Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-09-29 / 39. szám
bácsi, aki tíz évig volt a hanvai szövetkezet elnöke. — Amerikásnak hívtak, mert tizenhét évet dolgoztam az ottani szénbányákban. Ott kerestem meg a föld árát. Keservesen szerzett föld volt az, tudták, ha én lemondok róla, annak meglesz a maga oka ... A hanvai szövetkezetben az első két évben három elnök váltotta egymást. A tagság ezután a negyvenhét éves György Sándorra szavazott. — A feleségem azt mondta: Sándor, ezt a tisztséget csak úgy vállald el, ha tudsz a népnek segíteni! Mert ekkor nagyon reménytelen volt a helyzet, néhányan kilépésüket kérték, féltünk, hogy szétesik a szövetkezet. Megígértem neki, hogy segítek az embereken! — Küzdelmes évek voltak azok! — kapcsolódik a beszélgetésbe a felesége is. — A férjem hajnalban elment otthonról, de sokszor késő éjszakáig sem tért haza. Gyakran előfordult, hogy esténként két-három traktorossal, vagy gépjavítóval állított be. Adj nekik vacsorát, és vess a szobában ágyat! — mondta ilyenkor és én könnyes szemmel bontottam meg a fehér ágyat, de nem szólhattam semmit ellene, mert a közösért, mindnyájunkért tette. Akkor a szövetkezetnek még kevés gépe volt, a gépállomásról jártak megművelni a földet. A szállásért, kosztért legfeljebb szép szóval fizethetett a szövetkezet. Amit az uram keresett — mi volt az a napi két munkaegység tizennégy korona értékben! — az a kosztosokra ment el. Csak az biztatott, hogy egyszer majd csak jobb lesz, hiszen az eredményeink évről évre javultak. — György bácsi kemény ember. Én egész idő alatt agronómusként dolgoztam mellette. Pontos, jó munkát követelt az emberektől, de amit ígért, azt meg is adta nekik. Még most sem tétlenkedik, jelenleg a hanvai gazdasági udvarban őr. Ahányszor arra megyek, mindig megállít, figyelmeztet: ezt nem jól csináljátok. Vagy: ezt szépen elvégeztétek. Együtt örül velünk az eredményeknek, de a hibák fölött sem huny szemet — mondja Turis Pál. Hogy mennyi önfeláldozás, lemondás és erős akarat kellett ahhoz, hogy huszonöt év alatt enynyit változzon a szövetkezeti parasztság élete, azt csak az tudja igazán, aki maga is átélte. A vezető dolgozó felesége, gyermeke, aki a férjét, apát, örökös gondban, idegességben látta — küzdelmes, nehéz időszakként tartja számon azokat az éveket. Akik kezdettől fogva a szövel-39. számunk rí i negyed-zázados változást. Mert aki csak egy ■■ visszaemlékezik arra, milyen volt itt tizenöt-húsz évvel ezelőtt a szövetkezet gazdasági udvara, most elégedetten állapíthatja meg; sokat javult az élet! Az asszonyok, akik huszonöt évvel ezelőtt reggelenként bokáig érő sárban, koromsötétben botorkáltak az istállók felé, hogy fáradhatatlan kezükkel megfejjék a teheneket, ma büszkén, de szívük mélyén kicsit irigykedve jönnek megnézni a betonúttal, rózsákkal övezett korszerű fejőházat. Akkor még el sem tudták képzelni, hogy ilyen is lehet egyszer. Csak bízlak, reménykedtek... És dolgoztak keményen, hogy egyszer talán majd könnyebb lesz. — Nagyon nehéz volt az indulás. Egymást kérdezgettük: így csináljuk, vagy inkább amúgy? Nem volt kire támaszkodni, kitői tanácsot kérni, mert akkor még a járáson sem nagyon tudhatták, hogyan lenne jobb — emlékezik vissza Turis Pál, aki kezdettől vezető dolgozója a gazdaságnak. Ma a Vörös Csillag szövetkezet négy község — Lénártfalva (Lenartovce), Hanva (Chanava), Csíz (Cíz), és Velkenye (Vfkyfta) — határát és lakosságát fogja össze. A közös gazdálkodás alapját mind a négy községben huszonöt évvel ezelőtt rakták le. Kezdeti bizonytalanságuk, töprengésük, sok gondjuk hasonló volt. Az emberek mind a négy faluban egyformán emlékeznek vissza arra az időre, amikor hónapokig fizetés nélkül dolgoztak, kézi kaszával vágták a rendet, éjjel gyűjtötték a lóherét. Ma már mindezt úgy emlegetik, mint egy mesét, melyben a jó győzött a rossz fölött. Erősen bizonygatják, hogy aki akkor a legjobban húzódozott a közöstől, ma a legodaadcbb dolgozója a szövetkezetnek, s erőszakkal sem lehetne visszaadni neki a földet. — Pedig huszonöt évvel ezelőtt sokan mondták: Nem adom a földemet, jószágomat, szerszámomat senkinek! Először az írta alá a belépési nyilatkozatot, akinek semmije sem volt. A csordás, a juhász, a kondás és a cselédek. A jó gazdák közül senki sem akart „kötélnek" állni. Azt mondták: ha majd az amerikás György Sándor beáll, akkor mi is aláírjuk — meséli György György Sándor, a hanvai szövetkezet egykori elnöke feleségével együtt szabad idejében Tompa Mihály sírboltja körüli virágoskertet «andozza. ROZS
