Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-11-24 / 47. szám
Beszéljünk a szerelemről A könnyelműség fogalmát nem szabad összetéveszteni a modernség fogalmával. Vajon modemek-e a mai lányok? Ismét csak a vitaindító cikk egyik leveléhez térek vissza: „Minden kis csaj azt akarja. Ha egy féldecit lehajtanak, azt csinálhat velük az ember, amit akar ...” Bizony a gyakorlat sok esetben ezt igazolja. Talán a lányok az ivásban is egyenjogú felekké kívánnak válni a férfiakkal? Vagy talán ezzel is modernségüket óhajtják kifejezni? Vigyázzunk, ez nem a modernség jele! Az ifjúsági klubban egymás anatómiai felépítésének tanulmányozása sem a modernség jeleként fogható fel. Meg aztán a lenge, hézagos öltözködés sem minden esetben az illető személy modernségéről tanúskodik. Súlyos hiba, ha egy lány modernsége csak puszta külsőségekben nyilvánul meg! Ne felejtsük el, ennek is vannak határai, nehogy azután modernségünk visszaüssön, mert a kiszolgáltatottság mai. korszerű formájába kerülhetünk (lásd a fenti levélidézetet!). És ne akarjunk mindenáron, erőnkön felül modemek lenni, és különösen akkor ne, ha csak a külsőségekig jutunk el modernségünkben. Sajnos, nem egy esettel találkoztam, hogy a kislány tetőtől talpig modem (persze csak felszerelésben), gondolkodásmódja viszont még húszéves késésben volt. Persze, az sem a legszerencsésebb helyzet, ha a lányok sok mindenben a mama befolyása alatt állnak, főként a párválasztási problémákban. Nem tanácsos minden esetben az otthon tapasztaltakat keresni, a mama férjideálját megvalósítani. „Baj ez?” — kérdezi Sulyok Katalin is könyvében, s mindjárt válaszol is a kérdésre: „Annyiban baj, hogy ezek a lányok esetleg kölöncként hordják magukkal, talán egy életen át, az otthonról örökölt férjideált. S ezzel együtt még számtalan olyan kölöncöt hoztak magukkal, ami a megváltozott társadalomban, a megváltozott körülmények között inkább megnehezíti, mint segíti a pártalálást.” Sajnos, sok lány irreálisan tekint a szerelemre, a régi szirupos leányregények „nagy érzéseit” keresi benne. Ne járjunk a fellegekben, fogadjuk el a szerelmet a legszebb emberi érzésnek, ami nem csupán lángolásból, csodálatos érzésekből áll, hanem József Attila szerint: „Kettős teher, s kettős kincs, hogy szeretni kell.” Tehát a szerelem szürke hétköznapi oldalát sem szabad szem elől téveszteni, mert az igazi szerelem a mindennapok gondjaiban, bajában mutatkozik meg igazán. És még valamit: bánjunk okosan a szerelemmel, mert nemcsak a tizen- és huszonévesek érzése a szerelem, akár a sírig is elkísérheti az embert. Befejezésként ismét Sulyok Katalin könyvéhez nyúlok. „ ... Hogy a lányok férjhez akarnak menni, ez természetes. Férjet akarnak, gyereket, családot, érthető. A kérdés, ami engem izgat, hogy csak ezt akarják-e, vagy ezzel párhuzamosan egyéniségük kiteljesedését is? Vajon a lányok férjhez menési vágya összhangban van-e az oly sokat hangoztatott női egyenjogúsággal, vagy akadályozza azt?” Kedves lányok, a felvetett kérdések alapján gondolkodjunk el azon, hogy valóban modemek vagyunk a szerelem terén is? BODZSAR gyula V* vt VI It ««na fe ■ r'iy Foto: M. VODÉRA Váratlanul csöppentem az ismeretlen szituációba, de a vádaskodó szavak áradata pillanatok alatt elém rajzolta a képet. M.-ék házasságának felbontása után mindhárom gyerek — két idősebb fiú, a harmadik kislány — az anyánál maradt. Az apa másodszor is megnősült. A fiúk azonban egymás után „átvándoroltak” az apához. A csalétek állítólag a jobb anyagi helyzet volt. Tavaly a kislány, Ilonka is követte bátyjait. Azóta élnek apjukkal és annak második feleségével közös háztartásban. A magára maradt, elkeseredett anya bírósági eljárást indított, visszakövetelte a lányát. A járásbíróság döntése az apa javára, a kerületi az anya javára mondta ki az ítéletet. M.-né a kézbesített végzéssel azonnal jelentkezett a szociális ügyosztály vezetőjénél, intézkedjen, hogy a lányka visszamenjen hozzá. Az idézésre mindhárman megjelentek, de a kislány és az apa — mivel még nem kapták kézhez a végzést — nem tudták, miről lesz szó. Köszönés nélkül, ellenségesen mérték végig egymást. Az anya katonásan pattogó szavakkal előzte meg a közlésben az ügyvivőt: — Nekem ítéltek ... csomagolsz és jössz! Az apa görnyedt háttal, lehajtott fejjel állt. Tekintetét csak a kislány kezéig emelte, nézte, milyen izgatottan tördeli ujjait. Néhány másodpercnyi csend után az ügyintéző Ilonkához fordult. Hangjában részvét bujkált. — Kislányom, vissza kell menned a mamához, ... mikor mész vissza ... ? Ilonka még jobban kiegyenesedett, de nem válaszolt. Hosszú unszolás után szólalt meg: — Miért akarnak engem erőszakkal oda küldeni, ahova nem akarok menni... Az anyát elöntötte a méreg, vádolt, veszekedett, kiabált. Az apa is meg akarta védeni az igazát. Piszkos szenynyesként teregették ki közös életük ■■■■■■■■■■■■■■■■■ buktatóit, még legintimebb dolgaikat is. A nagy hangzavarra nyíltak az ajtók, átjöttek a szomszéd helyiségben dolgozók is. De ők ketten nem vették észre. Azt sem, hogy a kislány egyre jobban összekuporodott, arcát pirosra festette a szégyen ... — Kislányom, vissza kell menned a mamához ... egyszer te is anya leszel és megérted, hogy... — Igen,... de én biztosan másképpen fogok viselkedni a gyerekeimmel szemben... — Ugye megmondtam! Telebeszélték a fejét, ilyen gyereket könnyű elbolondítani, szép ruhákkal, pénzzel csalogatni, meg azzal, hogy nálunk önálló lehetsz, szabadságot élvezhetsz, megnézhetsz minden filmet... De ennek vége lesz! Nálam a helyed és kész! — hangzott a parancs az anya szájából. — Kislányom, mondd meg végre, mikor mész vissza a mamához, mert különben oda kell vitetnünk... Ez ellen a végzés ellen nincs fellebbezés ... — várta a választ még mindig türelmesen az ügyintéző. Ilonka a kérdésre kérdéssel válaszolt : — Mikor választhat a gyerek magának szülőt, mikor döntheti el maga, hogy kinél akar élni... ? — Tizennyolc éves korában ... No, akkor mikor mész vissza? — Mikor?... Majd, ha apa is megkapja a végzést... addig nem ... Ha nincs fellebbezés, mennem kell... Az ügyet hivatalosan lezárták. A felek megint köszönés nélkül váltak el egymástól. Egymás után léptek ki az ajtón. Elöl az anya, utána az apa, mögöttük a kislány — akinek a szülők gyűlölködése talán egy egész életre szóló lelki sérülést és szégyenérzetet adott örökségül. JANDÁNE H. MAGDA ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ ■■■■■■■■■■■ 5
