Bizottság azonnali közbelépésére még egy halottszemlét ejtettek meg, más orvosokkal. ök megállapították, hogy természetes halálról szó sincs, a halál oka tarkólövés. Anna Mae Pictou Aquash a mic­­mac indiántörzsből származott, a törzs Kanadában, Nova Scotia te­­tületén él. Két kislány anyja volt, különben tanítónőként és politikai aktivistaként dolgozott. Annak ide­jén, még 1972-ben részt vett azon a menetelésen, amelyet „A meg­szegett szerződések karavánja" né­ven indítottak az indiánok az or­szág minden részéből Washington­ba, a következő évben pedig Wounded Knee-be. 1973 szeptemberében az FBI A mai indián — polgárjogi harcos. Russell Means megtámadta a sziu indiánok vallá­sos vezérének, Leonard Crow Dog táborát, aki még ma is politikai fogságban van. Ekkor Annát is le­tartóztatták. Ez a támadás egyike volt azoknak a rendőrakcióknak, amelyekkel az FBI két ügynökének haláláért „fizetett", akiket ismeret­len tettesek lőttek le Pine Ridge közelében. Annát elfogató parancs nélkül tartóztatták le. A kihallgatáson ker­telés nélkül megmondták neki: Dolgozzál nekünk és maradj élet­ben, de ha nem, akkor... Szabadonbocsátása után ide-oda utazgatott és igyekezett „együtt­működést" színlelni, miközben a Dél-Dakota-i politikai foglyok szo­lidaritási alapjába rendezett gyűj­tést. Ekkor fogták el másodszor, s nem sokkal később teljesen le­bukott — és az FBI felírta a szö­kevények listájára. Haza írt leveleiben többször tett említést róla, hogy az FBI halálo­san megfenyegette. Mindenképpen sok dolog utal arra, hogy Annát meggyilkolták, mert nem volt haj­landó „kooperációra". . . Anna Mae Aquash halála csu­pán egy eset a sok közül, ame­lyeket az 1974-ben az ENSZ mel­lett megalakult Indiánegyezmény Nemzetközi Tanácsa (International Indian Treaty Council) dokumentá­ciós anyaga tartalmaz, s amelyet HOGY HALT MEG ANNA MAE AQUASH? KÖNNYELMGEK-E a mai LÁNYOK? MODERNEK-E A MAI LÁNYOK? A minap került kezembe a kitűnő magyarországi újságírónő, Sulyok Ka­talin riportkönyve, „Ügy szeretnék férjhez menni!” címmel. Csak sajnál­ni tudom, hogy kevés könyvesboltunk­ban kapható ez a könyv, mert annyira érdekesen, sokrétűen vizsgálja a pár­­választás gondjait, problémáit és buk­tatóit, hogy akár a párválasztás kézi­könyvének is beillene. A fentiekben elmondottakkal csupán csak jelezni kívántam, hogy igenis beszélni kell a szerelemről, természe­tesen nem szabad az „aki sokat markol keveset fog” hibájába esni. E téma kap­csán nem ártana tisztázni magának a szerelem szónak jelentését, fogalmát. A Magyar Értelmező Kéziszótár sze­rint: „A szeretett személy iránti vágy­ban és odaadásban megnyilatkozó, ne­mi vonzalmon alapuló érzelem.” És most e meghatározás szemszögéből vessünk pillantást a felállított kérdé­sekre. Idős emberek szájából gyakran elhangzik, hogy „könnyelműek ezek a mai lányok”. Természetesen nem lehet általánosítani, de a vitaindító egyik levélrészletéből is ez tűnik ki. „ ... Az­után stoppoltam egy kocsit. Fölvett két fiatalember. Az egyikkel útköz­ben lefeküdtem. Azt hittem, hogy csak futó kaland, de azóta sem tudom elfe­lejteni. Beleszerettem.” Ritka nagyfo­kú könnyelműségre, meggondolatlan­ságra vall. Nyugodt szívvel elrettentő példának is minősíthetjük, ez így a szerelem legnagyobb megalázása. Ilye­nek olvastán olyan érzésem támad, mintha a mai modern szerelmi regé­nyek (ahol már a második oldalon le­fekszik a lány a fiúval) és az erősen erotikus beállítottságú filmek szünte­lenül áramlanának a fiatalok érzelmi világára. Melegen ajánlanám, hogy itt­­ott egy klasszikus darabot is olvas­sunk, tekintsünk meg „egyensúlyunk visszanyerése” céljából. KICSIK ÉS NAGYOK Tárgyalás volt a maga nemében. Nem a bíróságon, csak egy szociális ügyintéző hivatal helyiségében. A ser­dülőkorban levő kislány mereven, mint az „élő tilalomfa” állt szülei között, akik érte hadakoztak: melyiküké le­gyen. Mert a szülők útjai már régen szétváltak... nemrég Genfben az Egyesült Nem­zetek Szervezete elé terjesztettek. Egy másik kirívó eset az oglala­­sziu Russell Means esete, aki az Amerikai Indiánmozgalom (AMI) egyik legkiemelkedőbb ve­zéralakja, s egyúttal egyik szerve­zője Wounded Knee elfoglalásának is. Meanst 1973 óta tizenkétszer tartóztatták le, és négy gyilkossági kísérletet úszott meg csodával ha­táros módon: először egy rendőr bottal akarta leütni, másodszor ugyancsak egy rendőr közelről rálőtt, harmadszor egy száguldó autóból lőttek rá, negyedszer az egyik FBI-rajtaütés alkalmával ka­pott ezúttal nagyon súlyos mell­lövést. Az utóbbi esetben minden előzetes törvényszerű hivatalos vizs­gálat nélkül az államügyész vádat emelt ellene a hatóságokkal szem­beni ellenszegülés miatt. Most Genfben Russell Means az egyik legmeggyőzőbb, legerősebb képvi­selője volt népének. Ugyancsak ismertté vált négy seminole indián férfi esete is — Johnson Warledo, Gary Larmey, Jack Warledo és Tom Abasis — akiket egy fehér esküdtszék zsaro­lás, vagyon elleni vétség és össze­esküvés, sőt a gyújtogatásig terje­dő lázadás vétkében talált bűnös­nek. Mit tettek? A négy seminole indián meg­kísérelte, hogy rávegye a kormányt és a Santa Fé Vasúttársaságot egy érvényben levő, ám be nem tartott szerződés respektálására. A társa­ság 1898-ban a seminolok területé­nek egy részét elvette, s megígérte, hogy kártalanítja őket. A szerző­dést 1904-ben megkötötték, de a vasúttársasáq mind a mai napig nem tett eleget vállalt kötelezett­ségeinek. A sértett fél 1975 novem­berében egyszeri kártalanítási ösz­­szeget, 217 000 dollárt kért a tár­saságtól. A társaság rábólintott, de ahányszor kitűzték a tárgyalás ide­jét, annyiszor közbeszólt a „vélet­len" oz FBI és a helyi rendőrség képében. Végül is a négy nevezet­tet bilincsbe verve vitték el. Gyújto­gatásról szó sem volt, erre a per folyamán 'nem is akadt bizonyíték, de a „zsarolás" ténye minden­esetre fennállt: vagyis az indiánok kérelme a szerződés betartására . . . Jimmy Durham, az International Indian Treaty Council hivatalának vezetője közölte, hogy Wounded Knee elfoglalása óta az Amerikai Indiánmozgalom (AMI) több mint 1000 tagját, illetve a mozgalommal rokonszenvezőt meggyilkolták. És az indiánmozgalom számos aktivistája várja perét. A genfi fórumon Jimmy Durham összefoglalta a jogos vádat: „Az Egyesült Államok bűnös az emberi jogok legdurvább megsértésében az indiánoktól megtagadja az élethez való jogot. Továbbá meg­tagadják tőlünk anyanyelvűnk és kultúránk ápolásának jogát, a mű­velődéshez, a munkához való jogot, megtagadják tőlünk azt a jogot, hogy népünk tartalmas, hasznos és produktív életet tudjon élni. Min­den ember legelemibb joga, hogy saját életét élhesse. Az én életem egy cherokee indián élete, s én más életet nem akarok és nem is tudok élni." Feldolgozta: LÁNG ÉVA

Next

/
Oldalképek
Tartalom