Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-05-31 / 21-22. szám
A fiatal író-rendező, Moldovan Domonkos, újabb színes dokumentumfilmet készített, Szerelmi varázslások címmel. Előző filmjének „leletei" színes drágaköveket szikráztatnak meg a néző szeme előtt. Ez a film azonban olyan mélységekbe ás, ahonnan csak sötét fényű kőzetek kerülhetnek napvilágra. Hányféle árnyalata a feketének I Moldován a film folyamán maga nem ítélkezik, nem von le következtetést, nem összegez. Sejteti, hogy — a filmen ugyan nem hallható — kérdező szavai tárgyilagosak és segítők. Ritka nagy képessége van: a bizalomkeltés. Ezért eshet meg a csoda, amelynek tanúi vagyunk: riportalanyaiból dől a szó a különösen gondosan titkolt, közvetlen környezetük elől is rejtett szerelmi feketetudományról. Dunántúli regölők párokat összebüvölő, vaskos éneke, tarka forgataga vezeti be a filmet. Modern gyárváros látképe, kohóművek gigantikus épülete. Egy asszony áll a gép mellett, élesfényű szikrák lövődnek ki a keze alól. Századunk munkásnője, mintha egy ötéves terv-plakáton látnánk. Aztán ugyanaz az asszony, korszerű otthona szintén sematikus kellékei között. Az operatőr, Pap Ferenc és Moldován Domonkos — mint végig az egész filmen — mesteri kontrasztokra bontja, amit képeivel tudatni kíván. Az asszony keze, amint aranyszélü eszpresszópohárban kavarja a kávét. A falon hagyományos-mereven mosolygós esküvői képek. Aztán csak az arc, a szemek. Majd a szavak. Mert azokat is látjuk a képen. Nem a szájmozgást, hanem a szavakból formálódó világot. A szavak magabiztosak és egészen természetesek, köznapiak. Éppen ez a megdöbbentő bennük. „1946. augusztus 3-án esküdtünk a férjemmel. De minek? Hisz az egész életünk csak rontás volt. Tulajdonképpen a férjemnek volt egy húga, azzal én nagyon jó barátnő voltam: mindennapos ö is nálunk, én is. Volt egy majális, elmentünk. A férjem elkért engem táncolni. Hát én nem gondoltam, hogy ez lesz a vége, ez lesz a sorsa. Másnap ugyanúgy mentem hozzájuk, és az anyósom ilyen mézes mákostésztát főzött. Ettem belőle. És mi lett a vége? Szerintem ez rontás volt, mert attól a pillanattól én a férjemtől nem tudtam megszabadulni. Állandóan csak mentem és mentem. Tehát én RÄB ZSUZSA RgNjif és remény észrevettem, hogy a mákostésztában valami van, mert attól a perctől nekem menni kellett a férjemékhez . . . Hát bizony összeházasodtunk, de szeretni, azt nem mondhatnám hogy szerettük egymást, ő sem, meg én sem . . . Tehát engem megrontottak. Én hiszek benne Hajnali réten fekete varjak meg egy hófehér begyesgalamb; feketeruhás idősebb asszonyok és egy fehér hajadon gyűjtik a harmatot. A feketeruhások lepedőket vonkodnak a fű között, a fehér lány pedig pendeiye-szoknyája szélével itatja, iregforog, a párzásra kész nösténymadár szemérmetlenül gyönyörű sátorozó testmozgásával. Évszázadok kúttorkából feltörő erős suttogás kíséri véges-végig a balladai képsort: 16 Szedem a szép hajnal harmattyát, szedem a szép hajnal harmattyát! Szedek is, hagyok is! Szedek is, hagyok is! A fehér vásznakkal felitatott harmatot kancsóba facsarják. Borral keverve szerelmi varázsital lesz belőle. Aki leánynak született, annak pár kell. Ha úgy nem, így. Segít a hajnali harmat. Szentül hiszik. Legalábbis varázslás közben. A lépéscsókolák, lépéségetők is. Megint ellenpontok teszik felejthetetlenné a következő képeket. Mai mód öltözött fiatal pár búcsúzkodik egy pusztai ház léckerítése előtt. A férfi
