Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-03-23 / 11-12. szám

— És ha szövetkezetekbe lépnének, mint nálunk? — kérdezte naivul, amiért Bálint rögtön ki is nevette.

— Angyali vagy, Judit. Tudod, mennyi mindennek kellene ahhoz megváltozni? Nemcsak Svájcban, hanem az egész Közös Piacban, egész Nyugat-Európában ... No, azért nem olyan vészes a helyzet. Egyszer jobban megy, máskor kevésbé, ahogy a kereslet és a kínálat viszonyai alakulnak. Egyik sem jut azért koldusbotra.

— No — mondta egy kis szünet után —, ne kókadozz. Neked nem kell orral az országút felé fordulnod. Nézz kicsit szét fölöttünk a csillagos égen, és kérlek tájékoztass, mert én a földön kell, hogy legyek.

Csakugyan, a csillagos ég. Hátravetette fejét az ülésen, és elkezdte a tudósítást: — Fölöttünk jobbra a tejút, olyan csábító, térj le, kérlek, és kocsizzunk rajta végig.

— Nem lehet, Juditkám, az kizárólag a Göncölszekérnek van fenntartva.

Elmélázott egy kicsit, kereste a Göncölszekeret, a sarkcsillagot, aztán magától a szájára kívánkozott egy nóta, és halkan énekelni kezdett: — Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok ... — Halkan szállt a dal, Bálint lassított, az út szélére húzódott, és leállította a motort.

— Ez szép volt — szólalt meg, mikor befejezte. — Mintha külön-külön a szívemre hullott volna ennek a régen hallott népdalnak minden egyes hangja... Néha majd fogsz nekem énekelni, jó?

Csak igent bólintott, Bálint megcirógatta a haját, és felbúgott ismét a motor

Ez az egy nap és egy éjszaka úgy telt el, hogy egy szép eljövendő élet teljes ígéretét adta.

Másnap reggel még nem volt tíz óra, már ott állt a Ciba portása előtt.

— Kérem szépen, Viki Schaukellel szeretnék beszélni.

Három perc múlva az egyik kutatócsoport főnökének szobájában ült vagy hatodmagávaL Valaki eléje rakott egy kistányéron néhány darabka kekszet és egy üres Coca-colát, poharat. Az első percekben udvariasan afelől tudakozódtak, hogy érzi magát, meg van-e elégedve mindennel, van-e valami óhaja, miben lehetnének segítségére. Aztán Corona professzor kézbe vette az előtte heverő papírlapokat, és kissé megemelte.

— Elolvastam előadásának német fordítását, Frau Doktor és nagyon figyelemreméltónak találom. A magas vérnyomást gyógyító orvosságaink többékevésbé csak tüneti kezelésre alkalmasak. A maga kísérletei egy lépéssel előbbre mutatnak. Legalábbis, ami a hatásfokot illeti.

Itt gyorsan és tiszteletteljesen helyre kellett igazítani valamit.

— Előadásom doktori disszertációm egy részét képezi. Valóban ennek az alapján indultunk el kísérleteinkkel, s habár csoportunkat én vezetem, az eddigi biztató eredmények, a kollektíva munkája nyomán jöttek létre.

— Na, igen — mondta Corona professzor futólag, mint aki gyorsan túl akarja magát tenni egy fölösleges megjegyzésen. — De nézzük a dolog érdemi részét. Nálunk is dolgoznak az eddigi magas vérnyomás elleni gyógyszereink hatásosabbá tételén, de a mi kutatásaink érrendszerközpontúak, az öné idegrendszerközpontú. Azt hiszem, szívesen megismerkedne a dokumentációval és aztán nézné meg a kísérleteinket. Itt az egész team maga körül — mutatott a jelenlevőkre. — Szeretném remélni, hogy a kongresszus több oldalú alkalmat nyújtott a beteg emberiség javát szolgáló kezdeményezésre, együttműködésre, és az ön látogatása nálunk egyike lesz azoknak a termékeny eszmecseréknek, amelynek eredményeképpen sikerül az orvosok kezébe egy olyan gyógyszert adnunk, amely nemcsak a tüneteket enyhíti, szünteti meg hosszabb-rövidebb távon, de valóban gyógyít is.

Mintegy láthatatlan intésre fehér köpenyes fiatal nő tálcán valami erős italt kínált körbe, kellemes kesernyés íze volt, nem ismerte, mi az.

— Abszint — felelte készségesen szomszédja.-- Most pedig átadom önt munkatársaimnak — emelkedett fel a professzor, miután felhajtották az italt —, mindent megmutatnak önnek, ami érdekli. Ügy tudom, valami szerény kis szórakoztató programot is összeállítottak az ön számára. Ezen menet közben spontán lehet változtatni. Hasznos munkát és kellemes szórakozást kívánok a városunkban eltöltött hátralevő idejére. És még valamit. Megtisztelne, ha hazautazása előtt felkeresne, hogy személyesen értesüljek benyomásairól, és megtárgyalhassuk további tudományos kapcsolatainkat.

Corona professzor felállt, melegen kezet rázott vele. A többiek tiszteletteljesen felálltak, és sorfaluk emelte a professzor távozásának méltóságát.

A hangulat azonnal közvetlenebb lett, a kollégák körülvették és biztosították arról, hogy örömmel várják a kísérletek megtekintésére. Visszasiettek munkahelyükre, csak egy középkorú szemüveges kolléga maradt vele, ő kapta a megbízást, hogy körülvezesse az egész óriási gyárban, amelynek főépületében, ahol voltak, tulajdonképpen nem is folyt gyártás. Az néhány különálló épületben zajlott.

Nem figyelte az órát, a füle is belepirosodott, annyira lekötötte érdeklődését, amit látott. A dokumentáció izgalmasnak ígérkezett, a következő napot annak az áttanulmányozásával akarta kezdeni. Négy órakor telefonhoz hívták.

— Rettenetes nehéz volt rád találni. Fél órámba került legalább. Itt várlak a kapu előtt, siess!

— Bálint drágám, rettenetesen sajnálom, de nem hagyhatom itt az egészet csak úgy. Képzeld el, hogy te éppen valaminek a megformálásán dolgozol és félbe kell hagynod.

Kis szünet. Bálint bosszús és türelmetlen, de tárgyilagos akart maradni. Nyel egyet, és ez sikerül is neki.

— No jó — mondja aztán csalódott hangon. — Mikorra jöjjek érted?

Nem akarja megbántani semmiképpen, és habozva, kérlelő hangon feleli:

— Ha tudom, hogy ekkor vagy akkor vársz, már csak az órámat fogom figyelni, hogy ne késsek, s így semmi hasznom abból, ha itt vagyok. Nem tőlem függ, mikor végzünk. Ne várj, kérlek, majd megyek magam, ha végeztem.

És hogyan?

Hát taxival, tudom a címedet.

Megint kis csönd, s érzi, milyen erőfeszítésébe kerül Bálintnak, hogy természetes hangnemben tudomásul vegye kívánságát.

Hát jó.

Leteszi a kagylót, és lelkifurdalása van. Ezen azonban hamarosan túlteszi magát, annyira lebilincselő minden, amit hall és lát.

Hat óra felé szabadul, s hogy a privát meghívásokat egyszer s mindenkorra elkerülje, kijelenti, hogy egy kedves gyermekkori pajtása él itt, és vele akarja tölteni a szabad idejét. Sikerül taxit fognia, és legszívesebben fénysebességre ösztökélni az autót.

Kínok kínját szenvedi, mert úgy tűnik neki, hogy a sofőr csigalassúsággal hajt.

— Kicsit gyorsabban nem mehetnénk? — kérdi visszafojtott türelmetlenséggel.

A sofőr mosolygó kedélyességgel nemet int.

Itt nem.

Na végre! Gyorsan és fájó szívvel fizet, mert nagyon soknak tűnik, amit a taxis kér. Lábujjhegyen és bűntudatosan megy a lakásba, keresi Bálintot, hogy a nyakába ugorva eloszlassa mogorvaságát. Balint azonban nem mogorva, a konyhában foglalatoskodik, vacsorát készít. Konyharuha az övébe dugva.

— Asszonyom, a legjobbkor érkezett. Már teríthet is. Ja, és még a salátát is megcsinálhatod gyorsan. A tálon van, csak le kell önteni.

Asztalra teszi a rizottót, még meghinti parmezánnal, és elégedetten leül.

— Angyal vagy, Bálint. Ügy féltem, hogy haragszol

— Dühöngtem egy kicsit, de rájöttem, hogy nincs igazam. Beléd oltottam odahaza egy csomó becsvágyat, és most ki akarod élvezni a nálatok keveseknek kijáró kivételes helyzetedet. Igazán nincs jogom, hogy ezt rossznéven vegyem tőled. Ronda lenne tőlem, ha nem tudnék nagylelkű lenni, hiszen már csak kilenc napról van szó. Nézd meg a Távannes elegáns falinaptárát.

Valóban. A konyhafalon nagy naptár függött, amelyen egy svájci táj remekbe készült színes felvétele vonzotta a szemet, vadvirágos rétek, távoli havas hegyormok, az autópályán nagy piros kirándulóbusz egy csomó boldog turistával, de nem ez volt a látnivaló. Megérkezésének és találkozásuknak napja pirossal bekeretezve, további öt nap áthúzva, a kilencedik napnál pedig egy nagy felkiáltójel és „Judit végleg megérkezik“ ugyancsak pirossal pingálva.

— Valamivel szórakoznom kellett, míg vártam rád.

— Milyen gyerek vagy — és megborzolt. Bálint haját, ugyanakkor valami homályos nyugtalanság fogta el, nem tudta okát adni, miért. Csöndben, elgondolkodva forgatta szájában a rizottót, Bálint előző szavaira gondolt, és valami választ fogalmazott rájuk.

— Igaz, Bálint, te belém oltottál egy adag becsvágyat. De az öncélú becsvágy volt. „Képességeim és a lehetőségek szorzatának maximuma.“ De évek alatt ez a becsvágy sok változáson ment át. Meg is nyesegették, hogy úgy mondjam, szolgálatba állították. Gyümölcsözővé tették, és — nem függetleníthetem magam tőle. Mint ahogy az anya nem függetlenítheti magát a gyermekétől, aki táplálásra, ápolásra szorul. Egyszerűbben úgy si mondhatnám, hogy hivatástudat.

— Szépen hangzik — mondta Bálint könnyedén, két falat között —, csak ne vidd túlzásba.

— Túlzásba... Te talán a saját munkádat kizárólag csak pénzszerzési lehetőségnek tartod?

Bálint nevetett.

(folytatjuk)

23