Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-23 / 11-12. szám
Mezőgazdasági vidék. A gyári munkának itt nincs hagyománya. Az emberek évszázadokon keresztül hozzászoktak a mezőgazdasági termelés természeti adottságoktól függő rendszeréhez. Am a tudományos-műszaki fejlődés gyors előretörése ezt a vidéket sem hagyta ki. Minden előnyével és követelményével jelentkezett. A szükséglet törvényszerűségéből született a Zemianska Olca-i (nemesócsai) cipőgyártó üzemrészleg is. Úgy kellett ez már a környék asszonyainak, mint a termőföldnek a kiadós eső. Mert a nőknek itt valóban kevés munkalehetőségük volt. A mezőgazdaság az utolsó évtizedben olyan gyors változáson ment át, hogy a nők szinte egyik napról a másikra maradtak ki a termelésből. A megélhetés nem okozott gondot, mert a gépekkel dolgozó férjek ezt biztosították. De a nőket nem elégítette ki a gyermeknevelés, a háztartás vezetése, a háztáji munka. Még többet akartak nyújtani a társadalomnak, hasznosítani képességüket. Erre adott módot a Partizánskei augusztus 29. cipőgyár Nemesócsán létesített üzemrészlege, ahol 1971 áprilisában indult el a termelés. A nyolcvan helybeli nődolgozó létszáma csak-Otszáztíz dolgozó nőnek adott munkalehetőséget a nemesócsai cipőüzem hamar négyszázra emelkedett. Jöttek a jelentkezők a közeli és távoli falvakból. Két évvel később, hogy mindenkinek helyet tudjanak biztosítani, már az üzem befogadó képességének növelésére kellett gondolni. Jelenleg ötszáztíz nő dolgozik itt, ezenkívül több mint száz szülési szabadságon levő dolgozót tartanak nyilván. Vajon hogyan fogadták a nők az állandó kötöttséget igénylő szalagmunkát? A falusi lányok, asszonyok hogyan váltak munkásasszonyokká? Mit jelent számukra az üzem? Ezt a kérdést teszem fel az üzem tíz dolgozó nőjének. Vendég Izabella, nemesócsai lakos: — Szeretem a munkámat. A cipővarrás mesterségét Partizánsken tanultam ki. Azelőtt a Karlove Vary-i porcelángyárban dolgoztam. Messze a szüleimtől, az otthontól. Most néhány percnyi járásra lakom innen. Ez az igazi, mert itt otthon vagyok. A keresetem is jó. Elégedett lettem. Szkukalek Klára, nemesócsai lakos: — Évekig dolgoztam a bratislavai MD2 Cérnagyárban. Hozzászoktam a gyári munka rendszerességéhez, pontosságához. öt év alatt a szabadságo-4 Jól érezzük itt magunkat! mégis a varrógépet választottam. Ezt a jó kollektívát, ami itt van, semmi sem pótolhatja. Ügy élünk mi, mint egy nagy család. Nemcsak a munkahelyi, de az egyéni problémákat is együtt beszéljük meg. Mindig érzem az őszinte készséget, segíteni akarást. Lehotsky Erzsébet, Nová Ves-i (újfalusi) lakos: — Kitanult fodrásznő vagyok. Tíz évig dolgoztam a szakmámban, amit az alacsonyabb fizetés miatt hagytam ott. Itt többet keresek. Öt év alatt nyolcfajta munkaműveletet tanultam meg. Bármelyik szakaszon helytállók. Szívemhez nőtt ez az üzem, otthon érzem magam. A megértés, a munkatársi viszony is nagyon jó. Sefcsík Erzsébet, nemesócsai lakos: — Ennek az üzemnek legalább húsz évvel korábban kellett volna felépülnie !... Én a szövetkezetben dolgoztam, de ott csak idénymunka volt. Nekünk, földművesasszonyoknak nagy szükségünk volt erre az üzemre. Állandó munkát, jó keresetet biztosít. „Mit jelent A csizmavarrás figyelmet és türelmet igényel mon kívül itt sem hiányoztam egy napot sem. Ez az üzem sokat jelent nekem. Munkalehetőséget, érvényesülést, második otthon. Nagyon nagy szükség volt már rá. Szabó Márta, Veiké Kosihy-i (nagykeszi) lakos: — Kiskoromtól érdekeltek a gépek. Gépjavító akartam lenni. A környékünkön erre nem volt lehetőség. A szüleim nem akartak meszsze engedni. Ezért kerültem ide. Két évig Partizánsken tanultam, aztán itt varrtam, most meg anyagbeszerző vagyok. örömmel végzem ezt a munkát is. Más munkahelyet már el sem tudok képzelni, úgy ide szoktam. Hercz Zsuzsanna, nemesócsai lakos: — Nekem ez az üzem nemcsak anyagi forrást jelent. Érettségivel hivatalban is elhelyezkedhettem volna, én Ezek a Szovjetunió részére készülnek