Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-12-04 / 49-50. szám
A szobában szétdobált játékok, feltornyozott könyvek, szanaszét heverő ruhadarabok. Minden jel arra mutat, hogy valaki útra készül... Este tizenegy óra. A szomszéd szobában már rég eloltották a villanyt, éjszakai csend borul a lakásra. Csak Edit ül a heverőn álla alá húzott térddel, könnyes szemmel nézi kedvenc babáit és egyszerre nagyon elnehezedik a szíve. Arra gondol, hogy reggel... reggel, amikor felébrednek,! őt már nem találják a lakásban. Nagyon szomorú, de nem tehet másként! El kell mennie, hogy békesség legyen, hogy vége szakadjon már az örökös veszekedésnek... Itt hagyja szüleit, otthonát, búcsút mond egykori szép és gondtalan gyermekkorának. Az elhatározás nem egyszerre érlelődött benne, évek óta foglalkoztatja, amióta elkezdődött mindaz, amit már nem lehet megállítani. Ma már biztosan tudja, hogy az a legjobb megoldás, ha elmegy ... Már csak apu miatt is, aki a legtöbbet szenved hármuk közül. Ügy érzi, hogy anyu talán sohasem néz már úgy rá, mint kislánykorában. Lám, apu sem tudta meggyőzni, pedig kezdetben nagyonis akarta. Minden hiába, anyu sohasem békéi meg a gondolattal, hogy lányából nem lesz diplomás ember... Apa biztosan másként néz a dologra. Egyszer véletlenül kihallgatta őket. Miatta veszekedtek. — Nagyon kérlek, ne beszélj így! — kiabálta nayu. — Azért nem tanul, mert lusta, mert nem akar ... — Azért nem tanul, mert nincs kitartás benne. — Vágta rá hevesen apu. — Mert nem tud órákig a könyvek mellett ülni. Már kicsi korában észrevettem, hogy élénk gyerek, sohasem tud nyugodtan maradni. Ezt jól tudod magad is! ■ Te pedig ebbe beletörődtél! Meg sem kísérelted, hogy megváltoztasd! — De te annál inkább törekedtél erre és mit értél el vele? Értsd meg! Mondjuk a te „összeköttetéseiddel“ beszerzed őt a gimnáziumba. Tegyük fel, hogy „átcsúszik“ az érettségi vizsgán. De mi következhet ezután? Mi lesz vele, beül egy irodába? Hát nem jobb lenne egy jó szakma, olyan amihez kedve van és ... — És, és majd becsengetnek a szomszédok hozzád és megkérdezik: Tanár úr, itthon van a kedves lánya? Elromlott a rádiónk... — Én is jobban szeretném, ha doktornőnek szólíthatnák. De erről már rég lemondtam. Értsd meg végre, Edit nem a könyvek, hanem a gyakorlati élet embere. Hagyd, hogy azt tanulja, amihez kedve van! — Makacs és konok... és ebben te is hibás vagy! Hát nem érted, hogy miről van szó? Mit szólnak majd a barátaink, ha megtudják, hogy rádiószerelőnek készül a lányod?! Diplomás szülők lánya... Edit soha ilyen idegesnek nem látta az apját. Fel alá járkált a szobában, úgy kiabált az anyjával. Aztán azt mondta: „Jól van, én nem vitatkozom, tégy ahogy akarsz, de engem ne hibáztass!“ Edit sokat töprengett, átsírta az éjszakát. Akkor gondolt először arra, hogy elmegy, de reggelre másként határozott. Nem, nem tudja megtenni! Reggel azt mondta az édesanyjának: „Jól van anyu, minden úgy lesz ahogy te akarod ...“ Az első évfolyamban mindent megpróbált, de még a közepes tanulók közé sem tudta felküzdeni magát. Hiába ült órák hosszat a könyvek felett, azt vette észre, hogy nem bír odafigyelni. A feje is egyre gyakrabban fájt. Karikás szemmel járt az iskolába. A legelviselhetetlenebb azonban az volt, hogy tudta, érezte, rajta van az osztály szeme. Ó az, akivel szemben elnézőek a tanárok, akinek a kevesebb is több, mint másnak. Édesanyjával többször megpróbált beszélni erről, de mindig félbeszakította. „Mit érdekel, hogy mit gondolnak rólad, magaddal törődj!“ Hiába próbálta bizonygatni, hogy nem bír úgy tanulni mint mások, s attól fél, nem sikerül leérettségiznie. „Azt csak bízd rám“ mondta ilyenkor anyu. Az osztályfőnök már jóideje figyelte Editet. Tegnap félre hívta és sokáig elbeszélgetett vele. Edit őszintén elmondott mindent, a hazai perpatvarokat sem hallgatta el. Ma az iskolában látta a szülőket, és félve várta az esti találkozást. Apa csak köszönt, aztán hümmögve a szobájába ment. Anyja vegigmérte és azt mondta: „Felőlem akár holnap is otthagyhatod az iskolát! Menj el tanoncnak! De rám ezután ne számíts! ...“ Nem először hallotta már ezeket a szavakat. De ma egészen más súlya volt a szónak, és másként hatott rá. 5 ekkor elhatározta: elmegy. Elmegy, hogy „béke“ legyen otthon, hogy apa nyugodtan „dolgozhasson“, hogy anya ne szégyenkezzék miatta... S közben arra gondolt, hogy semmiért oda nem adná, ha anyu ismét úgy szeretné, mint régen ... ha megértőbb lenne ... Igaz is. öt szerette, vagy tőle várta dédelgetett vágyának teljesülését? ... Anyu mindig azt mondta: — Neked okosabbnak kell lenni, mint Jutkának, vagy Évának, mert te több vagy náluk, te diplomás szülők gyermeke vagy! — S amikor a hármasokat hordta haza, ezt a megjegyzést még mással is megtoldta: — Ostoba liba vagy, buta és nehézfejű! Már nem merek találkozni a tanáraiddal! Hogyan szülhettem ilyen... Szülei elfoglalt emberek. Idejükből nem sok jutott Edit számára. Gyakran gondolt arra, még jó, hogy idejár Katka néni. ö mennyire más, mint anyu. Megértő, gyakorlatias, mindent nyugodtan elrendez, sohasem rohan, nem ingerült, és mindig jókedvű. Ezenkívül 6 süti a világ legjobb fánkját. Ha anyu összeszidta, nála mindig megértésre talált, és szerinte minden ember olyan szakmát tanul, ami tetszik neki, hiszen magának választja. Kár, hogy anyu egy csöppet sem hasonlít Katka nénire... Apát sajnálja. Ö más, mint anya. Nem szeret civakodni, mert békés természetű, inkább tűr, de tudja, hogy majd befelé nyeli a könnyeit miatta. Fölemeli a bőröndöt... Nehéz... De Katka néni lakásáig elbírja valahogy... Hogyan lesz tovább ... Nem tudja. GÁL ETA Foto: HUSZAR <c 2 vo < oo N О ^ ^ О 1— * Gazdagok vagyunk »
