Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-05-31 / 21-22. szám
voltam. Már fiatalon aktívan sportoltam. Kassán futballoztam. Ha időm engedi, még ma is játszom, tagja vagyok az újságírók csapatának, súlyt emelek, és futok. A sportolást a leghatásosabb gyógyszernek tartom egészségünk ápolásában. Elég egy félórát futnom naponta ahhoz, hogy az agyam megszűrje a nap kusza eseményeit, és a lelkem mélyéig csak azok az események érjenek el, amik ott nem tesznek kárt. Minek tulajdonítod sokoldalú képességed, teherbírásod, életkedved, optimizmusod? Aki üzen: Batta György, a Kis Építő főszerkesztője A címzett: a safárikovói (tornaijai) gimnázium és a kosicei gépipari középiskola. VI. Két iskolába is szól az üzenet? Mindkettőben érettségiztem, nem lennék igazságos, ha csak az egyikre emlékeznék. Hiszen valójában minden iskolámra szívesen gondolok, ahol egykor jártam. A Rimavská Sec-i (rimaszécsi) elemi iskolából, a gimnáziumból, a kassai gépipariból és a nitra'i főiskoláról is őrzök olyan emlékeket, amelyek befolyásolták pályaválasztásom. Az is bizonyítja, hogy mindegyik iskolával tartom a kapcsolatot. Gyakran ellátogatok mint újságíró, és a régi tantestületben néhány jó barátra is leltem az évek során. Oj keletű barátságok ezek? Nem egészen. Inkább úgy fogalmaznám, hogy a tanár-diák kapcsolata évek után barátsággá mélyült. Olyan barátsággá, amelyben aztán eltűnnek a vezető, irányító tanító és a befogadó diák közti különbségek, sőt a fennálló korkülönbség is. Fontos-e a gyermek, a felnőtt életében a jó tanító, jó barát? Feltétlenül. Egy fejlődő, érzékeny lelkivilágú gyermek életében sorsdöntő lehet egy jó tanító hatása. Lényeges dolog az élet küszöbén, hogy a gyermek megérzi-e, hogy egy nagy közösség fontos és egyenértékű tagja, vagy csak oldalról nézi, hogy mi történik körülötte. Az érettségi bizonyítvány csak annyit jelent-e számára, mint okmány az iskola elvégzéséről, vagy egyfajta szellemi, lelki érettségről biztosít. A barát pedig egyfajta biztonságot ad, támaszpontot, ami funkciójában különbözik a szülői vagy nevelői biztonságérzettől. Legalább is így emlékszem vissza egyik ifjúkori barátomra, akivel nagyon fiatalon kerültem távoli, idegen nagyvárosba... Számomra még a támaszon kívül mindig a szülőföld emlékét is jelentette, a szülőföldét, amit gyakran mondunk annak a biztos archimédeszi pontnak .. . Nekem talán szerencsém is volt: jó légkörben, otthoni és iskolai környezetben nőttem fel. Egységes kollektíva, nyugodt, sportolásra, szórakozásra, mozgásra alkalmas környezetben. Minden iskolában szerkesztettünk iskolai újságot, és nem utolsósorban összetartó, egységes tantestület irányította az iskola életét. Mert egy jó iskola hírnevéhez, hagyományához nem éppen az tartozik, hogy ott X vagy Y tanít, hanem a kollektíva egysége, befolyása, a falu vagy város légköre, az iskola elhelyezése, felszereltsége, s talán még a helység lakosságának összetétele is Eszerint nem ismered ei, hogy vannak kiváló pedagógusok? De mennyire hogy vannak! Csak hozzáteszem, hogy a jó tanító értékmérőjének nem azt tartom, hogy ki mennyi energiát fektet a munkájába, hanem ki milyen avatott művésze a hivatásának. A tanító lelkesedése, műveltsége, módszertani felkészültsége, pozitív emberi tulajdonságai — rátermettsége, tehetsége. Kuzma Andor és Pazderák Bertalan egykori tanáraim nevét ilyen vonatkozásban szívesen említem. Tanárok, akik azon túl, hogy a kötelező tananyagot tudásuk egy kis töredékét kiválóan, mesteri módon adták át tanítványaiknak, emberségre, az életre neveltek, megszerettették a könyvet, a betűt, — bevezettek az emberi értékek kincsestárába. Jó irodalmi ízlésű tanárom saját pénzét fektette a könyvekbe, az óra utáni szünetben ajánlotta, árulta mindaddig, amíg fel nem fedezte, hogy már magunktól keressük fel a könyvesboltot. Az útkeresésed mégsem volt egyértelmű és rövid Szüleim, akik iránt mély tiszteletet érzek, a műszaki pályák felé irányítottak. Az ő akaratuk érvényesült, amikor gépipari középiskolában másodszor is leérettségiztem. De akkorra, a felnőtt kor küszöbén már biztosan éreztem, hogy érdeklődési köröm minden szála a magyar irodalom felé húz, s már kötött is, mert gyakran jelentek meg verseim. Ilyen végső elhatározással mentem a Nitrai Pedagógiai Fakultásra magyarszlovák szakot tanulni. Szerencsés választás volt, mert célom a két irodalom közötti híd erősítése, önálló köteteimen kívül fordításaim is jelentek meg a kortárs szlovák irodalomból. Szükséges-e az útkereséshez a példakép? Egy ember személyében példaképet eszményíteni nem tartom fontosnak. Az ideál sok ember tulajdonságaiból tevődik össze, inkább a képzeletemben alkotom meg. Az mindenesetre hasznos, ha az ember minél korábban tisztázza magában, milyen úton akar járni. Különösen fontos ez az újságírónál, akinek keze, tolla az élet, a társadalom ütőerén kell hogy legyen, akinek .felkészültsége az utolsó leírt szaváig kell hogy friss és aktuális legyen Az újságírást vagy az irodalmi tevékenységedet tartod elsőbbrangúnak? Tíz éve vagyok újságíró. Előbb az Üj Ifjúság szerkesztője, nemrég pedig elvállaltam a Kis Építő szerkesztését. A gyermekirodalom eddig is közel állt hozzám, mint pedagógushoz, és író emberhez is. Űj terveim vannak, ötleteimet szeretném megvalósítani a közeljövőben. Persze nem mondok le a sportújságírásról sem. Első sportriport-kötetemet szeretném továbbival követni. Az irodalom műveléséről sem mondok le. Nemrég drámát írtam, remélem mielőbb színpadra kerül. A közeljövőben két monográfiát készülök írni Fábry Zoltánról és Szepesi Györgyről... Az irodalom és a sportújságírás számomra a legmegfelelőbb eszköz arra, hogy önmagam kifejezzem, a belső kényszer, hogy naponta munkához lássak. A sport milyen szerepet játszik életedben? Kisgyermek koromtól sportrajongó Túl sok ennyi jót halmozni, és nincs is szándékomban reklámízű jelmondatokat hangoztatni. A legtöbbet éppen az aktív sportolásnak és éle’tmódom tudatos formálásának köszönhetem. Kerülök minden olyan stressz-szituációt, ami testi-lelki megterheléshez vezet. A nehéz pillanatokban pedig segít a derűs optimizmus és a humor. A generációnkhoz tartozó lányoknak szerinted egyforma esélyeik voltak a sikeres pályafutáshoz? Sokan nem szeretnek nőkérdésről beszélni, pedig éppen az a kérdés is indokolttá teszi... A nők rátermettségében, képességeiben, tehetségükben nem kételkedek. De ebben a korban energiájuk nagy részét leköti a biológiai funkciójukból adódó anyaság, a gyermeknevelés. A kivételek is csak a szabályt erősítik. A fiatal Oriana Fallaci járja a világot, rangot teremtett magának a világsajtóban, de tudvalévő, hogy család, gyermek nem köti. Más példát is tudnék említeni, de nem azért, hogy ezzel elriasszak valakit is az elhatározásától. Inkább azt mondanám, a nők karrierfutásanak ideje kicsit hosszabb, mint a férfiaké. Csak kivételes embereknek adatik meg a népszerűség? Bizonyos hivatásokban egyfajta elismerésnek tartom. Aki komolyan veszi hivatását, úgy él, ahogy azt hirdeti és másoktól elvárja, ha tiszteli az embereket, az olvasótábort, akkor talán érdemes megjegyezni egy-egy nevet. Mindegy hogy költőét, újságíróét, vagy csillagászét, építészét, népművészét. A mai fiatalok, úgy tűnik, felaprózzák az energiájukat, elpazarolják, nem tartalékolnak belőle a későbbi évekre. Félnek a nehézségektől, az anyagi bőség, a szülői törődés kicsit kényelmessé teszi őket. Pedig a tespedtség, a kényelem az emberi értelem nagy ellensége. A fiatalságra inkább jellemző a merész vállalkozás, tettrekészség. Túl ezen mit üzennél még egykori iskoláidba? Amit e sorozatban már előttem is említettek: teremtsenek és ápolják a szép hagyományokat. Láttam már iskolát, ahol tabló függött a folyosó falán egykori növendékeik képével, feltüntetve alatta elért sikereiket... Voltam már találkozón, amelyen részt vehetett minden egykori diák, aki még nem felejtette el az alma matert... Valahogy így. Az érettségi találkozók ne legyenek formálisak, merevek, szabványosak, elszigeteltek, hanem mód és alkalom arra, hogy a vén diák üzenete eljusson a soron következőkhöz. Beszélgetett: MEGYERI ANDREA
