Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-01-06 / 1-2. szám
miatt kimaradjanak a munkából. És segítettek. Az új óvoda is létrejött és a régi is használható állapotba került. Nem hiába jutalmazta a „Jó ötlet — aranyat ér“ akció keretében az Elektrosvit n. v. üzemi nőszervezetét a nőszövetség járási bizottsága kétezer koronás díjjal. Megérdemelték. KÉT ÉV MÜLVA ÚJRA KEZDJÜK Kétezerháromszáz nő dolgozik az üzemben, a nagyobb részük fiatal. Nincs olyan hét, hogy esküvői meghívó ne állna az asztalomon. Na, gondolom, itt már megint bölcsődére meg óvodára lesz szükség, — mondja Mészáros Ferdinand igazgatóhelyettes, akit az óvodák jövője ügyében kerestem fel. — Két év múlva elkezdjük egy ötven férőhelyes bölcsőde és egy százhúsz személyes óvoda építését. Ez az üzem hatodik ötéves tervének első szociális programja. Kész építési tervet akarunk átvenni, mert így olcsóbb az üzemnek és „Z“ akció keretében akarjuk felépíteni. Nálunk a segítségben nincs hiány, előre tudom, hogy nem lesz olyan dolgozónk, aki ne vállalna néhány órát társadalmi munkában. Lehet, hogy mire felépítjük, megint szűk lesz... Már most gyűlnek a kérvények, és ahogy az ország népesedési mutatóit figyelem, hát nem tudom .. t De ahogy mi a gyár huszonöt éves tevékenységét ismerjük, látjuk a vezetőség fáradhatatlan munkáját az üzem korszerűsítése, a nők munkájának megkönnyítése, a gyártmányok minőségének emelése, a dolgozók szociális segítése érdekében, úgy gondoljuk, ezzel is meg fognak birkózni. Talán egy kicsit elfogultak vagyunk ezzel az üzemmel, dolgozóival szemben. De nem lehetünk mások, hiszen a gyár dolgozó női voltak azok, akik most huszonöt éves lapunk bölcsőjénél odaadóan bábáskodtak. Előfizetőket szereztek, és maguk is lapunk olvasóivá váltak. Ezért kísérjük figyelemmel az üzem és dolgozóinak fejlődését, ezért örülünk velük együtt eredményeiknek. RIPORT gyerekcipőben A képviselőnő lakásában olyan tisitaság volt, hogy önkéntelenül is levetettem a cipőmet és belebújtam a fogas alatt sorakozó papucsok egyikébe. Nyár volt, az ablak alatt virágzottak a rózsalák. Gyönyörű kert, kényelmes otthon. Még a házőrző sem hiányzott egy kis lekete kölyökpuli alakjában. A kutyával hamar összebarátkoztunk, majd interjúalanyom végigvezetett lakásán, megmutatta milyen szép ruhákat varrt ötéves kislányának „kinőtt" régi ruháiból. Az ismerkedés után rátértünk látogatásom céljára, örültem, hogy jó beszédes riportalanyra találtam, így eltelt bizony egy kis idő, ómig a további adatokért a nemzeti bizottságra indultunk. De csak mentünk volna, mert a papucsból kilépve, az egyik cipőmet sehol sem találtam. Mivel biztosan emlékeztem rá, hogy mind a két lábamon volt cipő amikor jöttem, így sürgősen megindult a nyomozás a cipő után. Sehol nem találtuk. Ott álltam egy lé! pár cipőben, a kölcsön cipő szívélyes felajánlásával. De sajnos, ma sem tudom, hogy miért járnak ilyen nagy lábon a képviselőnők, mert cipőjét ugyan lelhúztam, de harmincötös lábam lévén, még egy albérlőre is szükség lett volna. Egyszer csak hopp, leesett a tantusz... eszembe jutott a nemrégen szerzett kutyabarátság. „Barátom“ egy málnabokor tövében élesítette fogait a szétrágott cipő aránylag jó minőségű talpán. Én úgy néztem rá, hogy valóban megérdemeltem volna a — Vigyázz, a néni harap! — figyelmeztető táblát. De hát van cipőüzlet is a világon, és cipőiparunk ... Csak éppen nagyon gyakran megfeledkeznek arról, hogy kis lábon élő nők is vannak. Végül gyerekcipőben hagytam el az üzletet, áldást szórva a kis lábú nők gyűlölőinek lejére. A nemzeti bizottságon a táskámat ráállitottam a cipőm orrára, nehogy azt gondolják, az újságíró fizetéséből csak gyerekcipőre telik. A riportot azért megírtam. De az útiszámla „Előre nem tervezett kiadások" rovatában nem tüntethettem lel a cipő árát.- l&wi 13
