Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-09-29 / 39. szám

A nődolgozók kezdettől a szö­vetkezet pillérei kezeiben dolgoznak, az akkori vezetők munkáját kellőképpen értékelik is. A változásokat saját életük és a maiak munkakörülményein mérik le. A hetvenöt éves Pákó Zoltánné a nyolcórás mun­kaidőről beszél, hogy „most már könnyű, de nem szabad elfelejteni, volt idő, amikor nappal mar­kot szedtünk, éjjel pedig a takarmányt gyűjtöt­tük!” Molnár Teréznek pedig — aki tizenhárom gyermeket szült, és még most is dolgozik a szö­vetkezetben — minden hónap elején eszébe jut, hogy voltak évek, amikor pénz helyett bizta­tás, kitartásra ösztönzés volt a havi fizetés. Ok ma a kertészetben állandó, nőknek való mun­kát végeznek, és ezért biztos keresetük van. A fiatalja — a tizenhét-tizennyolc éves Hor­váth Erzsébet, Molnár Ági, Várady Lívia, Hor­váth Ica — mindezt már természetesnek tartja. De idősebb munkatársaik szavaiból ismerik — és sokszor el sem akarják hinni — hogy úgy is lehetett küzdeni, dolgozni, élni. reménykedni. Szlelo Jánosné és özvegy Túnyi Júlia hosszú évekig dolgozott az állattenyésztésben. Reggel, este az állatoknál, nappal pedig a kertészeiben. Mert szükség volt ekkor minden kézre. Ma már elég a nyolcórás munka a zöldségesben ... Nem csak a kereset miatt dolgoznak, azért vonzza őket a munkahely, mert nehéz lenne elszakadni a töb­biektől. Autóbusz viszi őket a munkahelyre. A szövetkezet konyháján meleg ebéddel kínálják őket... Csízi Alizzal és Arnócz Borbálával is a ker­tészetben találkoztunk. A szövetkezet megalaku­lásakor mindketten kilencévesek voltak. Az az izgalom, bizonytalansággal keveredett remény­ség, melyet szüleik éltek át akkor, az ő emlé­keikben is él. Megmaradt bennük a föld szere­­tele, a ragaszkodás hozzá: ez a szülői örökség. Ma ebben a háromezer-négyszázhelven hektá­ros szövetkezetben, melyben több mint hatszáz ember dolgozik, nem akad egy lélek sem, aki ne ismerné el a közös gazdálkodás előnyeit, ne be­csülné meg a jólétet, melyet huszonöt év kemény munkájával teremtettek meg maguknak. Czokoly Albert, a hanvai nemzeti bizottság titkára sza­vai szerint az emberek életkörülményeinek javu­lását legjobban a cigány származású polgárokon lehet lemérni. A szövetkezet úgy gondoskodik róluk, hogy munkájuk eredményével szocialista embeihez méltó életfeltételeket teremthetnek ma­guknak. Az utat, melyen huszonöt évvel ezelőtt a négy falu lakossága elindult — folytatni kell. A gon­dok nem fogynak el, csak mások lesznek. Mint ahogyan maguk az emberek is változnak. Ta­pasztaltabbakká, anyagiakban, szellemiekben gaz­dagabbakká válnak. Ezt a tapasztalatot, szellemi gazdagságot kell felhasználni arra, hogy a jövő­ben, az igények növekedésével arányosan még jobb eredményeket érjenek el. A föld, a szövet­kezet, munkájuk szeretete a biztosíték, hogy így lesz. A vezetés Madarász Sándor nemzetgyűlési képviselő kezében van. Az ő tudása, tapasztala­tai, a szövetkezeti tagság szorgalma által a Vörös Csillag szövetkezet gazdasága körül egyre több piros rózsa virágozhat mindannyiuk örömére. H. ZSEBIK SAROLTA Az asszonyok emlékeiben ott élnek a szövetkezet első küz­delmes évei Amióta Molnár Teréz a szö­vetkezetben dolgozik, már egy új nemzedék nőtt fel Huszár Tibor felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom