Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-01-03 / 1. szám

EZEN TÖPRENGÜNK SORBANALLAS KÖZBEN, PÉNZTÁRNÁL, AJTÖK ELŐTT VARAKOZVA, BUSZMEGÁLLÓNÁL TOPOROGVA, MERT SZABAD IDŐNKET ÉS MUNKAIDŐNKET EGYARÁNT DÉZSMÁLJÁK A HANYAGOK, A FELELŐTLENEK, A TAPINTATLANOK, AZ UGYBUZGÓK, A KÖTELESSÉGÜKET NEM TUDOK, A RÁÉRŐSEK, AZ AKTATOLOGATÓK, A KÖZÖMBÖSEK, A FONTOSKODOK.

Nagy, korszerű önkiszolgáló, délutáni csúcsforgalom. Két hosszú sor kígyózik. Az egyik „kilóg" az utcára, ezek a megürült kosarakra várnak. A másik szép hosszú sor benn a pultok között, a pénztár előtt haladna előre a teli kosarakkal. Nem is lenne túl nagy a türelmetlenség, ha csak egy pénztár lenne. De van három. Kettő üresen. Az üzletvezető magabiztos: Nincs elég munkaerő. Vásároljon délelőtt, akkor nincsenek ennyien.

ma növekszik. Baj? Bizony, baj. Ha egy évben összeszámolnánk ezt a fölösleges várakozási időt, napokat tenne ki. Ennyivel kevesebb idő jut a családra, hobbyra, tanulásra.

Újfajta és igen ízletes hentesáru, a Zobor nevet viselő szalámi jelent meg a piacon nemrég. A városka lakói között gyorsan híre futott, hogy kedden délután, három és négy óra

ELSŐ SZÁMUNK RIPORTJA

KI LOPJA

Ugyanez más változatban, ugyanebben az élelmiszerüzletben (és még további háromban), ugyanilyen hosszú sorokkal, amelyek egyre hosszabbnak tűnnek kint is, bent is: kenyérre várnak, aminek már meg kellett volna érkeznie, de még nem érkezett meg ... Húsz perc, fél óra. Van, aki feladja a harcot, elveszti a türelmét. Fizet, hazaviszi a tejet, gyümölcsöt- és később mégegyszer visszatér a kenyérért... Legkevesebb fél óra időveszteség.

Vasútállomás, péntek délután. Indulnak a munkásvonatok. Négy pénztárablak közül csak kettő van nyitva. Aki el akarja érni a vonatot, esetleg nem vesz jegyet... Valószínű, hogy a zsúfolt vonaton nem ellenőrzik majd a jegyeket, hát kockáztatnak a „sportkedvelők."

És ha a munkásvonat késik néhány percet? Ilyenkor nem ritka eset, hogy a csatlakozó busz nem várja meg, még akkor sem, ha a következő járat csak két-három óra múlva indul. Nos, ezzel is csak az állomás környéki kocsmák forgalközött „dobják ki" a pultra. A hentesüzlet már három óra előtt megtelt. Az embereket sorba állította az étvágy és a kíváncsiság, mert azt híresztelték, a szerencsések, akik már hozzájutottak és megkóstolták, hogy olyan, mint a magyar szalámi. Csak jóval olcsóbb, kilója hetven korona. Egyesek azt se bánták, ha lekésték a járatot, „ha már ennyit sorakozom, legalább vigyek haza egy jó falatot." Alig négy óra előtt megjelent az első rúd Zobor a mérlegen, fogyott a sor. Vagy harminc-negyven embernek jutott is, de a többi hiába várt, kijelentették, hogy több nincs. Majd legközelebb. Méltatlankodva széiedt szét a sok ember, de egynéhányon, akik hoszszabban és élénkebben vitatták kereskedelmünk rugalmatlanságát, mégis jól jártak. Mert néhány perc múlva a raktárból megint hoztak egy ládával a boltba. Érthetetlen, hogy miért kellett a többieket, akik legkevesebb egy óra hosszat sorakoztak becsapni és felbőszíteni?!

Sokszor hallott szöveg javítómű-