Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-04-05 / 13-14. szám
ífm a (7 II. Aki üzen: Fibi Sándor, a Dun. Streda-i (dunaszerdahelyi) Gorkij utcai Kilencéves Alapiskola igazgató-helyettese. A címzett: a fiTakovói (füleki) gimnázium. — Meg tudnád-c nevezni egykori tanáraidat, akiknek emléke, példája mindmáig elkLsért? — Nem megnevezni nehéz őket, hanem rangsorolni. Azt hiszem, nem is tudnék igazságos lenni, ha ilyesmire vállalkoznék. Mégis, hadd említsem meg legalább Kovács János volt tanárom nevét, akinek szlovák nyelvismeretemet és nyelvszereletemet köszönhetem, és Vassányi Aurél nevét, akit nagyszerű pedagógusnak, lélekbúvárnak tartok. — Nem véletlen hát, hogy magad is a pedagógusi hivatást választottad? — De véletlen. Egy-két évtized távlatából azt hiszem őszintébben merünk és tudunk beszélni gyermekkori álmainkról. Nos, miért is hallgatnám el: én orvos akartam lenni. Előbb persze titkoltam a tervem, mert túl nagynak tartottam önmagam erejéhez. Aztán meg rájöttem, hogy a természetem nem bírná, nem nekem való hivatás ... Más irányban kezdtem szövögetni álmaimat... — Ki segített hozzá a végső elhatározáshoz? — Nem tipikus a történetem. Szülők nélkül nőttem fel, a nagymamám nevelt. Vagyis két generációs különbséget kellett áthidalnom, ha a jövőmre gondoltam. Nagyanyám jó lelkű, okos asszony volt, nem ellenezte tanulásomat, terveimet, de szűkös anyagi helyzete miatt úgy éreztem, minél előbb függetleníteni kellene magam. Magyarán mondva: Minél előbb megkeresni a kenyérre valót. Tanáraim azonban segítettek, ösztönöztek a továbbtanulásra. Sikeresen leérettségiztem, majd a bratislavai Komensky Egyetemen fölvételiztem. A válasz döbbenetes volt számomra Helyszűke miatt nem vettek Tel. Ez (ehál nem sikerült. — Mi volt a válaszban olyan döbbenetes? — Képzelj el egy felnőttkor küszöbén álló fiatalembert, aki teli van szárnyaló vágyakkal, álmokkal, biztatják, ösztönzik, mert az eredményei erre feljogosítják, és amikor már egészen biztosra veszi, hogy sikerül: akkor megkapja a szűkszavú, biztatást sem ígérő hivatalos levelet: helyszűke miatt nem veszik fel! Ügy, éreztem, becsaptak, félrevezettek. Napokig gyötrődtem, megtört bennem valami folytonosság, elszakadt, amit nehéz lesz összekötni, hogy a szál tovább szövődjön. De hát hiábavaló volt minden meditálás, a napok gyorsan követték egymást, valahol el kellett helyezkednem. A füleki Kovosmaltban mindig szükség van a munkaerőre. Segédmunkás lettem, a legalacsonyabb beosztásban, legkisebb fizetéssel. Semmihez sem értettem, amit mondtak, azt csináltam. — Munkások közé kerültél, s magad is munkás származású voltál. Hogyan hatott rád ez a közösség? — Ami igaz, az igaz: szükségem volt erre az évre Nagyszerű barátokra találtam, látóköröm tágult, amit az apai nevelés nem tudott megadni, azt itt flnegtanullam, tapasztaltam. Akkoriban volt ott egy nagyszerű, fiatalokból álló kollektíva, CSISZ tagok. Csupa lelkes, kezdeményező, tetlrekész fiatal, önkéntes szombati műszakokat szerveztek, és a fiatalok sohasem hiányoztak a ..partiból“. Itüszkeséggel gondolok vissza arra az egy évre. Emlékszem, itt a füleki munkások közölt találkoztam először a marxizmus kérdéseivel, vallástörténeti kérdésekkel, és itt ismertem meg néhány munkásmozgalmi harcos életéi, mindennapját. Elcsodálkoztam, ezek az egyszerű néhány osztályt végzett emberek milyen konkrétan beszélnek a világ dolgairól, a háború okairól, következményeiről, a munkásosztály vezető szerepéről . .. Egyszeresük megéreztem: semmi sincs veszve, az akaratom sincs fogytán, sőt mintha megacélosodott volna. Ennek eredményeképpen egy év múlva jelentkeztem о nitrai Pedagógiai Fakultás magyarszlovák szakára. Ez már sikerült. — Megtaláltad-e számításaidat a főiskolán? — Még azt is, amire nem számítottam: jó, megértő feleséget, most már három gyermekünk édesanyját... De a lényegre térve: Megtaláltam, amire vágytam. Tanulhattam, internátust kaptam, ösztöndíjat. Akkoriban pezsgőbb volt Nitrán a magyar nemzetiségű fiatalok irodalmi, kulturális élete: a Fórumra gondolok. Bekapcsolódtunk, vitákat szerveztünk, irodalmi esteket. Szép, felejthetetlen diákévek voltak ezek... Rég elmúlt, már lassan egy évtizede tanítok, illetve három éve igazgató-helyettes vagyok az iskolánkban. — Mit jelent harmincévesen vezetőfunkciót vállalni, felelősségteljes munkát végezni ilyen nagyszámú pedagógus közösségben? — Eddig csupa nehézséget, útkeresést. Az első évek a pályakezdés nehéz évei voltak, aztán 6—8 év szükséges, amíg az ember „beérik“, de nincs ideje pihenni, mert máris új feladatokat kap, új nehézségekkel küszködik. A lisztségvállalás komoly feladat, hiszen egy kollektíva gondját vállalja az ember, nem csupán önmagáét. Felelősségérzetünk, gondjaink nem maradnak az iskola falai között, velünk jönnek a munkaidő letelte után is. ha a pedagógusnak egyáltalán van elhatárolható munkaideje ... Ezt persze nem panaszképpen mondom, mert hisz a terhekkel együtt nő az ember — Otthon is szükség van a pedagógusra három gyerek mellett? — A gyermekeknek jó szülőkre van szükségük. Feleségem is tanítónő, de otthon kitűnő édesanya, fin meg... mi tagadás ... segítek a háztartásban, bevásárolok, ha kell, és hozom-viszem fiamat az óvodába. Sikeres és félresikerült pillanatok az életedben? — Ez is, az is van, az utóbbiból szerencsére kevesebb, fis idővel el is felejtem, másképp értékelem. Sikeres pillanat viszont sok van a munkámban, életemben, ez az, ami szárnyal ad. erőt további céljaimhoz. Siker volt a jól végződött felvételi vizsga, az első főiskolai vizsgám, a diploma megszerzése, gyermekeim születése és öröm egy-egy jól sikerült óra, amikor értelmes feleletet adnak a tanítványaim, vagy amikor egy-egy középiskolából köszönő levél, elismerő szavak érkeznek volt tanítványunkra — Ha a végzős tanulók úti batyujába emberi tulajdonságokat lehetne csomagolni, mit tennél bele? — Derűt, optimizmust, kitartó erőt, önbizalmat, a munka és az élet szeretetét... De hát elmondom én ezt nekik naponta, még mielőtt a batyut vállukra vetnék ... Beszélgetett: MEGYERI ANDREA О J N ОТ С >* О < z ö о [fa