Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-01-02 / 1. szám

— S honnan tudja az a férfi ... az az úr, hogy idegen vagyok? — Mi pécsiek ismerjük egymást. Amennyire tetszett a gavalléros vagy in­kább diákos figyelmesség, annyira meg­hökkentette. Ha így számon tartják egymást a pécsiek, nehéz tesz elbújni. Még a háló­barlangban is felfedezhetik. S nemcsak a gavallérok vagy a pécsi öregdiákok. Sokhelyt járt a városban, csak a rendőr­séget kerülte el: elfelejtett bejelentkezni. Senki sem kérte számon. Pécs, úgy látszik, valóban udvarias város, nem zaklatja effélével vendégeit. Júlia néni talán nem is hallott ideiglenes bejelentőlapról. Vagy arra gondolt, hogy amíg nem szólítják fel hivatalosan, addig okosabb hallgatni az üdülő rokonról? A hét vége felé megmond­ta a néninek: most már szeretne állás után nézni. S a háziasszony vasárnap már újságolta is: — Beszéltem tegnap este Nagynéval. A konzervgyárban dolgozik. Megígérte, téged is bevisz. Anna másnap jelentkezett a konzervgyár kapujánál. Mire rákerült volna a sor: be­telt a létszám. Lukács Ferenc, valami mű­vezetőféle, kihirdette: — Holnap jöhetnek újra. Csak ne mo­rogjanak! — s máris indult. — Kérem! — kiáltott utána Anna. Lu­kács visszafordult, és csodálkozva nézett az asszony szemébe. — Kérem, engem Nagyné küldött. — Ja, maga az, kedves? Miért nem szólt előbb. Magát még fel tudjuk venni — meg­csipkedte Anna arcát, s amint megindultak egymás mellett, át akarta ölelni a vállát. Az asszony arca lángba borult, megvetés­ül hárította el a férfi kezét, de vissza­­jtotta indulatát. — De kényesnek tetszik lenni I — Lukács megdühödött a nyilvános visszautasítás miatt, de már nem tehetett sokat. Tovább haladtak az iroda felé. Az udvaron várakozó asszonyok szitko­zódva indultak a kijárat felé. — Csak szép pofája vagy protekciója legyen valakinek. Akkor van minden!! — kiáltotta az egyik kontyos, hegyes orrú asszony. — Na, ne járjon mór annyit a szájuk! — terelte kifelé az asszonynépet a portás. — Holnap majd magukra is sor kerül. Anna az irodában átadta a munkaköny­vét, s odaállt az imént felvett nők csoport­jába. Tízen lehettek. Lukács úr jókora te­rembe vezette őket. A hosszú asztaloknál asszonyok ültek, szorosan egymás mellett, előttük gyümölcshalmok, egyik asztalon meggydomb, a másikon cseresznyekupac Annát a meggyes asztalhoz ültették. Ujjai gyorsan mozogtak. Hullott a mag a kosár­ba és a finom gyümölcshús a másikba, Anna a szájába kapott egy szem pirosló, incselkedő meggyet. Megrázkódott. Leg­szívesebben kiköpte volna, ám némi undor­ai mégis lenyelte. Szomszédnője kacará­­zott: — Ne vágjon olyan képet! Ne féljen, nem lesz semmi baja. Valamivel bekenték, hogy ne együnk belőle. Azt mondják, nem mérges. Ezen a próbán mindannyian túl­estünk. Ujjaik fürgén fejtették a magokat. Ugyancsak igyekeztek: kosárszám fizették a kimagozott meggyet. A munkaidő napi tíz óra volt. Anna elfáradt, de odakünn a napsütötte utcán, jókedve kerekedett. — Hiába, ellustultam néhány hét alatt mesélte szállásán Júlia néninek. — Hogy bírtad a kéziszövést? Az sokkal nehezebb. — Ó, az egészen más. A szövésnek lelke van. A sok tarka fonal katonai rendben vonul felém. Egyre jönnek, végtelen sor­ban. Az ide-oda szálló orsó feldíszíti a rendezett sorokat, és gyönyörű kelmék, szövetek kelnek életre a kezem nyomán. A szövés alkotás. De ez a magozós .. . — Még csak ma kezdted, és máris unod? — Utálom! Szerencsére mindössze egy­két hónapig tart. Azt meg kibírom, ha ez a Lukács nem szemtelenkedik többé. Jöjjön velem az otthonba, Julika néni. Az asszony a sürgős befőzésre hivatko­zott, s Anna egyedül ment a Munkás­­otthonba, ahol Júlia néni révén szívesen látták. Az öreg szakik tréfálkoztak vele, s nagyokat nevettek, amikor egy-egy vas­kosabb megjegyzésre fülig pirult. Órák hosszat csendesen üldögélt. Ki bicéit a sak­kozásnál, figyelte a kuglizókat, majd maga is beszállt a játékba: nagy igyekezette gurigatta a golyót. (folytatjuk) A könyv MINDENKIÉ! Olvasómozgalmunk margójára Lelkes köszönő sorok és kérdé­sek érkeztek szerkesztőségünkbe az olvasómozgalom meghirdetése után. Hogyan lenne a legjobb megszer­vezni, kit lehetne belevonni, hogyan kell a könyveket megrendelni? Azt hisszük, nőszervezeteink szakköri tevékenysége szolgál annyi tapasztalattal, hogy a szervezés nem okoz majd különösebb gondot. Akit érdekel, aki szereti a könyvet — nem kell meggyőzni az olvasás hasznosságáról, szépségéről, jelen­tőségéről. De aki nem rendszeres olvasó — hogyan válhat azzá? Sok szervezetünknek van kézi­munkaköre, énekcsoportja. Kézi­­munkázás közben meg lehet ismer­tetni az asszonyokat egy-egy könyv tartalmával, részleteket lehet olvas­ni belőlük. Ha van a szervezetnek elég pénze — megajándékozhatja saját tagjait a kötelező és az aján­lott olvasmányokkal. Olyan feltétel­lel is' megszervezhetik az olvasó­kört, hogy az olvasókör tagjai szá­mára megveszik a könyveket, vagy ha kevés a pénzük, legalább egy­­egy példányt megrendelnek a köny­vekből és könyvtárt létesítenek be­lőlük. Mi azonban ezen a formán­módon kívül azt javasoljuk, hogy az asszonyok, édesanyák létesítse­nek családi könyvtárat, ne sajnál­ják a pénzt a könyvekre . . . Annyi minden mást természetes szükség­letként szereznek be; vesznek meg: gyümölcsöt, italt, szebbnél szebb ruhákat, rádiót, magnót, lemezját­szót, lemezeket. Minden új és kor­szerű háztartási kelléket. Porszívót, mixert, mosógépet, hűtőszekrényt.. De lehet-e korszerű, „mindennel felszerelt“ egy ház, egy otthon — ,ha hiányzik belőle a legfontosabb szellemi táplálék: a könyv? Gyö­nyörű könyvszekrényeket látni már — tele kézimunkával, dísztárgyak­kal és csak jelképként egy-egy könyvvel. Eddig azt mondták olvasóink — az édesanyák, a háziasszonyok: azt sem tudom, milyet vegyek . . . Nem jutok el a könyvesboltba . . . Itt a lehetőség, hogy a nőszövet­ség céltudatos irányítása mellett értékes könyveket kapjon kezébe minden asszony — mindrtt nőszö­vetségi tag. És hogy ezeket meg­tanulja érteni, élvezni — olvasni is. A Szlovákiai Nőszövetség KB a járási titkárságokon keresztül el­juttatja minden helyi szervezetbe a kötelező — és a választható művek elemzését, hogy az olvasókörök ve­zetői — pedagógusaink, könyvtáro­saink, népművelési dolgozóink, ol­vasni szerető nőszervezeti vezetőink, tagjaink — tudják, hogyan vezes­sék be, magyarázzák, segítsék a könyvek megértését. Lapunkban szintén közöljük majd ezeket az elemzéseket, valamint részleteket az olvasómozgalom kö­telező és ajánlott olvasmányaiból, beszélgetéseket a mai szerzőkkel. Felhívjuk azonban olvasóink fi­gyelmét, hogy lapunk januári első számának megjelenésétől számított 10 napon belül küldjék be megren­deléseiket az 1974-es. 48. számunk­ban felsorolt kötelező és választható könyvekre — mert a Madách Könyvkiadó később már nem tudja biztosítani azok elküldését. A megrendeléseket szerkesztősé­günk címére küldjék: Nő szerkesztősége, Bratislava, Prazská 5 PETRIK JÓZSEF Évvégi versike Szegény falinaptár, csak egy lapja van már, fogyott napról napra, egy maradt még rajta. Ha leszáll az alkony, azt is leszakajtom. A vén hátlap csupaszon gyerke1 fityeghet majd a falon. Holnap jön az új esztendő, újat hoz a kéményseprő, Új nap lesz ott minden lapon. Legyen majd mind — SZABÓ LŐRINC Esik a hó örömnapom I Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár, szél röpíti, az a gépe, Így ül a ház tetejére. Ház tetején,sok a drót; megnézi a rádiót: belebúj a telefonba, lisztet rendel a malomba. Lisztjét szórja égre-földre, fehér lesz a világ tőle, lisztet prüszköl hegyre-völgyre. Fehér már a város tőle: fehér már az utca, fehér már a puszta, pepita a néger, nincs Fekete Péter, sehol de, sehol nincs más fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegye és reggel az utca, a puszta, a néger, a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter és ráadásul a rádió mind azt kiabálja, hogy: esik a hói TÓTH ELEMÉR Tél Tó partjára kiül a tél, ki bizony, nem mehetsz már a tavon ladikon. Béka-király palotája csupa jég, Béka-király tíz bundában heverész. Hal-leányok álmot szőnek, titkosat, Hold-ezüstből lesz a hintó s a fogat. Jégcsapokból lesz a küllő s a kerék, a tó mélyén jégcsillagot vet az ég. Hal-leányok álmot szőnek, itt a tél, a tó partján mérges kedvvel jár a szél. 0 (o r ^ Az utcán. Béres Gábor rajza, Streda nad Bodrogom (Bodrogszerda­­hely), óvoda. © © (°

Next

/
Oldalképek
Tartalom