Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-23 / 11-12. szám
A BÄTRAK SPORTJA Talán nincs is ember, aki ne nézte volna csodálkozva a végtelen kék eget, ne gyönyörködött volna a madarak röptében, és ne irigyelte volna könnyed lebegésüket. Sok ember számára ez az ábránd csak gyermekkori emlék maradt, de vannak olyanok is, akik a bátrak sportjával az ejtőernyősök között keresik régi álmuk megvalósítását. Nőkkel eddig csak elvétve találkoztunk az ejtőernyősök között, de ma már egyre többen vállalkoznak rá. Ljuba Ivanova, az észtországi Kohtla—Jörve vasútállomás dolgozója, a Tallin! Műegyetem esti tagozatának hallgatója is megvalósította gyermekkori álmát. Már iskolás korában beiratkozott a helyi ejtőernyős klubba. Minden alkalommal érezte, hogy milyen csodálatos a magasban lebegni. Az ugrás azonban az akaraterőt és a lélekjelenlétet is próbára teszi, és hogy ez is megvan egy nőben, azt több mint száz ugrásával bizonyította. A FELÜLMÚLHATATLAN PORCELÁN Az első porcelánt Európába 600 évvel ezelőtt hozták be, s szépsége, ritkasága miatt azonnal a legértékesebb tárgynak számított, értékesebbnek, mint az arany vagy a drágakövek. Az eltörött porcelán cserepeit is gondosan összeszedték, s az előkelő dámák aranyba, ezüstbe foglalva mint ékszert viselték. Mint ismeretes, a porcelánt a kínaiak találták föl és gyártásának titkát hosszú évszázadokig megőrizték, annak ellenére, hogy éppen emiatt az elmúlt évszázadok alatt — mint ahogy ma mondanánk — rengeteg „ipari kém" látogatott Kínába, hogy felderítse. Még az a bizonyos miszs*ionárius is üres kézzel jött vissza, akit egyenesen a római pápa küldött e távoli, idegen országba. Igaz, hogy kitűnő diplomata és képzett, tanult ember lévén, mégis sikerült bizalmat ébresztenie, s így megismerte a gyártási folyamatot. De hiába, mert nem volt — geológus. A porcelán készítésének technológiáját ugyan le tudta írni, de ebből senkinek sem származott haszna. Mert senki sem tudta mi az a fehér agyag, amelyet a kínaiak kaolin néven emlegettek. Tehát ennek utána sem tudta meg senki, hogy lényegében miből készülnek a tojáshéj vékonyságú, majdnem áttetsző csészék, tányérok, vázák. Az olasz fazekasok például azt tartották, hogy ezek a törékeny holmik tulajdonképpen tojáshéj és kagylóhéj keverékéből készülnek, olyanokból, amelyek bőségesen találhatók az itáliai tengerpartokon. Ezeket a kagylókat porcelánnak nevezik, ami annyit jelent, hogy malacka, mert formájukban kismalacra hasonlítanak. Állítólag ebből keletkezett a porcelán elnevezés is. Az európai szakemberek csupán a 18. század végén fejtették meg a porcelán gyártásának titkát. RIZS, REPELENS ÉS A „MIKOSI-MACURI". A rizs nálunk is igen kedvelt étel, de hogy mit jelent a japánok számára, az kevésbé ismeretes számunkra. Először is a japánok fő eledele már ősidők óta. Naponta háromszor tálalják, halhoz, zöldséghez, vagy csak úgy magában. Sok mindent készítenek belőle, édessüteményt, kekszeket, italokat. Az egy főre eső rizsfogyasztás több mint száz kiló évente. Saját termelésük nem elegendő, ezért nem kis gondot okoz számukra a rizs árának állandó emelkedése. Amellett a rizs termesztése nem is kifizetődő. Most a szúnyogfelhős rizsföldeket kiszárítják és helyettük zöldség- és mandarinültetvényeket létesítenek. Japán szigetvilágában különösen a földművesek és a halászok sokat szenvednek a temérdek szúnyogtól. A beltengerek vize annyira elszennyeződött, hogy a halászoknál már nem nyújt megélhetést Más megélhetési lehetőséc után néztek. Repcével ültettél be a földeket, amiből a vegy ipar a Japánban szinte nélkü lözhetetlen repellenset készí a szúnyogok ellen. A munka a gondok mellet azonban a vidámságról, a örömről, a mulatságokról, < karnevál jellegű népünnepé lyekről se mondanak le Japái lakói. Minden vidéknek meg vannak a hagyományos nép szokásai, táncai, amelyeke évente többször bemutatna a nagyközönség előtt, az 01 szágos fesztiválok idején. A ország legnagyobb ünnepe < minden őszön megismétlőd „mikosi-macuri", amelyne megtekintésére a világ mir den tájából érkeznek kívánc: túristák. Képünkön: Szántó: rizsvetés előtt és Sado szigc lányainak népi tánca.
