Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-01-27 / 5-6. szám
asztalon szögezték le a meteorológusok, valamint a falu reumaяшшш tikus bántalmokbon szenvedő, többnyire az élemedettebb korosztályhoz tartozó lakói, hogy szárazföldünk felett a légtömegek nyugalmi állapotba helyezkezdtek végre — ebből pedig kiegyensúlyozott, száraz, hideg idő következik tökéletes és teljes szélcsönddel. Légáramlatok igenis keletkeztek. Vadonatújak. Hogy hol, ki tudná megállapítani? Faltól falig osontak, ablaküvegre koppantak itt is, ott is. Aprócska surrogósok születtek, nyugtalanok — belereszkettek a szározhideg, aranyfényű nappali hadó, ködökben, árnyakban megbújt művelődési ház homlokát a bejárat fölé szerelt, kovácsoltvasból szerkesztett hangulatos és immár összetörhetetlen, éjjelnappal égő lámpa méltó magaslatra helyezte. Moca a tükör előtt üldögélt, hosszan szemlélte tizenöt éves orcocskájót. Hoszszon, alaposon és kissé keserűen. A régimódi pipereasztalkón sorakozó tégelyek, dobozok, csipeszek, ollók, üvegcsék tömegét nézegette fanyalogva, s nekilátott a felnőtt hölggyé válás komoly munkájának. Az apa, Szürszabó Sándor, a nagyközségi tanács elnöke gyanakodva fordult az anyához, Szürszabó Sóndorné Varga Máriához, mégpedig a szomszédos helyiségben, miután tapintatosan csak az elválasztó ajtó függönyén keresztül — és titokban vetett pillantást túlnan ügyködő leányára. róla? Hogy mit csinál ez a kölyök? Tudsz S közben anyját pillantotta meg, amint az beóvakodott, s éppen nem a házigazda biztonságával, szegény.- Ugyan hogyd... A többiek is... — próbálkozott az anya, s könnyedén tette rá meleg tenyerét az apa mellkasig emelt, összefont karjaira. — Kérdeztem valamit a leányzótól szivóskodott a férfi. Smihinkehelek — lihegte a csitri. Smihinkelsz. Úgy. És, ha netán szabad érdeklődnöm... ezt a sok kenceficét ... Az anya megmozdult. — Tőlem -kapto. Karácsonyra — kapkodott ijedten. Tőled. Minden barátnőjének volt mór. Ajjaj! Ezer éve— mondta a csitri. Bolondot csináltok magatokból dohogta a férfi megjuhószkodva, ám RAFFAI SAROLTA: Nagyközségi szinten világosságba, s a csillagok hunyorgó tekintetének állhatatos kereszttüzébe, ha leszállt az este. Bár nem közép-európai, csupán nagyközségi szinten, de az izgató kis légáramlatok kitettek magukért becsülettel. S ha a napfolttevékenység befolyásolhatja az embert, s mi több, az emberiséget okár: hangulatát, idegállapotát, indulatait és cselekedeteit — a helybeli buzgások is megtehetik ugyanezt. A kereskedelem a már említett nagyközségi szinten váratlanul fellendült, s különösen a helybeli áruház piperecikk-, valamint fehérneműosztályán tolongtak a vásárlók. Sajátos és szokatlan módon leginkább a férfifehérnemű vált csábító árucikké — hogy miféle darabok, az elárusítók nem verték nagydobra. A kamaszlányok tunikát követeltek, -blézert, az anyák és alkalmi szabónők befüggönyözött ablakok mögött berregették varrógépeiket. S az eddig hatalmas állatként kus— Sssss — tette ujját ajka elé ijedten oz asszony. Az atya halkabban ismételte meg a fenti kérdést. — Most készíti ki magát — szótagalta az asszony szinte hangtalanul. — Én is attól tartok — bólintott az atya, s azonmód be is nyitott a másik helyiségbe hegyesen, fennen, a házigazda jogán. Maca éppen szemhéja szegélyére kente fel a kötelező fekete gumiarábikumot, s hogy pillái össze ne tapadjanak, kiguvadt szemekkel meredt atyjára — éspedig szigorúan a tükörlap segedelmével. — Mit művelsz, édes kislányom? — A kérdés negédes volt, a visszafogott indulatokat megsejteni sem engedte. A kislány hadonászni kezdett arca előtt, nyitott ujjakkal kavorva-irányitva a szoba meleg levegőjét, akár egy eleven ventillátor. 18 Uhuhu! — lihegte. — Uhu! már egymás előtt sem titkolván feszülten figyeltek. Sziu. — Sziu, Maca. Elkészültél? — A hang erőlködve öblösitett sihedergégéről árulkodott. - Ide- s tova. Láthatod. Aha. — Milyen a rucim? — Oké. — És a tűni? Külön? — Frankó. — Bejössz? — A francnak. — Lajcsi talált? Aha. Jó kis gödényt... hozza, ha igaz. — Hol találta? kelletlenül. S hirtelen szigorral fordult az asszonyhoz: — Te is! — Tudom — sóhajtozott az anya, s vállat vont. A kislány ujjhegyével végigkopogtatta a megmerevedett, parféhidegnek tűnő szempillákat, s elmosolyodott. — Ugyan, apuci. Nem is vagy te olyan rettenetesen öreg. Fiatal se ... de nagyon öreg se. Ne légy ennyire ósdi. Az apa, Szürszabó Sándor, választott vezető nagyközségi szinten, egy váratlan mély lélegzetvétel után sarkonfordult, és elhagyta a helyiséget. Maca gyerekhangja azonban utolérte. — Csak nem haragszol? Ha egyszer még nincs karakterem... de hiszen érted I Az anya néhány hosszú másodpercig itt téblóbolt a napi sajtótermékbe mélyedt férje körül, amikor oz ifjabb nemzedék ablakán bekopogtak. A kislány elsikkantotta magát, az ablak megnyílt, s a szülők illetlen viselkedésüket msst Majd megkuksilod. — Undok vagy. — Oké. Csattoghatunk? Mór mért ne? Jövök! — sikkantott még egyet a leányzó s az ablaktábla rideg nyikkanása után idegen, ifjú lárva-arc jelent meg az ajtónyitásban. — Sziatok! Felszívódtam. Kislányom... csak igy... de mégis... Mondjuk, éjfél. Gilt? De nem ígérem! Az apa zakója zsebébe mélyesztette ökleit, s mereven ült, mint a szobor. — No, ezt azért megtárgyaljuk — mondta fensőbbséggel. De mire újságját akkurátuson összehajtogatta, a gyorsan elfutó léptek már a folyosó kövén kopogtak sebesen. Egészen a vacsora végeztéig igyekeztek elkerülni egymás tekintetét Szürszabó Sándor és Szürszabó Sándorné. Előbb mégis az apa szedte össze magát, már amennyire — s miközben kényelmesen rágyújtott, lopva felesége szétesett arcára pillantott néhányszor. Az asszony igyekezett uralni önmagát, vonósai mintha megifjodtak volna, kislónyosan zavarttó váltak, enyhe és állhatatos pir égett még a mindig sápadt járomcsontokon is. Az ember megszánta. Mariskám, te, Khm ... mégis, mi volt ez? — Nem . .. nem tudom. Görény? — nézett a szó után az asszony. — Görény ... — s mert a férj csak hallgatott, védekezőn dadogta: — Ilyenek. Mit mondjak? Ilyenek. — S bátortalanul ismételgette: — Ilyenek, ilyenek. A férfi csendesen próbálkozott. — Te vagy oz anyja ... és Maca mégiscsak lánygyerek ... az anyja meg te vagy ... Az asszony összekulcsolta kezeit, üres ölébe ejtette őket, s csak üldögélt tanácstalanul. — Na jó — mondta a férfi. — Elvégre a községé az épület... a község választott vezetője pedig én vagyok. S ez lenne az első rendezvény khm ... ilyesmi jelleggel a kultúrházban. Végre valami mozgás, valami élet ugye... Megnézem őket, a nemjóját! Az asszony ajka elé kapta a kezét. Jaj, ne! Micsoda? — Kipletykálnak, Sándorom. Szájára vesz a falu ... az egész járás... Az az idő már elmúlt, Sándorom. Idő! Miféle idő? — A fiatalok bulija a fiataloké. Szülőnek ott semmi keresnivalója. Semmi a világon.
