Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-11-15 / 45-46. szám

Egy ütemre Most a diákok ünnepelnek. Prága—Krakkó—Berlin—Moszkva ... Régi egyetemek, legtöbbjük­nek már említése is tiszteletet parancsol. Az emberi kultúra bástyái, közvetítői. Padjaiban jól megfér együtt az európai, ázsiai, afrikai — a fehér, a fekete, a rézbőrű, — ha szívük egy ütemre dobban: a béke dalának ütemére. November 17-én az ő napjukat, a diákok nemzetközi napját ünnepeljük. PROTICS PÉTER, A BERLINI HUMBOLDT EGYETEM HALLGATÓJA A külföldön tanuló diák szívesen gondol haza, kiváltképp ha „földivel“ találkozik. Mielőtt diák­életedről beszélnél, röppenjünk haza gondolatban az alma materba. A bratislavai Duna-utcai gimnáziumban érettsé­giztem három évvel ezelőtt. Röviddel az érettségi előtt tudtam meg, hogy pályázhatunk külföldi tanul­mányi útra. Berlinbe jelntkeztem a Humbolt Egye­tem Közgazdasági Karára. A felvételi vizsga sikerült. Szociológiát tanulok. Mindössze ennyi a „karrierem“ története. A szociológiának mint tudománynak még nincs nagy tradíciója. Éppen ezért hálásabb vagy köny­­nyebb idegen országban tanulni? Ezt nehéz előre megmondani. De a másfajta mód­szerek, kutatási eljárások alkalmazása jó kiinduló pont, vagy összehasonlítási alap lehet későbbi munkámban. Sok külföldi diák tanul itt az egyetemen? Vagyunk itt néhányan, nemcsak a szocialista, ha­nem a fejlődő országokból is, fehér és színes bőrűek egyaránt. Nehéz volt beilleszkedni a kollektívába? A csoportban magam vagyok külföldi. Igyekeznem kellett, hogy minél előbb leküzdjem nyelvi nehéz­ségeimet, tájékozódni tudjak az egyetem rendtartá­sában, megismerjem a várost, a környezetet, amely­ben élek. Német tanulótársaim mindenben segítsé­gemre voltak. Ez talán minden egyetemen így van, ahol külföldi diákok is tanulhatnak. Tagja vagyok az itteni ifjúsági szervezetnek, és gyakran részt veszek az érdekes, gazdag ifjúsági akciókban. Milyenek a német fiatalok? Az idegennel szemben kicsit zárkózottabbak, mint mi vagyunk, de az ismerősökhöz közvetlenek, barát­ságosak. Rendkívül pontosak, rendszeretők, szava­­tartók. Fogékonyak a kultúra, a művészet iránt, sze­retik a jó könyvet. Ifjúsági szervezetükben a kultu­rális rendezvényeken van a hangsúly, és ezt nagyon komolyan veszik. Mi okozott vagy okoz nehézséget? Meg kellett tanulni az idővel maximálisan jól gazdálkodni. A gyors, rohanó, nagyvárosi életritmus sodorja magával az embert... Lakásproblémám nincsen. A Humboldt Egyetem diákotthonában l3kom, ez egy kétezer férőhelyes modern interná­­tus, egy új városnegyedben. A külföldiek számára minden igényt kielégít, egyágyas szobát kaptunk, hogy zavartalanul készülhessünk a vizsgákra. Diák­menzán étkezünk, itt-ott magunk sütünk, főzünk: teát, kávét, rántottét, nyári gyors ételeket. Egyik másik hallgató úgy megtanul főzni, hogy akár sza­kácsvizsgát is tehetne. De azért nem tagadom, a mama főztje hiányzik, és ha néha bratislavai cso­mag érkezik, tudom előre, mi van benne... Csak csomag érkezik, vagy a mama is megláto­gatja Berlinben tanuló fiát? Meglátogatott már, nem is egyszer. Mindenről be­számolok neki, mint azelőtt. Most, ahogy a távoliét elszakított a családi fészektől, szinte szorosabbra nőtt köztünk a lelki kötelék. Sokat írok haza, néha tízsoros, máskor ötoldalas levelet. Nekem a leg­nagyobb ajándék a szüleimtől az, hogy megbíznak bennem. Tanulmányaid befejeztével mik a terveid? Még egy év van hátra. Most minden erőmmel az államvizsgákra, a diplomamunkám kidolgozására összpontosítok. De a tankönyvet, a szakkönyvet ezek után sem akarom végképp letenni. Közgazdász­ra, szociológusra mindenütt nagy szükség van, tenni­való lesz bőven. GÁL ANNA, A KIJEVI SEVCSENKO ALLAMI EGYETEM HALLGATÓJA Miért éppen a Szovjetunióra esett a külföldi tanulmányhelyed választása? A bratislavai Duna-utcai gimnáziumban, ahol érettségiztem, régi hagyománya van a csehszlovák­­szovjet barátság ápolásának. Az ottani barátsági szövetség egyik alapító tagja voltam, és a diákok között feladatul tűztük ki a szovjet valóság propa­gálását. így kezdtem ismerkedni — közvetett úton — a szovjet emberekkel. Később, érettségi után pe­dig jutalomúton voltam Moszkvában és Kijevben ... És akkor határoztam el végleg: mindenáron a Szov­jetunióban szeretnék tanulni. Mindegy, hogy melyik városban, csak szovjet fiatalok között. Lázasan ké­szültem a fölvételire, orosz nyelvű könyveket, újsá­gokat olvastam. Mi vonzott a legjobban? A szovjet emberek iránti tisztelet, a megismerés vágya. Sok emléket őrzök gyermekkorom irodalmi olvasmányaiból, szüleim elbeszéléseiből, találkozá­saimból. A szovjet emberek egyszerűek, őszinték, nyíltak. Ezt már sokan és sokszor elmondták róluk. Tisztelik a munkát, az embereket. Es a fiatalok? Ugyanezt mondanám róluk is. Vidámak, optimis­ták, minden iránt érdeklődnek, tájékozottak, lelki­ismeretesen veszik a tanulást. Nagyon izgalmas sze­mináriumaink vannak. Szinte vég nélküliek lehet­nének a vitatkozásaink, mindenki kérdez, mindenre szeretnénk választ kapni. Tanárainkkal a viszo­nyunk nagyon közvetlen, egy-egy óra nem végződik az egyetem falai között. Ha valamiben nem jutot­tunk közös nevezőre, a lakásukra is elmehetünk beszélgetni, vitatkozni. S ami nekem különösen tet­szik: a tanár nem von maga köré áttörhetetlen falat, hanem tanítványában a leendő tudományos dolgozó kollégáját, munkájának továbbfolytatóját látja, mondhatnám úgyis: tiszteli. Mi jellemző a környezetre, amelybe kerültél? A szovjet fiatalokról, már szóltam. Az egyetem technikai felszerelései magas fokú: könyvtárak, olvasó- és tanulótermek, étkezdék, gyorsbüfé, tele­fon, automatagépek, újságok, levélpapír, minden elérhető, amire szükségünk van. A város, Kijev pe­dig második otthonom lett. A Dnyeper folyó höm­pölygő vize a város parkjának méla csendje, fái, szobrai hangulatos utcái — egy életre szép emlék marad majd számomra. Mégis melyik a legszebb emlék? Van egy jó barátnőm, Válja. Grúziából jött. Sokat mesél nekem szüleiről, családjukról, szokásaikról, szülőföldjéről, úgy, ahogyan csak a szovjet lányok tudnak beszélni a szülőföldjükről. Már megígértem, hogy meglátogatom őket. És egyszer szeretném neki megmutatni az én szülőföldemet is. Mit kívánnál ilyenkor a nemzetközi diáknap alkalmával? Többféle nemzetiségű fiatallal találkozom: kom­munistákkal, politikai dalfesztiválok résztvevőivel, ifjúsági szervezet kultúrbrigádosaival, könyvtárak csendjében tanuló egyetemistákkal. Egy valami közös bennük: békés, alkotó munkára készülnek, boldog életre vágynak. Azt kívánnám, a világ min­den tanuló fiataljának a szíve erre az ütemre dobbanjon. Beszélgetett: MEGYERI ANDREA 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom