Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-04-05 / 13-14. szám
CSALÁDI BOLDOGSÁG Minden ember boldog akar lenni — irtuk előző számunkban. Minden felnőtt ember tudatos boldogságvágyának egyik fókuszában a boldog családi élet, a boldog házasság vágya áll. Mikor lehet boldog egy házasság? Hiszen sokszor egy rossz szó vagy kicsike félreértés elég, hogy finom repedés, majd nagyobb törés keletkezzen az otthon, a családi boldogság szilárdnak hitt falán. Hogyan lehet úgy tisztázni a félreértéseket, eltüntetni az apró repedéseket, hogy a kölcsönös bizalom, a megértés és a szeretet egyre erősebbé tegye a családot, a házasságot? Nincsenek ideális házasságok olyan értelemben, hogy soha, semmiféle gond, baj, nézetkülönbség, váratlan esemény ne szólna bele a mindennapok, az élet kialakult rendjébe. Ezernyi hatás ér, formál mindnyájunkat, családunkat is. Hogyan fejlődhetünk, változhatunk úgy, hogy együtt, egymásra hatva mindig megőrizzük a családi boldogság melegét, harmóniáját. Azt kérjük olvasóinktól, hogy Írják meg, mi volt házasságuk legnagyobb problémája, válsága. Az az akadály, baj, nehézség, félreértés, szerencsétlenség, nehézség, ami miatt fel is borulhatott volna közös életük. Hogyan sikerült mégis ezt az akadályt, veszélyt, bajt elhárítani? Milyen közös — vagy egyéni erőfeszítéssel, tapintattal, ösztönös vagy tudatos módszerrel számolták fel ezt a problémát? Ha bizalmas jellegű a vallomásuk, elég, ha nevük kezdőbetűjével jelölik a levelet. Viszont a címüket kérjük, írják meg, hogy az írásukért járó honoráriumot elküldhessük. Reméljük, a boldog házasságok tanulságos történetei sok fiatalnak segítenek okosan kialakítani házastársi kapcsolatukat. Levelükre ne felejtsék el ráírni vallomássorozatunk címét: Családi boldogság. Címünk: Nő szerkesztősége, Bratislava, Prazská 7; 80 100. Húsz év után Házasságunk első időszakában érthető okból — szinte repültem haza a munkából. Ez volt az a kor, amikor az első hóvirágot megvettem, az első ibolyát és egyáltalán, a sarki virágárus állandó vevője voltam, hogy a feleségemnek kedveskedjek valamivel. Akkor még a lépcsőfokokat kettesével vettem és fiatalságom minden hevével rontottam be, hogy végre a karjaimba zárhassam és beszámolhassak neki mindenről, ami reggeli elválásunk áta történt. A boldogságtól nem lértem a bőrömbe, tetszelegtem magam előtt is. hogy házas ember vogyok, egy csinos, kedves asszony férje. De az igazi boldogság az volt, hogy társra leltem, úgy éreztem, valódira, senki más igy meg nem érthet, ki nem egészíthet engem. Nem is volt egy ideig semmi baj, igazán felhőtlen hónapok voltak, míg egyszer .hideg zuhanyt" nem kaptam lángoló érzelmeimre. Emlékszem, aznop elég sok kellemetlenség ért, és hazafelé menet már mail gamban fogalmaztam a mondanivalómat, kikivánkozá panaszaimat. Igenám, de amint benyitottam, valami üresség fogadott. A feleségemet se a szobánkban, se a mellékhelyiségekben nem találtam. Először őzt hittem, nincs otthon, de ozutón észrevettem, hogy a kabátja a fogason lóg. Akkor jöttem rá, hogy biztosan bent van a szüleinél. Ugyanis náluk kaptunk egy szobát, mert elég nagy lakásuk volt. Félreértés ne essék, noqyon jól megvoltunk az .öregekkel", akik valójában nem is voltak idősek, de akkor olyan láradt voltam, hogy képtelen lettem volna bemenni hozzájuk akár egy rövidebb beszélgetésre is. Igy hát nem volt kinek kiönteni о szivemet, csak később, amikor viszont mór kedvem nem volt hozzá. Azután hetente kétszer-háromszor megismétlődött ez a dolog. Eleinte mentséget kerestem. Elvégre a szülőknek is joguk von egyetlen lányuk bizalmára és törődésére. Mikor beszélgessenek, hiszen a feleségem is dolgozik, alig félórával korábban ér csak haza. Nem lehet a mondat közepén félbeszakítani egy meghittebb beszélgetést. De azért bosszantott tudat alatt a dolog, és 'nagyon biztos voltam a magam igazában. Elvégre azért nősültem. hogy feleségem legyen, külön családot képezzünk, maradt volna akkor az anyja szoknyája mellett . .. majd én is keresek valakit, akivel el lehet beszélgetni ... és ilyenek motoszkáltak a fejemben. Mind jobban belelovaltam magam a felháborodásba, a dacba. Egyszer aztán megmondtam a magamét. Sírás és veszekedés lett a vége. Dacból már arra gondoltam, igy is jó, találok én majd más nőt is. De ha titokban ránéztem a feleségemre, valahol legbelül úgy éreztem. hogy magam előtt is szerepet játszok. Elővettem a józan eszemet, aprólékosan elemeztem a dolgokat, míg végre sikerült helyes egyensúlyba hozni mindent. A hibáit meg az enyémeket is számba vettem, de egyéniségének sokféle pozitívan megnyilvánuló adottságait is. Ahhoz pedig kétség nem fért, hogy mindketten szerettük egymást. Levontam hát a következtetést: Szükség van egy alapos, őszinte beszélgetésre. Azután, vessünk fátylat a múltra, és csináljuk jobban, mint eddig. Dacbál következő elhamarkodott lépésnek jó vége nem lehet, ezt tehát mellőzni kell. A házasság bonyolult valami, két ember kapcsolatát is minden nap újra kell „bonyolítani". Mikor mindezt végiggondoltam, úgy éreztem, hogy megértem végre a házasságra. Húsz év utón elégedetten állapíthatom meg, hogy jól gondoltam. Vajda Dénes, Bratislcrc VONAL ALATT RÉSZEGEN A FAZÉK MELLETT Szenzációként futott cégig a világsajtón hír. Idézem: „Titokban iszik. Rossz a lelkiismerete és szégyelli magát. Ha a környezete megtudja, lényegesen nagyobb megvetéssel sújtja az italozó nőt, mint a férfit, aki ugyanazt teszi. A nők alkoholizmusában a legfeltűnőbb, hogy titokban isznak. Ezt figyelte meg dr. Michael Haas francia orvos, a franciaországi alkoholizmusvizsgáló bizottság szakértője. A francia orvos még többet is kiderített: az alkoholista nőket gyakrabban, hamarabb érik májbántalmak, mint az alkoholista férfiakat. Vesezsugorodásban a női alkoholisták átlagosan tíz évvel korábban betegednek meg, mint a férfiak. A Német Szövetségi Köztársaságban a több mint kétmillió alkoholista körében egyre gyorsabban növekszik a nők száma. Ezt bizonyítja az 1974-ben az Infratest Intézet által végzett vizsgálat 20—64 éves nyugatnémet férfiak és nők körében. 1964-ben az alkoholista nők és férfiak közötti arány még 1:10 volt, ma viszont 1:4. S az alkohol, valamint a kábítószerek fogyasztásának egyaránt áldozatul esett személyek körében a nők már túlszárnyalták a férfiakat. Egy férfira két nő jut, aki egyaránt rabja a kábítószernek és az alkoholnak is. S hogy kik azok a nők, akik az italhoz folyamodnak, azt 1974-ben szakrendeléseken végzett 35 312 alkoholista nő vizsgálatából állapították meg. A Német Szövetségi Köztársaságban minden második iszákos nő háziasszony. A francia Michael Haas ezt azzal indokolta, hogy: „Az iszákos nők 40 százaléka feladta hivatását és ezzel függetlensége egy részét, valamint társadalmi kapcsolatait is. A házi munka monoton rutinja elégedetlenné tesz. Ha összehasonlítják életformájukat az egyre inkább emancipálódó nő életével, akkor becsukják maguk mögött a konyhaajtót és előveszik az italosüveget“ S hogy a nők iszákosságának egyéb okai is vannak, ez ugyancsak a franciák vizsgálódásaiból tűnik ki. A női alkoholistáknak mindössze öt százaléka tartozik „a társaságban iszogatok“ körébe, tehát azok közé, akik kocsmákban és vendégségben isznak. A férfiaknál ez az arány 70 százalékos. Haas: „A nő az ivással a gyors kábulatot keresi. Orömtelenül iszik és mélységesen restelli. Gyakran azért iszik, mert lelkileg kikészült.“ Lesznek férfiak, akik ezt olvasva kajánul megjegyzik, no lám, még minket szidnak! Lesznek nők, akik idegeket és fantáziát borzoló hír-csemegeként álmélkodnak rajta. De meggyőződésem, hogy az olvasók túlnyomó többsége kommentár nélkül is tudni fogja, mit bizonyítanak az említett tanulmányok. És ők majd válaszolnak azoknak is, akik érdekességként elkönyvelve akartak napirendre térni fölötte. 15
