Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-04-05 / 13-14. szám

ífm a (7 II. Aki üzen: Fibi Sándor, a Dun. Stre­­da-i (dunaszerdahelyi) Gorkij utcai Kilencéves Alapiskola igazgató-helyet­tese. A címzett: a fiTakovói (füleki) gim­názium. — Meg tudnád-c nevezni egykori tanáraidat, akiknek emléke, példája mindmáig elkLsért? — Nem megnevezni nehéz őket, ha­nem rangsorolni. Azt hiszem, nem is tudnék igazságos lenni, ha ilyesmire vállalkoznék. Mégis, hadd említsem meg legalább Kovács János volt ta­nárom nevét, akinek szlovák nyelv­ismeretemet és nyelvszereletemet kö­szönhetem, és Vassányi Aurél nevét, akit nagyszerű pedagógusnak, lélek­búvárnak tartok. — Nem véletlen hát, hogy magad is a pedagógusi hivatást választottad? — De véletlen. Egy-két évtized táv­latából azt hiszem őszintébben me­rünk és tudunk beszélni gyermekko­ri álmainkról. Nos, miért is hallgat­nám el: én orvos akartam lenni. Előbb persze titkoltam a tervem, mert túl nagynak tartottam önmagam erejéhez. Aztán meg rájöttem, hogy a természe­tem nem bírná, nem nekem való hi­vatás ... Más irányban kezdtem szö­vögetni álmaimat... — Ki segített hozzá a végső elhatá­rozáshoz? — Nem tipikus a történetem. Szü­lők nélkül nőttem fel, a nagymamám nevelt. Vagyis két generációs különb­séget kellett áthidalnom, ha a jövőm­­re gondoltam. Nagyanyám jó lelkű, okos asszony volt, nem ellenezte ta­nulásomat, terveimet, de szűkös anya­gi helyzete miatt úgy éreztem, minél előbb függetleníteni kellene magam. Magyarán mondva: Minél előbb meg­keresni a kenyérre valót. Tanáraim azonban segítettek, ösztönöztek a to­vábbtanulásra. Sikeresen leérettségiz­tem, majd a bratislavai Komensky Egyetemen fölvételiztem. A válasz döbbenetes volt számomra Helyszűke miatt nem vettek Tel. Ez (ehál nem sikerült. — Mi volt a válaszban olyan döb­benetes? — Képzelj el egy felnőttkor küszö­bén álló fiatalembert, aki teli van szárnyaló vágyakkal, álmokkal, biz­tatják, ösztönzik, mert az eredményei erre feljogosítják, és amikor már egé­szen biztosra veszi, hogy sikerül: ak­kor megkapja a szűkszavú, biztatást sem ígérő hivatalos levelet: helyszűke miatt nem veszik fel! Ügy, éreztem, becsaptak, félrevezettek. Napokig gyöt­rődtem, megtört bennem valami foly­tonosság, elszakadt, amit nehéz lesz összekötni, hogy a szál tovább szö­vődjön. De hát hiábavaló volt min­den meditálás, a napok gyorsan kö­vették egymást, valahol el kellett he­lyezkednem. A füleki Kovosmaltban mindig szükség van a munkaerőre. Segédmunkás lettem, a legalacsonyabb beosztásban, legkisebb fizetéssel. Sem­mihez sem értettem, amit mondtak, azt csináltam. — Munkások közé kerültél, s magad is munkás származású voltál. Hogyan hatott rád ez a közösség? — Ami igaz, az igaz: szükségem volt erre az évre Nagyszerű barátok­ra találtam, látóköröm tágult, amit az apai nevelés nem tudott megadni, azt itt flnegtanullam, tapasztaltam. Akkoriban volt ott egy nagyszerű, fia­talokból álló kollektíva, CSISZ tagok. Csupa lelkes, kezdeményező, tetlrekész fiatal, önkéntes szombati műszakokat szerveztek, és a fiatalok sohasem hiá­nyoztak a ..partiból“. Itüszkeséggel gondolok vissza arra az egy évre. Emlékszem, itt a füleki munkások kö­zölt találkoztam először a marxizmus kérdéseivel, vallástörténeti kérdések­kel, és itt ismertem meg néhány mun­kásmozgalmi harcos életéi, minden­napját. Elcsodálkoztam, ezek az egy­szerű néhány osztályt végzett embe­rek milyen konkrétan beszélnek a vi­lág dolgairól, a háború okairól, követ­kezményeiről, a munkásosztály veze­tő szerepéről . .. Egyszeresük megérez­­tem: semmi sincs veszve, az akara­tom sincs fogytán, sőt mintha meg­­acélosodott volna. Ennek eredménye­képpen egy év múlva jelentkeztem о nitrai Pedagógiai Fakultás magyar­­szlovák szakára. Ez már sikerült. — Megtaláltad-e számításaidat a fő­iskolán? — Még azt is, amire nem számítot­tam: jó, megértő feleséget, most már három gyermekünk édesanyját... De a lényegre térve: Megtaláltam, amire vágytam. Tanulhattam, internátust kaptam, ösztöndíjat. Akkoriban pezs­gőbb volt Nitrán a magyar nemzeti­ségű fiatalok irodalmi, kulturális éle­te: a Fórumra gondolok. Bekapcsolód­tunk, vitákat szerveztünk, irodalmi esteket. Szép, felejthetetlen diákévek voltak ezek... Rég elmúlt, már las­san egy évtizede tanítok, illetve há­rom éve igazgató-helyettes vagyok az iskolánkban. — Mit jelent harmincévesen vezető­funkciót vállalni, felelősségteljes mun­kát végezni ilyen nagyszámú pedagó­gus közösségben? — Eddig csupa nehézséget, útkere­­sést. Az első évek a pályakezdés ne­héz évei voltak, aztán 6—8 év szük­séges, amíg az ember „beérik“, de nincs ideje pihenni, mert máris új feladatokat kap, új nehézségekkel küszködik. A lisztségvállalás komoly feladat, hiszen egy kollektíva gondját vállalja az ember, nem csupán önma­gáét. Felelősségérzetünk, gondjaink nem maradnak az iskola falai között, velünk jönnek a munkaidő letelte után is. ha a pedagógusnak egyáltalán van elhatárolható munkaideje ... Ezt persze nem panaszképpen mondom, mert hisz a terhekkel együtt nő az ember — Otthon is szükség van a pedagó­gusra három gyerek mellett? — A gyermekeknek jó szülőkre van szükségük. Feleségem is tanítónő, de otthon kitűnő édesanya, fin meg... mi tagadás ... segítek a háztartásban, bevásárolok, ha kell, és hozom-viszem fiamat az óvodába. Sikeres és félresikerült pillanatok az életedben? — Ez is, az is van, az utóbbiból szerencsére kevesebb, fis idővel el is felejtem, másképp értékelem. Sikeres pillanat viszont sok van a munkám­ban, életemben, ez az, ami szárnyal ad. erőt további céljaimhoz. Siker volt a jól végződött felvételi vizsga, az első főiskolai vizsgám, a diploma meg­szerzése, gyermekeim születése és öröm egy-egy jól sikerült óra, ami­kor értelmes feleletet adnak a tanít­ványaim, vagy amikor egy-egy közép­iskolából köszönő levél, elismerő sza­vak érkeznek volt tanítványunkra — Ha a végzős tanulók úti batyu­jába emberi tulajdonságokat lehetne csomagolni, mit tennél bele? — Derűt, optimizmust, kitartó erőt, önbizalmat, a munka és az élet sze­­retetét... De hát elmondom én ezt nekik naponta, még mielőtt a batyut vállukra vetnék ... Beszélgetett: MEGYERI ANDREA О J N ОТ С >* О < z ö о [fa

Next

/
Oldalképek
Tartalom