Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-01-03 / 1. szám
mintha súlyos is lett volna; nehéz és teli, mint egy vödör, amit egy vödör, amit csordultig húztak vízzel. Géza bácsi otthagyta Anyut! Nem lesz semmi a házasságból! Elmosogattak. Lujzi törölgetett, a Nagymama dúdolt. Fura, reszketős hangja volt: „Szívem szívednek örökös rabja lett...“ Senki se törődött vele, elment lefeküdni. Az este langyos volt, esőt ígérő. Anyu bekiabált a szobába, hogy aludjék, jócskát, de nem jött be megcsókolni, hanem kiment a gangra, és Lujzi látta az ágyból, az ablakon át, hogy leült a szemétládára, átfonta a térdét, és néz maga elé a sötétben. Nagyon különös volt, ahogy ott ült a szemétládán, és láthatólag nem is érezte az erjedő gyümölcshéjak szagát. Aztán Nagymama is kiment, a gyermek hallotta, hegy reccsen valami, felnyiszorog. Nagymama nyilván kivitte a sámlit, és most ketten bámulnak a sötétbe. Ha a jó Isten lenéz, akkor látja őket, amint ott ülnek a szemétládán és a sámlin, mindegyikük mögött a védőszentjük, Nagymama mellet Szent Rozália, mert _ Nagymama Rózsa, Anyu mögött meg Szent Anna, mert Anyut meg Annának hívják. Géza bácsi! Borzasztó! — És most mi lesz? — kérdezte Anyu, és olyan furcsán tett, mint egy kutya. „Most mindenfélék lesznek“ — felelte gondolatban Lujzi. Anyu ki akarta festeni a lakást, de aztán hirtelen pénz kellett Géza bácsinak, hát a festés elmaradt, és Géza bácsi azt ígérte, majd jövőre 6 fog festeni. A házban nevetni fognak rajtuk, eddig is nevettek már, a szomszéd néni egyszer szólt is, minek jár Anyu olyannal, aki annyival fiatalabb nála, nagy harag lett belőle. ■4 — Mi lesz? — kérdezte megint Anyu. Lujzi felkönyökölt. Anyu akkor már nagyon sírt, Nagymama nem válaszolt semmit. Kinn az eső is rákezd te, de nemigen áznak meg, mert itt a lakásuk előtt fedett a gang. Ha majd meghalnak. Anyunak nagyon jó dolga lesz, igazán sok jutott neki a földön, mindnyájukat 6 tartja el és éjjelre különgépelést szokott hazahozni mert ő meg Géza bácsi nagyon sokba kerültek, jól kellett őket táplálni. És Géza bácsi hányszor itt aludt, hogy is nem sajnálja ezt a jó ágyat; a Nagymama mindig úgy tett mintha süket volna, mikor Anyu hajnalban kiengedte Géza bácsit, pedig még 6 is felébredt az ajtónyitásra, aki mélyen alszik, hát még Nagymama, aki olyan sokat kijárt éjjel. Ha imádkoznék? Ha imádkoznék, hogy Géza bácsi térjen viszsza hozzájuk? Ha az ember erősen akarja, nagyon kéri, hittel, akkor meglesz. És akkor visszajön. De viszajöjjön-e? Eltöprengett. Legjobb volna, ha csak a pénzt hozná vissza, a festéspénzt meg a másikat, amiről Anyu nem is tud, a kabátpénz, ami Nagymamánál állt, és amiből Anyunak kellett volna kabátot venni, de Géza bácsi elvitte múlt szombaton, két hete, azzal, hogy kiegészíti az összeget, és 6 veszi meg. meglepetésül. Jöjjön vissza? De hátha később megint elmenne. Milyen lenne az élet az ilyen megbízhatatlannal? Egyszerre olyan vak düh fogta el arra a gondolatra, hogy Géza bácsi most vacsorázik valahol, róluk mesél, a Nagymamáról, aki mindig szipog, amikor nem imádkozik, meg az Anyu festett hajáról, meg őróla, aki/ cigányokkal barátkozik, hogy megmeredt és kihűlt a lába. Megriad, elkezdett imádkozni. Az eső kopogott a gang üvegfedelén. Holnap elmegy a templomba és a pénzért, amit a bizonyítványért kapott, az egész pénzért gyertyát vesz. Van a kisoltár előtt egy vaskorona, annak a fogacskáit mind körültűzködi gyertyával, és mindegyik gyertya Géza bácsiért égjen, hogy valamilyen módon mégiscsak rendbejöjjön minden. A jó Isten gyorsabban meghallja, mintha felhívhatná telefonon, vagy sürgönyözne neki, pedig a hang borzasztóan gyorsan terjed. A fény még gyorsabban. A lökhajtásos gépnek olyan különös hangja van. Villámuk. Haragszik a jó Isten. Elektromosság van a levegőben. Csak nem lesz talán háború? Mindenütt mondani keUene, hogy ne legyen. Semmitől nem fél úgy, mint a háborútól. Ha eszébe jut, hogy ledobják az atombombát, nem is tud enni. Most már szakad az eső. Hallatszott, hogy Anyu hátrább húzza a szemétládát, s most egyszerre határozottan és félreismerhetetlenül felhuUámzott az édeskés szemétszag. Nagymama felemelte a sámlit, megint az a nyiszorgás. Bejöttek a lakásba. Mikor az ajtó kinyílt, és Nagymama, akivel együtt hált, felgyújtotta a villanyt, mindjárt látta, hogy még nem alszik. De nem szólt semmit, most még azt se kérdezte meg, amit máskor mindig, hogy imádkozott-e, csak odament hozzá, és megcsókolta. Az arc, amely felé hajolt, most már nem volt üres: megtelt tanácstalan szomorúsággal, s valami olyan gyámoltalan öregséggel, hogy a gyermek belerándult a tehetetlen szánalomba. De hát segítsenek rajtuk! Az angyal! A jó Isten! Mindenki! Hajnaltájt arra ébredt, hogy Nagymama számol. Megint nem tud aludni szegény; ilyenkor számolni szokott. Lujzi nem moccant, csak fülelt a sötétben, s mint mindig, ha valami riasztotta, alátapogatott a párnájának, és előhúzta a rózsafűzért Szavai hevesek voltak, könyörgőek, de az ima szövege mögött nem pihent az agya, arra gondolt, hogy Géza bácsi elvette a pénzüket, és becsapta őket, egész télen danolt és mókázott, és itt evett, de minden csalás volt, amit csinált, és majd ha meghal, bizonyára olajban fog égni a hazug nyelve. Kinn csapkodott még az eső, de már csendesebben. Lassanként megnyugodott, elernyedt, elálmosodott megint. Majd az angyal. Az angyal! Majd az angyal. Aztán egyszerre újra felriadt, de most nem a számolásra, hanem mintha szóltak volna hozzá, mintha valami hangot halott volna. A Nagymama horkolt. Ügy érezte, hogy teljesen kialudta magát, s a megoldás, a menekülés, az isteni kegyelem ott lebeg felette, mint a hajnal, amely ráborul a bérházra, mint a fellegek. Hát persze! Reggel nagyon korán felkel, felveszi a fehér blúzát, és elmegy az üzembe. Ott sok ismerőse van," onnan kapták a falemezeket a lombfűrészesek, 6 is segített áthozni. Az igazgatóhoz megy, azt is látta akkor, magas és kerek, kopasz feje van. Beengedik, a múltkor is beengedték. Bemegy az igazgatóhoz, és feljelenti Géza bácsit. Vojtech Kendről a szlovák lira egyik sajátos egyénisége. A tájban gyökerező költészete az egyszeri, a megismételhetetlen, a csontig lemeztelenített hangulatok, reflexiók, s az ehhez társuló gondolatok kristályos megfogalmazása. Mindez talán a cseh Miroslav Holubbal rokonitja leginkább. Szűkszavú, mindig a lényeget, a lényegest fölmutató költészet ez, s éppen ezért ragadja, hökkenti meg szívünket szépségével, teljességével. A harminchat éves Kondrót eddig hat önálló kötetet publikált, de munkásságának értékes állomásaiként könyvelhetjük el műfordítói tevékenységét is. A magyar irodalom olyan nagyságait vitte el eddig egy-egy kötetnyi verssel a szlovák olvasóhoz, mint Kassák Lajos, Weöres Sándor, Babits Mihály és Illés Gyula. (t) VOJTECH KONDRÚT Az én Csallóközöm A régi országút menti az utolsó kocsmában a falu a másik faluval iszik én(Gabonasilókazok az eget verő bevehetetlen alföldi várak) Gyöngéd hasonlatok Az ég foltos arcú asszony terhessége utolsó szakaszában (Még őriz valamit hervadó szépségéből két csillagot: szeme ragyog mint gyermekkorában) Csak néhány éjszaka már: a vihar szülő asszony Elsőként terjed a fájdalom a duzzadt testben Költözködés után A nyár bútorából ablakunk alatt csak az akác maradt '5</> (Anyám söpörte tisztára a táj padlózatát) A vidék mint egy üres szoba csupán uja hold függ a mennybolt kopár falán Béke A sínek menti Asztag (avagy fa) a róna e váratlan kiáltása — elcsendesül A halászok némán paskolgatják a lusta folyót Történet A leskelődő éjszakában az éhes osztagok egyenként a házakhoz kúsztak A nyárfák a mezők söprűi a határ sarkaiba támasztva meredeznek Két gémeskút egymásnak bólogatva Két gémeskút egymásnak bólogatva cseresznyék pörgő körhinták Egymásba kapaszkodó vérpiros ajkú lányok A vonatablakból nézem: május Csak az aprócska szénakupacok hevernek a fűben mint rozsdás sisakok *7
