Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-01-06 / 1-2. szám
HÚSZ ÉV UTÁN Ilonka már a cseh gyémánt csiszolását is megpróbálta, a Skoda személyautógyár futószalagját is megismerte, amikor visszatért szülőföldjére és a Komárnói (komáromi) Hajógyárban talált munkát. Jó szakember lett, méghozzá olyan mesterségben,' amelyben a nő olyan ritka volt, mint a fehér holló. Annak idején sokat írtak róla, 4apunk is felkereste. ......Nagyon értékelik a munkámat. Elismerő oklevelet is kaptam — én vagyok a gyár egyetlen hegesztőnője. Gőzfűtéses lakásom van a gyár Lenin-telepén és most megyek rekreációra a Tátrába. Szóval, jó életem van — mondja nevetve, kezet nyújt, leereszti hegesztősisakját és folytatja munkáját bámulatos nyugalommal. — Ezekkel a szavakkal fejeződött be az „Asszony a nehéziparban“ cím alatt lapunkban megjelent riport, Marsalik Ilonáról, a Komáromi Hajógyár első hegesztőnőjéről. Rég volt, amikor a hajógyár kikötőjéből elindult hosszú útjára a Szovjetunió számára készített legelső „Rosszija“ nevű személyszállító hajó. Egy új hajó vízrebocsátása nagy ünnep minden hajógyárban, de ebben a gyárban még nagyobb volt, mert ezt a hajót barátok készítették — barátoknak. A munkások ott álltak a mólónál és jó utat kívántak. Ilonka is boldogan integetett a Duna hullámain egyre kisebbedő hajó után és lelke mélyén erősen megfogadta, hogy örökre hű marad ehhez a számára az életet jelentő gyárhoz és mesterségéhez. Most, két évtized után ismét felkerestük. Megtartotta fogadalmát, amit akkor tett, amikor 1952- ben „eljegyezte“ magát a gyárral. Jó pár évig biztosan állt kezében a hegesztőpisztoly, mesteriek voltak a varratok. Férfias keménységgel, női ügyességgel végezte a nehéz munkát. De aztán a hosszú évekig tartó betegség megakadályozta, hogy a hegesztősisakot a fejére tegye. Itt ülünk egymással szemben, és sokdioptriás szemüvegén keresztül nézi a régi fényképeket. Forgatja és eszébe jutnak a régi évek, tervek. Nem egészen így képzelte ... Azt hitte, erejéből többre futja. De fő, hogy itt van a gyárban. Ma a szerelőrészleg technikusaként gondoskodik a munkások pontos anyagellátásáról. Szívesen csinálja, hiszen ebben a kollektívában olyan szeretettel fogadták maguk közé. És megbecsülik. Ö pedig igyekszik munkájával visszafizetni a jóságot, az emberséget is. A magánéletet édesanyja, öcscse és annak családja jelenti számára. Együtt él egy kétszobás szövetkezeti lakásban édesanyjával, a hetvenéves „Édessel“, aki egyedül nevelte fel kis hadiözvegyi nyugdíjából gyermekeit. A hajógyár a Marsalik család életében sokat jelent, mert nem csak Ilonka, hanem Vince öccse és annak két fia is a gyárhoz kötötte életét. Visszaadja a régi fényképet és megjegyzi, hogy lapunknak huszonöt év óta olvasója, de soha nem gondolta volna, hogy húsz év távlatából, egy egykori rövid beszélgetés nyomán, még emlékezzen rá valaki. A hajógyár mólójánál új hajó vár „keresztelőre“. Kujbisev nevét viseli. A gyár dolgozói szerint minden hajó szép volt, amelyik a kikötőt elhagyta, de ez a négyszáz személyes üdülőhajó valamennyit túlszárnyalja. Nemsokára elindul Ogyessza felé, hogy messze földön dicsérje a Komáromi Hajógyár dolgozóinak munkáját, barátoknak vigye a dolgozók üdvözletét. Köztük Ilonkáét is. Ügy mint akkor régen 12 VARGA MAGDA V SZÜLETETT... /j t v/Z/V A folyosón olyan csend volt, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Csak az egyik teremből szűrődtek ki hangfoszlányok. Az óvónéni mesélt. Mire beléptünk, már csak a mese végén feltett kérdés lebegett a levegőben: — És te mi leszel, ha nagy leszel? Az apró gyermekkezek szinte egyszerre lendültek a magasba, mindenki elsőnek akart válaszolni. Én, én, kiabáltak a gyerekek, de tudták, hogy válaszolni csak annak szabad, akire rámutat az óvónéni. És pár perc alatt annyi mesterséget, hivatást, foglalkozást soroltak fel, hogy nekem a fele sem jutott volna az eszembe. Félóra elég a figyelemmamák varrták. A kőművesek után, a takarítást a gyerekek szülei és a gyár dolgozói végezték, hogy mielőbb beköltözhessenek a kicsinyek. HA A NŐK ÖSSZEFOGNAK Az Elektrosvit üzem új irodaépületében, az éppen házon kívül tartózkodó igazgató irodájában pár perc alatt valóságos kis kerékasztal beszélgetést rendezett Faludi Anna, az üzemi nőszervezet titkára. A beszélgetés tárgya természetesen a „Jó ötlet — aranyat ér“ akció keretében létre jött üzemi óvoda volt. Az üzemi nőszervezet itt összegyűlt tanácstagjai vabői, — súgta felénk az óvónő, ebédosztásig játszanak a gyerekek. Pillanatok alatt kialakult a lányok és fiúk csoportja, és mivel játékszerekből az óvodában nincs hiány, ki-ki a legkedvesebb játékát vette elő. — Ez a nagyok csoportja — magyarázta Helena Kukuéková, a Nővé Zámky-i (érsekújvári) Elektrosvit n. v. új üzemi óvodájának igazgatónője. — Szeptemberben a gyerekek fele már iskolás lesz, ezért itt voltaképpen előkészítő nevelés folyik, természetesen még játékosan, örülünk, hogy új óvodánkban erre is sor kerülhetett. — Közben végigvezetett a lakásokból átalakított egyemeletes óvoda termein. Megmutatta a konyhát, a mosdókat, a hálószobákat. A paplan- és a párnahuzatokat, a függönyöket a szülők és a nagyiamennyien Alzbeta Hlavacková elnöknőt tartják az ötlet sugalmazójának, hogy az ötletből valóság lett, az a gyár vezetőségének és a dolgozók segítőkészségének köszönhető. Jelenleg két bölcsődéje van az üzemnek a városban és két óvodája az üzem mellett. Az üzemi autóbusz reggel több helyen megáll, körbe járja a várost, és a kisgyermekes anyákat az üzembe szállítja, fgy a gyermekek kényelmesen utaznak óvodába, és a dolgozók sem késnek el a gyárból. Délután ismét egy körjárattal hazaviszik őket. Nagy segítség az üzem részéről. összesen százhúsz gyerek jár a két üzemi óvodába, amióta a lebontásra ítélt régi óvoda is új mezbe öltözött. A nők úgy döntöttek, hogy inkább segítenek rendbehozni a régi óvodát is, minthogy óvodahiány
