Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-01-03 / 1. szám
Kedves Olvasóink! Néhány számunkban fiatal kutatókat, élenjáró dolgozókat, pályájukon sikeresen érvényesülő tehetséges embereket szólaltattunk meg hivatásukról, terveikről, kibontakozásuk sikereiről, kudarcaikról. Olyanokat akik mai szocialista iskolarendszerünkben anyanyelvükön szívhatták magukba tudásuk alapjait... Nem lenne teljes a kép, ha csak olyanokat szólaltatnánk meg, akik kiváló egyéni képességeik, tehetségük, lankadatlan akaratuk révén — fiatal koruk ellenére — karriert futottak be. Vajon kevésbé nevezhető-e sikeres pályának egy-egy elismert, tekintélyt szerző szakmunkás élete? Ezek a fiatalok is öregbítik iskolájuk, az egykori alma mater hírnevét. Sorozatunk további részében az ő vallomásaikból, beszélgetéseikből teszünk közzé — a teljesség igénye nélkül — néhány kiragadott példát. Aki üzen: Szórád Rudolf mester, a vráblei (verebélyi) Tesla üzem elektromechanikusa. Címzett: a Jelened (tjímesi) Magyar Tannyelvű Kilencéves Alapiskola. Milyen kapcsolata van egykori iskolájával? Gímes és Verebély közelsége egy kicsit meghatározza ezt a kapcsolatot, üzemünkben többen dolgoznak a régi iskolatársakból, némelyikükkel gyakrabban találkozom. Az már ritkábban jut eszembe, hogy az iskolapadok emléke köt össze bennünket, de valami ösztönös, összekötő szál mégiscsak létezik, amely bizonyára a gyermekkortól szövődik. A tanítókra szívesen emlékszik? A legtöbbre igen. Elsősorban Balogh Tibor egykori matematika tanítómra, aki a nehéznek, száraznak hitt matematikát bámulatos pedagógusi képességekkel tudta velünk megértetni. Szakmánkban nagy szükségem van a matematikára. Lehet, hogy ezek a gyerekkori számtanórák egy kicsit meghatározták pályaválasztásomat. Mi köti hosszú évek óta a Tesla üzeméhez? Ezek a szálak már nagyon erősek és szerteágazók. Fiatalon kerültem ide, elképzelések, nagyobb tervek nélkül. Lényegében itt tanultam meg a szerszámokkal bánni, és itt kezdtem érezni a munka becsületét. Az üzem taníttatott, hároméves szakmunkásképző iskolába jártam, elektromechanikus képesítésem van. Rádióalkatrészeket, erősítőket gyártunk. Tíz év után talán már nyugodtan elmondhatnám, olyan szakmát választottam, amelyben megtalálom érvényesülésem lehetőségeit... A másik erős szól: egy műhelyben dolgoztam egy csinos, fiatal lánnyal, aki időközben a feleségem lett, és két gyermekem anyja. Jelenleg is itt dolgozik, munkásnő ... Lakást kaptunk az üzemtől. Anyagias vagyok? Nem hiszem. Minden ember biztonságra vágyik, és arra, hogy igyekezetét, munkáját megbecsüljék. Még akkor is, ha tevékenysége nem minden esetben hibamentes, vagy nincsenek az életében kisebb kitérők, simítanivalók. Ezt a megbecsülést miben érzi leginkább? Műhelyünkben, a 350-es központban hatvan ember dolgozik. Vannak egészen fiatalok, útkeresők is, de vannak elismert szakmunkások, akiknek a szakma igazán a kisujjukban van. És engem, a munkást, a múlt évben mesterré emeltek ki. Azt hiszem, az anyagi elismerésen túl a nagyfokú szakmai, erkölcsi elismerés, megbecsülés is. Persze az üzem nem zárja el a fiatalok elől az érvényesülés útját. Sőt sok mindennel segíti. Például — amit már említettem, lakást kaptunk. Gyermekeink üzemi óvodába járnak, szakmát tanulhattam, illetve tanulok most is. Esti ipari iskolába járok, s mivel egy osztályra való fiatal jelentkezett tőlünk és a közeli üzemekből, lehetővé tették, hogy Nitra helyett itt, Verebélyen tartsuk az összpontosításokat. Ez is nagy előny. Hogyan jut mindenre ideje? Férfi létemre meg kell mondanom, hogy néha nehezen tudom a kötelességeimet összeegyeztetni. A munka teljes napomat kitölti, az iskola, a tanulás pedig bőséges programot ad a szabad időmre. A családot sem hanyagolhatom el. Szükségesnek tartom, hogy a velem egy üzemben dolgozó, ugyancsak sokat vállaló feleségemnek segítsek a háztartásban, gyermeknevelésben. A társadalmi munka, pártfeladatok, szakszervezeti tevékenység nemcsak erős szálakkal köt a munkahelyhez, de időbe is kerül. Es a napnak sajnos, csak huszonnégy órája van, akármerről kezdem számolni ... A feleségem népbíró is, érdeklődéssel, szívvel végzi ezt a tisztségét is, nem gondol az időre. Mi a jó munkahelyi légkör alapja, titka? Titokról nem beszélnék. De arról az „alapról“ inkább. .. . Egy ilyen régi üzemnek már elég sok hagyománya van. A szépek, a nemesek az idő során kikristályosodnak. A fiatal, aki ide kerül, sok mindent átvesz, magáévá tesz. Bár gazdagabb hagyományaink lennének, és bár több időt szentelnének az idősebb munkások az utánpótlás nevelésére . .. Fontosnak tartom a dolgozók jogainak védelmét, anyagi biztonságának megteremtését, az üzemi demokrácia elvét, ha úgy tetszik a szakszervezet lelkiismeretes munkáját... A tanulás lehetősége, az önkifejezés, kibontakozás, félemelkedés perspektívája — főleg fiatalok számára — ugyancsak nagy vonzerő. És persze nem utolsósorban •— sőt én nagyon rangos helyre tenném — a kollektíva egyséqét, az emberek közötti romlatlan viszony megtartását. Jó lenne végképp száműzni olyan fogalmakat, mint ez: irigység, fúrás, rágalmazás, lebecsülés, intrika, pénzhajsza, rongyrázás és hasonlók ... Mit tehet ennek érdekében éppen egy mester, egy szakszervezeti bizalmi, egy kommunista? Ezért a kollektíva minden tagjának külön meg kell tennie a magáét. Igaz, a szakmában, hivatásban élenjáróknak a jó embertársi kapcsolatok kialakításában, megtartásában is élen kell járniuk. De amit ennél is fontosabbnak tartok — mivel az elején egykori iskoláink kerültek szóba — ne feledkezzenek meg erről az iskolában sem. Másképp mondva: valóban az Életre neveljen az iskola. Beszélgetett: MEGYERI ANDREA
