Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-01-02 / 1. szám
VLASTA SMRZOVÁ Cseh, humorisztikus és szatirikus írónő, ami már a maga nemében is ritkaság. Jellemzésére idézzük saját szavait: — Újságírói bölcsőm a PRACE napilap volt, amelynek érdemei az . ehm . . . ősember emberré nevelésében közismertek. Az én esetemben azonban másfajta eltolódás állt be — a DIKOBRAZ irányába. A DIKOBRAZ szolgálatában éles golyóstollamat a női jogokért vetettem harcba, de nem találtam megértésre. Egyes férfiak abban egyenlők, hogy nem szeretik, ha a feleségük emancipálódik. Fenyegető leveleket írtak nekem. Elkezdtem hát Mars-lakókról írni. Azok eddig még nem jelentkeztek. Ez a második könyvem. Az első 1966-ban jelent meg a moszkvai Krokodil kiadónál. A harmadikat akkor bocsátom útjára, ha ez a mostani sikert arat. És persze, ha közben nem jelentkeznek a Mars-lakók. tf REDENDÓ BŰN — Ahogy ezt a Földről érkező zsongást hallom, ez az örök üdvösség már kezd az idegeimre menni — ,panaszolta egy reggel Éva a szomszédasszonyának, Noé feleségének. — Ugyan, leikecském, hiszen még meg sem melegedett nálunk. Nemrég engedték ki a tisztítótűzből, méghozzá csak feltételesen. A tiltott gyümölcs evésével elkövetett bűnért örökös vezeklés volt kilátásban. — Tudja, ez már valahogy unalmas itt nekem. Ez az állandó menynyei zene, illat, mindenütt csupa szépség és nemesség, csupa szent, minden rózsaszínű ... hát kibírhatja ezt valaki hosszú időn át? Nem így képzeltem el az örök üdvösséget. — Magának a Paradicsom se volt elég jó, ezt mindenki tudja — jelentette ki Noéné és inkább továbblibegett, mert Gábriel arkangyal feltűnően sokat forgolódott körülöttük. — Éva „ősanyánk" már megint nyugtalankodik. Csak aztán nehogy valamennyiünket kiebrudaljanak miatta — panaszolta Noéné a férjének, aki éppen a csehországi folyók vízállását vizsgálta aznap reggel 7 órakor. A dolgokról természetesen hamarosan tudomást szerzett az Or. De véletlenül jó kedve volt, mert egy prágai visszaeső bűnöse megjavult, és így Éva asszonyt jóindulattal fogadta. — Egész életemben egyetlen férfival éltem, senki másra még csak rá se nézhettem, mi örömöm volt tulajdonképpen az életből? Az Úristen meghallgatta valóménynyi panaszát és egy javaslattal lepte meg: Nos, mit szólnál hozzá, kedves lányom, ha egy időre leküldenélek a 'öldre, mondjuk Csehországba? Még ‘ Is magad választhatod, vajon ''örű szexbomba akarsz-e lenni *—97), vagy csúnya, de dőlsokáig töprengett — a not választotta. És mi- Ijesen tapasztalatlan, elárusitónői állást és gyümölcsbolt'nt kigyógondo''en és Éva eleimet a nlatnál. iennyi tettek ' az ’Ott. 1lamosra, azonnal felugrott egy addig az újságja olvasásába merült férfi és felkínálta neki a helyét. A kalauz százkoronásból is szívesen visszaadott neki. Kezdő és végzős autósok leállították mellette kevés-, vagy sok literes űrtartalmú kocsijukat, és felkínálták, hogy bárhová elviszik. A munkahelyén a férfiak vetekedtek, hogy melyik vigye az írógépét (igen hamar titkárnővé léptették elő), vagy hogy melyik segítsen elvégezni a statisztikai kimutatását. Az üzemi étkezdében átengedték neki a süteményadagjukat, helyrevitték helyette a tálcát az üres edényekkel, a többi étkező pedig, elvakitva ingerlő alakjától, a nyakkendőjére locsolta a levest. Amikor munkatársai megtudták, hogy nem dohányzik, jelenlétében azonnal eloltották a cigarettájukat. Azt is csak a Jóisten tudja, hogyan kapott sorrenden kívül szövetkezeti garzonlakást. Sőt, a karbantartók azonnal rendbehozták a hibás vízcsapokat, világítótesteket stb. Kívánhatott még többet? Volt-e valaha is Adómmal a Paradicsomban ilyen kellemes élete? És mégis ... Egy kora tavaszi napon Éva szörnyű állapotban állt az Ür színe előtt. A szeme alatt „monokli", a haja kócos, a pulóvere megtépve. A Mindenható tudta, amit tudott, de a többiek miatt nem akarta megszidni. „Isten az égben, minden szép lenne ezen a Földön, a férfiak nagyszerűek, Adóm meg sem közelíti őket, valóban paradicsomi élet lenne velük a Földön, de miért teremtettél Uram, annyi nőt? Mindenütt ott vannak: az üzletekben, a hivatalokban, az iskolákban ...“ Éva sírva ecsetelte, milyen sora volt a Földön. Ahol nőkkel volt dolga, ott mindig pórul járt. A csúnyák irigykedtek rá, mert szép, a szépek viszont még jobban gyűlölték őt, mivel veszedelmes riválist láttak benne. És mindenütt akadályokat gördítettek az útjába., Az üzletekben elutasították, az étteremben a szakácsnők csupa mócsingot adtak a tányérjára, meg a gombóc száraz végét, amit utált. Névtelen leveleket küldtek a munkaadójához, hogy szétdúlja a családokat és rontja az erkölcsöt. Kérvényei bármilyen ügyben véglegesen megrekedtek a referensnőknél, egyszóval az egész pokoli volt. — És ilyen állapotban érkezem a nőnap megünnepléséről — zokogott Éva. — Éppen koccintottam a munkatársaimmal az irodámban, amikor kivágódott az ajtó és egy fúria vetette magát egyenest énrám. A jelenlevő kollégák egyikének a felesége volt. Ah, Uramisten, nem akarok már szexbomba lenniI Nem tudtam télire felhajtani egy garnitúra 44-es számú egyszerű szex-fehérneműt sem, mivel a női fehérneműt mindenütt nők árusítják. De kérlek, küldj el engem még egyszer a Földre, ezúttal mint csúnya lányt. Mikor a régi munkahelyén jelentkezett felvételre, a sovány, jelentéktelen nőben senki sem ismerte őt fel. Nem a titkárságon kapott állást, bár gyors- és gépírásban jobb volt mint azelőtt, hiszen szépség helyett ügyességben bővelkedett. Végül is bedugták egy sötét irodába, és attól kezdve alig győzött csodálkozni. Alig szállt lel a villamosra, a kalauz máris megszidta, hogy nincs aprópénze, vagy hogy útban áll. Hiába volt tele mindkét keze csomagokkal, a férfiak nem adták át a helyüket, inkább belemerültek az újságolvasásba. Egyetlen autó sem állt le a kedvéért, sőt némelyik sofőr még sárral is lespriccelte. A férfiak nyugodtan az orra alá fújták a füstöt és az orra előtt csapták be az ajtót, a szerelő csak gazdag borravalóért jött ki, nem is szólva más szolgáltatásokról. A munkahelyén vagy csak nagyon kevés osztalékot kapott, vagy semmilyet, nőnapon pedig a leghervadtabb primulát, mig a csinosabb nők szeklüt, jácintot és pralinét vittek haza. — Talán könnyebben élnék valami hozzám hasonlóan szerencsétlen férfival — gondolta Éva, és ismerkedési apróhirdetést tétetett közzé. Jelentkezett is egy kétszer elvált újságíró és ő mindjárt hozzá is költözött. Attól fogva majd megölte a féltékenység. Hogy megtartsa, mosott, takarított, főzött rá, bevásárolt, szenet és sört hordott haza, de minden hiába. Az újságíró így is elhagyta, ugyanis apróhirdetés útján új áldozatot talált, aki kitárt karjain kívül még autót és nyaralót is kínált. Így azután Éva bűnbánóan visszatért az égbe és belátta, hogy mégis jobb volt, amikor Adómmal csak ketten éltek a Földön és nem tudták, mi a féltékenység és az irigység. Vajon kitől örökölte ezt az emberiség? — kockáztatta meg a megjegyzés Adóm, mivel eszébe jutott az a régi történet a kígyóról, meg az eredendő bűnről.. . Fordította: L. Gály Olga Juli néni? — fürkészte a derűs arcot. Márakinek! Legénynél például Julika! És a mecseki medve menye hogyan szólíthatja? — A medve menye? — kapkodta fejét Júlia. — ó, te gyönyörűséges, jószagú mecseki isteni Tamás bátya menye? Hát hogy kerül ide, ebbe a szeles városba? Hogy van a világ legvidámabb mackója? — üdvözletét küldi és ezt a leveletI — nyújtotta át a zárt borítékot, melyen csupán Júlia neve állt, meg a cím. A háziasszony leültette vendégét és komótosan átböngészte a levelet, amely ekként hangzott: „Kedves Júlia! Menyem néhány hónapot szeretne Pécsett tölteni. Egészsége megromlott, és az orvosok környezetváltozást javasoltak. Nagyon jó lenne, ha nálad lakhatna, mert ott bizonyosan nyugalmas otthonra lelne. Ha ez nem lehetséges, akkor is légy a segítségére, járatlan lévén nemcsak az erdőn, hanem a városon is! A régi szeretettel ölel a Mecseki Medve." — Isten hozott, pesti bocs! — ölélte át Annát Júlia néni. — Maradhatsz, míg csak kedved tartja, de csupán ezt a kis szaletlifélét tudom nyújtani, ezzel a dívánnyal! — mutatott a verandát a szobával összekötő ablaktalan fülkére. — Kicsinyke, de hát ha egyszer nincs nagyobb. Mi ketten, a lányommal a szobában alszunk. Az apáról nem esett szó, s Annának esze ágában sem volt a családfő és a családi állapot felől érdeklődni. Megszokta a rendezetlen állapotokat. Vágyódva nézett a keskeny fülkére, főként a pamlagra. — Igazi hálóbarlang. Épp medvebocsnak való. Bár valamivel elhagytam a bocs-kort Inkább magam is anyamedve vagyokI DÖME PIROSKA Fiú vagy leány? Péter. Mennyi idős a lelkem? Az idén lesz elsős. Majd az öreg mecseki medve viszi iskolába, meg a másik nagyapja. És az apja? Katona. Júlia asszony nem kérdezett többet. — Bújj be, édes lányom, abba a kis odúba! Húzz egy jót, aludd ki az éjszakai utazást! és a sok bajt, amit a háború mért ránk. Meg mindent — s máris vetette az ágyat. Anna az első héten valóban pihent. Sétált a Mecsek árnyas útjain, nézelődött a rómaiak által alapított vonzó városban. Még az őskeresztény katakombába is bekukkantott. Beült az ország egyik legrégibb cukrászdájába, a százötven éves Caffisba. Tíz perc múltán a fehér hajú cukrászasszony egy szál szegfűt tett az asztalára. — Minek köszönhetem? — csodálkozott Anna. — Vagy kinek? — Egy úr küldte, mielőtt elment. Ez a szokás nálunk. Köszöntjük a város vendégét. Főképp, ha ilyen csinos asszony! — mosolygott finoman. — Ne gondoljon semmi rosszra. Afféle ismerkedési szándékra. Szó sincs róla. Ez a szál virág Pécs üdvözlete.
