Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-09-29 / 39-40. szám

Nguyen Tho Cuong, a Vietnami Nőszövetség Végrehajtó Bizottságának tagja, a delegáció vezetője megköszöni Marie Kabrhelovának, a Csehszlovák Nőszövetség elnökének a szívélyes fogadtatást JANDÁNÉ H. MAGDA Nguyen Thi Ту Nguyen Thi Ciac Than The Lins Csak a nevüket volt nehéz megjegyezni, a beszélgetés fonalát már olyan gyorsan göngyölítettük, hogy mérföldeket tettünk meg pillanatok alatt innen Vietnamba és vissza Csehszlovákiába. Ismét néhány erős szállal szorosabbra fűztük azt a mély barát­ságot, amely nekik — amint hálásan mond­ták — mérhetetlen segítséget, nekünk pedig őszinte örömet jelent. Prágában a Csehszlovák Nöszövetség székházában köszöntöttük kedves vendé­geinket, a Vietnami Nőszervezet öttagú de­legációját, találkozásunk és egyúttal állam­ünnepük előestéje alkalmával, amelyet első ízben ünnepelnek az egyesült Vietnamban. A Nguyen Tho Cuong vezette delegáció tagjai tulajdonképpen gyógykezelésre, új erőgyűjtésre érkeztek Marianské Lázneba. De egyhónapos itt-tartózkodásuk alatt a gyógykezelés mellett legalább annyit dol­goztak, mint otthon. A cseh országrészekben tett tapasztalatgyűjtő körutakon ipari mező­­gazdasági üzemekbe, iskolákba, egészség­­ügyi intézetekbe látogattak el, hogy tanul­janak, ötleteket merítsenek. A legnagyobb érdeklődéssel azt követték, hogyan gondos­kodik államunk az árva és az elhagyott gyermekekről, milyen nevelést kapnak, ho­gyan és mivel igyekszünk pótolni a leg­fontosabbat — a szülői szeretetet. Mert Vietnamban a hadiárvákról történő gondos­kodás igen nagy felelősséget ró a társada­lomra, nem kis mértékben a nőszervezetre is. Tran Thi Hoan, a nőszervezet végrehajtó bizottságának másik tagja az építésről be­szél. Arról, hogy a romba dőlt kis- és nagy­üzemek nyolcvan százalékában már folyik a munka. Szinte éjjel-nappal zakatolnak a gépek, hogy behozzák a lemaradást. És a gépeket kezelő nők a munka közben dalol­nak. Mert derűs az ég, mert süt a nap. A kis barna asszony cérnavékony hangja tele van szenvedéllyel, ahogy további ter­veikről beszél. Mintha húrokon pendülné­nek, muzsikálnak szavai, de mögöttük ott áll a sziklánál szilárdabb fedezet, a konkrét célkitűzés, a feladat, amelyet meg kell és meg fog valósítani, ha hazamegy. Sok bölcsődét és óvodát kell még építe­nünk, mindenekelőtt a hadiözvegyek gyer­mekei számára, hogy ha munkájuk mellett tanulni is akarnak, ne legyen gondjuk a ki­csinyekre. Hogy semmiben se szenvedjenek hátrányt a férjes asszonyokkal szemben. A műveltség szintje is rohamosan emel­kedik ebben a sokat szenvedett országban. A főiskolán tanulók negyven százaléka nő. Micsoda eredmény ez, ha összehasonlítjuk a felszabadulás előtti évekkel, amikor egy­­egy tanszéken csak elvétve akadt közülük hallgató. És a család? A családon belül éppen olyan teljes egyenjogúságot élvez a vietnami nő, mint a társadalomban. Esetenként még inkább a nő javára billen a mérleg. A férjek egyenértékű partnert látnak és tudnak fele­ségükben. A vietnami nő heroikus helyt­állását a háborúban és az országépitésben

Next

/
Oldalképek
Tartalom