Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-04-19 / 15-16. szám
A korszerű világnézet szerint a mi ^otthonunk a világűrben a szó legszorosabb értelmében bolygóközi, vagyis az egész naprendszer. Földünk, mint azt már K. Ciolkovszkij is megmondta, nem egyéb, mint az emberiség bölcsője. A csillagászat tudományát a kozmosz földrajzának is nevezhetnénk. És mint ahogyan a földi világot is a szülővárosunkkal és a hazánkkal kezdjük megismerni, úgy a világűrben végzendő „földrajzi sétánkat“ is a világűri otthonnál kezdjük el. Már a legrégebben élt népek megfigyelték, hogy a csillagok részben bolygó, részben álló csillagok. Ez a meghatározásuk nagyon találó, mivel az álló csillagok egymáshoz viszonyítva nem változtatják helyüket az égboltozaton, míg a bolygók mintha szüntelenül sétálnának az álló csillagok között, bolyongnak keletről nyugatra és megint vissza. Ezenkívül az állócsillagok vibrálva ragyognak (szcintillálnak), nyugtalan a fényük, míg a bolygók sugárzása nyugodt, egyenletes. A legrégibb népek csak 5 bolygót ismertek, azokat, amelyek valóban az éjszakai égbolt legfényesebb lakói. Ezek a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. És mint ahogyan számos ősi nép a Napot legfőbb istenségként tisztelte, hasonlóképpen a bolygókban s csillagokban is különféle istenségeket személyesítettek meg, és a csillagászat által egészen az újkorig fennmaradt az emberekre gyakorolt állítólagos hatásukba vetett hit. Merkúrt a kereskedelem és a jólét istenének tartották és Jótevőnek is nevezték; Vénusz — a szerelem és a női szépség istennője volt; a vörös fényben égő Mars a Halálhordozó — a háború istene volt, akinek színét is a sok elfolyó vér festette vörösre; a nagy Jupiter — a Király — a világ leghatalmasabbjainak sorsát irányította, az éhséget hordozó Szaturnusz pedig soha nem jósolt semmi jót. A bolygócsillagok valójában planéták, és közéjük tartozik a mi Földünk is. Ma már kilenc bolygót ismerünk és tudjuk róluk, hogy csaknem egy síkban és csaknem szabályos kör alakú pályán keringenek a Nap körül. A Nap a bolygóival a bolygó-, illetve naprendszer legfőbb égitestei, de ebbe a rendszerbe még nagyon sok, bár kétségkívül kisebb égitest is tartozik. A bolygók körül keringenek azoknak holdjai, a Nap körül, a Mars és • a Jupiter között ellipszis alakú pályán keringenek az aszteroidok és végtelen hosszúságú pályán, a bolygórendszer teljes térségében vándorolnak az üstökösök. A bolygórendszerbe számítjuk még a meteoritokat. valamint a bolygóközi térségben található port és gázokat. A legnagyobb tömegű anyag, és ezért a legfontosabb ebben a rendszerben, vagyis világűri otthonunkban a Nap. A Nap valójában csillag, saját sugárzási forrással, amely nélkül a Földön nem létezne élet — ezért a Napról majd külön szólunk. A bolygók saját fény nélküli, szilárd tömegű égitestek, a Napnál jóval kisebbek. Általunk észlelt fényük nem egyéb, mint a Nap fényének visszaverődése. A Naphoz legközelebb eső négy bolygó bizonyos szempontból egymáshoz hasonló, ezért ezeket Földtípusú bolygóknak nevezzük. A Merkúr a legközelebbi és valószínűleg a legkisebb bolygó. A kozmikus szondák útján megállapították, hogy a felületét kráterek sűrű hálózata borítja, tehát külső formájában nagyon hasonlít a Holdhoz. A Nap felé fordult oldalának hőmérséklete igen magas — 400 Celzius fok fölött van — és mivel csaknem teljesen hiányzik a légköre, az éjjeli félgömbjén a hőmérséklet nagyon alacsony. A Vénusz Földünk igazi testvérhúga, Dr. ÍUDMILA PAJDUSAKOVÁ az igazsághoz OTTHONUNK A VILÁGŰRBEN -és bár a Földhöz legközelebbi bolygó (mintegy 40 000 000 kilométerre közelíti meg), mégis a legutóbbi időkig különösen titokzatos csillag volt. Felületét sűrű, fehéren ragyogó felhőzet takarja. A szovjet Vénusz- szondák segítségével végzett tanulmányozás meglepő adattárát szolgáltatott hőmérsékletének magas fokáról és a felületén ható nagy atmoszférikus nyomásról. Atmoszférájában óriási sebességű viharokat mértek. A Mars iránt mindig erősen érdeklődtek mind a szakemberek, mind a laikusok. A széles nyilvánosságot különösen izgatták a felületén mutatkozó „csatornák“, amelyeket a múlt században az ott élő értelmes lények által mesterségesen készített öntözőberendezésnek képzeltek. A szovjet A Merkúr felszíne Jupiter. Középtájon a sötét folt a Jupiter holdja Mars-szondák, valamint az amerikai Mariner-szondák jó minőségű fényképeket továbbítottak a Mars felületéről: kígyózó folyómedrek, meredek szikla-szakadékok, mély, széles kanyonok, számos kráter és hegység Bár a Mars talán csak akkora méretű, mint a Hold, felületén található a „Nix Olympica“ nevet kapott tűzhányó, amely 25 kilométer magas és kráterének átmérője a csúcson 60 km A Marson víz is található, de a felületén eddig az élet semmi nyomát nem fedezték fel. Nagyon ritka atmoszférájában sok a felhő és heves viharok dúlnak, amelyek nagy menynyiségű port kavarnak fel. Pólusait fehér zúzmara fedi, amely nem más, mint megfagyott széndioxid. A Marsnak két kis holdja van: a Foebos és a Diemos. (folytatjuk) 19
