Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-12-13 / 49-50. szám
и м J о о Сч EGÉSZEN kis KÉRDŐJELEK Kedves Olvasóink! Ankétunkba sok levél érkezik, természetesen nem egyértelmű állásfoglalással. Minden véleménynek helyet adunk, mert közös igyekezettel szeretnénk megválaszolni vitaindító levélíróink kérdéseit: ki végezze a házi munkákat? Megalázó-e, ha a férfi mosogat, főz, bevásárol? Joga vagy kötelessége a férfinak segítenie otthon, a családban? Elavult nézetekről van szó, vagy kis kérdőjelekkel kezdődnek a bonyolult, nehezen megoldható családi viták súlyos mondatai? Egyedi eset vagy általános probléma a második műszak családon belüli megosztása? Várjuk további leveleiket, a legjobbakat lapunkban közöljük, honoráljuk: ankétünk végén értékes tárgyakat sorsolunk ki. Címünk: Nő szerkesztősége, 801 00 Bratislava, Martanoviépva 20. A borítékra írják rá rovatunk címét: Ifjú szemmel. 14 Megértés, megbecsülés Ez az alapja a jó házasságnak. Fontos a szerelem is, de csak úgy értékes és erős kapocs két ember között, ha nem hiányzik a kölcsönös megbecsülés sem. Hét éve vagyunk házasok, két gyermekünk van. Az esküvő után magunkra maradtunk, és életünket valóban úgy kezdtük, hogy örömeink, gondjaink közösek voltak. A házi munkát is közösen végeztük, és mindmáig meg tudunk egyezni. A férjem segít a mosogatásban, takarításban, ablaktisztításban, a gyermekek fürdetésénél. Munkás-család vagyunk, s bizony jólesik a pihenés a napi munka után. Hamar elvégezzük az otthoni tennivalókat és jut időnk arra, hogy szórakozzunk, tévét nézzünk, olvassunk, vagy más kedvtelésnek áldozzunk egy kis időt. Szerintünk a jó házasélet, a nyugodt családi légkör nemcsak attól függ, hogy az anya, feleség mennyit tud áldozni a családjáért, hanem a közös akarattól, igyekezettől. Viszont tanácsolom minden férjhez menés előtt álló lánynak, hogy már az esküvő másnapjától kérje a férjét, hogy segítsen : ne szokja meg a túlzott kényelmet, az otthoni semmittevést. A házasság elején könnyebb összeegyeztetni, kialakítani a szokásokat, olyat is, ami kicsiségnek tűnik, viszont később annál fontosabb lehet. A Fürjes-család, Rim. Sobota (Rimaszombat) Az otthon tükre Nem értek egyet azzal, hogy a házi munka megalázó! Hiszen saját magunk érdekében végezzük. Ki mennyire tartja rendben házatáját, olyan mértékben élvezi az otthonát. Az otthonunk tükörképe lehet egyéniségünknek. És ebben a házi munkában a férjnek kötelessége segíteni. Nem szégyen, ha egy férfi bevásárol, amíg a felesége a bölcsődébe megy, — vagy fordítva. Abban sincs kivetnivaló, ha a férj porszívóz, port törül, mosogat, főz. Ettől még semmit sem veszít férfiasságából, hanem azt bizonyítja, hogy feleségét megérti, kíméli, kívánja neki is a pihenést, kikapcsolódást, hogy legyen ideje, kedve, ereje önmagával is törődni. Mi is megegyezés alapján dolgozunk, végezzük az otthoni munkát. Ez a megegyezés családonként másmás lehet. A jó, megértő férjet könnyű rászoktatni, hogy segítsen. Természetesen a feleség méltányolja igyekezetét, ne sajnálja tőle az elismerő szót. Csodálkozom, hogy egy mai gimnazista lány (a vitaindítóban) úgy vélekedik, hogy a házi munka nem hasznos! Talán nem lehet koronában kifejezni, de amíg eszünk, öltözködünk, kulturáltan lakunk, élünk — addig főzni, mosni, takarítani, vásárolni is kell. Csak a magatehetetlen embernél természetes, hogy nem tudja önmaga szükségleteit kielégíteni. Én is voltam gimnazista, sokat tanultam. Azóta már egyetemet is végeztem — mégsem tettem soha ilyen kijelentést, és nem ijedtem meg a mindennapi apró-cseprő munkáktól. Néha kissé fáradt vagyok, de egészében véve elégedett, kiegyensúlyozott, és örömmel teszek mindent, hiszen egymásért tesszük. Z. Horváth Erzsébet, Galanta (Galánta) Maradi vagyok? Azt már hallottam, hogy akadnak férfiak, akik szívesen segítenek feleségüknek az otthoni munkában. Ha önként teszik, nem is ütközöm meg rajta. De most nagyon meglepődtem, hogy ezt a kérdést a nyilvánosság előtt boncolgatjuk, és sok olyan vélemény van, miszerint a férj „köteles“ a házi munkában segíteni. Ezzel nem értek egyet. Talán maradi vagyok? Vagy rosszul neveltek? Nem iszom, nem dohányzom, rendes időben járok haza a munkából, érdekel a fiaim játéka, tanulása, magaviseleté. Megjavítom a játékaikat, szeretek együtt sétálni a családdal. De az otthoni munka szerintem az asszony dolga. Az ő munkája nem olyan igényes, keveset keres, hamarább hazaér mint én. Ügyes, szívesen dolgozik, örülök is, hogy ilyen feleségem van. S ha mégis segítségre van szüksége, az a gyerekek dolga. Elég nagyok már, segítsenek az anyjuknak. Én esténként fáradt vagyok, szakmai továbbképzésemhez sok lapot, könyvet kell átnéznem. És azt sem tagadom, hogy ügyetlen vagyok a mosogatáshoz, edénytörléshez, sepregetéshez, nem is beszélve a mosásról, főzésről, takarításról. A bevásárlást sem tartom férfimunkának. Az asszony tudja, mire van szükség a konyhában, miből mennyit vegyen. Én a fizetésemet mind egy fillérig a feleségemnek adom, ha kell valamire, kérek tőle, bízom abban, hogy jó kezekben van, jól gazdálkodik közös pénzünkkel. Hogy mennyit szórakozunk? Amennyi időnk jut rá. Többnyire csak hét végén van arra idő, hogy együtt töltsük a napot. De azt gondolom, másutt is így van. Rohanó életünkben egyre kevesebb idő jut önmagunkra, egymásra. Mit tehetünk ez ellen? Bogár István, Dun. Streda (Dunaszerdahely)
