Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-12-04 / 49-50. szám
désében, az emberek életkörülményei javulásában végbement. Üj házak, portalan utak épültek. Minden faluról elmondható szinte ugyanez, az igaz. Hogy szép lakásokban élnek, sáros utcák helyett gondozott, virággal szegélyezett gyalogjárón járnak. De Syímő munkásmozgalmi hagyományaiban gyökerezik a tény, hogy itt még inkább átérzik, erősebben tudatosítják, mekkora ez a változás. Hogy tudatosan él és életüket átszövő örömmé szépül bennük a fejlődésnek ez a szemléletes felfelé ívelése. Ebből táplálkozik a hiányosságokat, hibákat eltávolítani akaró igényességük is. Kellemes klubhelyiségük, tágas könyvtáruk, korszerű kultúrtermük van, még ebédlőjük is a célszerűen, okosan épített, ízléssel berendezett kultúrotthonban. De erről a szövetkezetről, társadalmi szervezeteik munkájáról —1 úgy döntöttünk — máskor beszélünk majd. Ahhoz több idő, lehetőség kell, mint amennyit egy délutánba sűrített találkozás kínálhat. De jó volt, hogy megismerkedhettünk szímői olvasóinkkal, meghallgathattuk lapunkat illető véleményüket, javaslataikat. Köszönjük, hogy meghívtak, hogy ismerősként várnak bennünket! Hívesen hívtak, hát szívesen men. tünk. Hiszen minden találkozás élmény, tanulság, mérce. Különösen most, amikor lapunk rendszeres megjelenését technikai nehézségek teszik bizonytalanná. Tudnunk, éreznünk kell, hogy olvasóink megértik gondjainkat, van türelmük várni lapunkra, mert több évtizedes szoros kapcsolat tette otthonukban szinte családtaggá. Zemnéi (Szímő) olvasóink nevében Búkor József hívott meg bennünket, régi tudósítónk, lapterjesztőnk. Ügy mondta, szeretné, ha lapunk minden olvasója tudomást szerezne arról a hatalmas változásról, amely Szímő fejlő-I A mi kis városunk, Molaava nad Bodvou (Szepsi) utcáin nagy a forgalom. Vásárlók tömege nyüzsög a parkolóhelyeken, alig fémek a gépkocsik, sőt az úttest szélén is hosszú sorokban, vesztegelnek, amíg gazdáik az üzleteket járják. Kéthetenként megismétlődő kép, mivel ilyen időközönként érkezik áru az üzletekbe. A vásárlási nyüzsgés vitathatatlanul a jólét jele. Am ha a figyelmes szemlélő elvegyül az emberek között, rá kell jönnie, hogy a vevők nagy része csak ötletszerűen vásárol. Van pénze, keresi az alkalmat, hogy elkelthesse, és arra költi, amit éppen meglát, vagy amit mások is megvesznek. Sokan vannak olyanok, akik olyan holmit vásárolnak, ami külföldi, és csak azért, mert az behozott áru. A vásárlók 75—80 százaléka nő, tehát a családban ők döntik el, hogy mire költsék a pénzt. De hol van az megírva, hogy csupán textilt, vagy iparcikket kell vásárolni? Sok helyen a jólét jelei a lakásban: az értékes bútor, a drága szőnyegek, és mutatós függönyök. Ha újabb fajta áru jön divatba, eldobják az alig használt térítőt, a drapériák a szekrények mélyére kerülnek. Nem ritkaság az sem, hogy a vásárolt ruhaanyag varratlanul marad, mert közben újabbat, mutatósabbat vettek, hiszen van pénz ... Koronában alig kifejezhető érték rejtőzik ily módon a lakások különböző zugaiban. Értéknek sem nevezhető már, hiszen senki hasznát nem veszi. Semmi sem tart örökké, mondhatná valaki. Minden elavul, megkopik vagy kimegy a divatból. Nem egészen így van. Ha egy lakásban a mennye.zetig ér a könyvespolc, arról nem kerül a ládafiába egyetlen kötet sem, azért, mert kiment a divatból. A jó könyv akkor sem használódik el, ha VONAL ALATT a család minden tagja elolvasta, és az értéke ugyanaz marad az unokák számára is. Anyagi értéke változatlan, szellemi értéke viszont felbecsülhetetlen. Nem csupán lakástextillel, üveggel vagy porcelánnal növelhetjük a berendezés értékét, hanem eredeti festménnyel, grafikával, kerámiával és sok más hasonló értékes tárggyal. Gazdagok vagyunk. Az anyagi lehetőségeink megengedik, hogy eredeti iparművészeti alkotásokat vásároljunk. Olyan dolgokat, amelyeket a régi világban csak a kiváltságos anyagi helyzetben levők engedhettek meg maguknak. Ma minden jól kereső szakmunkás megveheti. Annál is inkább, mert képzőművészeink a mi sorainkból kerülnek ki, tehát egy okkal több, hogy támogassuk őket és vásároljuk alkotásaikat. És nem utolsósorban azért, mert a jó képzőművészeti alkotások értéke az évek múltával egyre emelkedik. Gondolkozzunk el azon, hogy vajon mi nők úgy rendezzük-e be az életünket, az otthonunkat, hogy az híven tükrözze a megváltozott világot? Ha miénk a vásárlás feladata, méltóképpen használjuk fel az örvendetesen megnövekedett anyagi javakat! Nem mindegy, hogy mire költjük a pénzt. Anyáink keserves gondok között élték napjaikat. Álmatlan éjszakákon át töprengtek, hogyan osszák be a kétségbeejtően kevés jövedelmet. Művészek voltak ők, a nyomorúság művészei ... Mi is művészek vagyunk, a jólét művészei. Tőlünk függ, milyenné varázsoljuk környezetünket, az otthoáunkat, egész életünket. 15
